Az iskolakezdés első két napján Lexi nem látta Adamet. Rebeccával nagyon elfoglaltak voltak az órarendjük összeállításával. Lexi reménykedett abban, hogy legalább a főiskola épületében összefut a fiúval. Szerdán egy hihetetlenül monoton és unalmas előadáson ültek Rebeccával, aki a körmét festette és sminkelte magát. Lexi az első tíz percben próbált figyelni és jegyzetelni, de úgy érezte, menten leszédül a székről, ha egy perccel is tovább kell hallgatnia az aggastyánnak számító alacsony, kopaszodó tanárt. Így hát elővette táskájából naplóját, felcsapta és írni kezdett. Volt mit bepótolnia, ugyanis a házibuli óta nem volt alkalma leírni élményeit és érzéseit. Egy pillanatig sem kellett gondolkodni azon, mit írjon. Amint a toll a papírhoz ért, megállás nélkül írni kezdett.
Kedves naplóm. Újra írok. Rebeccával éppen egy förtelmesen unalmas órán ülünk. Persze ő lefoglalja magát azzal, hogy a körmét festi. Na, de van bőven mesélnivalóm. Vasárnap házibuliban voltunk Nate és Adam társaságában. Mikor a szobájukban ültünk és belépett az ajtón Adam, úgy éreztem, a szívem kihagyott egy dobbanást. Mikor Nate említette, hogy Adamnek hívják a szobatársát reméltem, hogy ő az, de egy pillanatig sem gondoltam, hogy ez valóban így is lehet. Mégis mennyi a valószínűsége ennek? Mikor elhívtam a buliba nagyon lámpalázas lettem, de meg kellett tennem, különben most egy marha nagy idiótának tartanám magam. És még szerencse, hogy ő is ott volt, mert valamilyen hatodik érzék hatására érezte, hogy Rebecca bajban van, és megmentette őt egy erőszakos gyökértől. Amikor Adam szemeibe nézek, úgy érzem egy számomra eddig ismeretlen és talán nem is létező világba csöppenek. Olyankor nincs senki más, csak ő és én. Megszűnik létezni idő és tér, csakis azok a szürke szemek tűnnek valódinak, melyek tekintetében úgy érzem, kicsi vagyok és védtelen. Olyan hatással van rám, ami egyszerre ámulatba ejt és megrémít. Félek… félek attól, hogy ez a fényesen ragyogó szempár sosem lesz az enyém. De nem fogok megfutamodni… érzem, hogy van köztünk valami. Amikor jó éjt kívántam neki, adtam egy puszit az arcára. Valószínűleg nem mertem volna megtenni, ha nem állok valamilyen szinten alkohol hatása alatt. Ő pedig magához húzott, hirtelen és váratlanul, és megölelt. Csak egy ölelés… és mégis, nekem annál sokkal, de sokkal többet jelentett. Azóta úgy vágyom az érintésére, mint egy szomjas kisgyerek a vízre egy forró, nyári napon. Megőrülök, ha még egy napot végig kell csinálnom anélkül, hogy legalább egy percre láthatnám!
- Föld hívja Lexit! - Rebecca hangja távolinak tűnt, de azt már Lexi is fájdalmasan valóságosnak érezte, mikor a lány belecsípett a vállába.
- Au… mi van?! - szisszent fel.
- Én lelépek. Nem bírom tovább. Te jössz?
- Most már kibírom ezt a hátralévő fél órát, de menj csak nyugodtan, a koliban találkozunk.
- Oké. Amikor hátat fordít, kiosonok. - Rebecca elpakolta körömlakkját és szemceruzáját, majd a megfelelő pillanatban kiosont a teremből. Lexi visszahajolt naplója fölé, de egy fél perccel később valaki elfoglalta Rebecca megüresedett helyét. Adam volt az, aki mosolyogva figyelte a lányt, majd mivel az nem nézett fel naplójából, megszólította őt.
- Szia. Remélem nem gond, hogy melléd ültem.
Lexi a fiú hangját hallva összerezzent, majd felkapta a fejét.
- Dehogy, egyáltalán nem! Mizu? - kérdezte. Próbált lazának tűnni, és gyorsan becsukta naplóját, amiben hosszú sorokon keresztül áradozott Adamről.
- Idegőrlő ez az előadás - mosolygott a fiú. Arcát egy sávban megvilágította a hatalmas ablakokon tompán beáradó napfény, amitől szemei még a szokásosnál is fényesebben ragyogtak. Lexi még sosem látott ilyen szürke szemeket, melyek mellett úgy érezte, még az ő zafírkék szemei is elbújhatnak.
- Jaj, ne is mondd. Már azon gondolkodtam, hogy kiugrok az ablakon. Vasárnap óta nem láttalak…
- Azt hittem, valamelyik nap átnézel majd hozzánk Rebeccával. Aggódtam, hogy talán azért nem jöttetek, mert Rebeccát annyira megviselte az a vasárnapi dolog, hogy ki sem akar mozdulni a szobájából.
- Nem, szerencsére azon már túltette magát. Ha gondolod, ma átnézhetünk - mosolygott Lexi.
- Nekem jobb ötletem van. Mi lenne, ha este találkoznánk? Csak te és én. Mutatnék valamit. - ajánlotta Adam. Nyugodtnak tűnt és cseppet sem látszott rajta az a fajta idegesség, ami Lexin mindig úrrá lett, amikor találkoztak. Viszont a lány érezte, hogy Adam feszülten várja válaszát. Ezt most veheti randinak? Hevesen dobogó szívvel, lassan bólintott. - Az jó lenne.
Adam elmosolyodott, majd indulni készült. - Akkor este fél kilenckor várlak a fiúkollégium bejáratánál - mondta, majd mire Lexi tudatáig eljutottak szavai, már el is hagyta az előadó termet.
Csak én vagyok akkora barom, hogy végigülöm ezt az órát? - töprengett szórakozottan, miközben hollófekete hajtincseivel babrált és kibámult az ablakon. Egy pillanatra megdermedt és teljesen megfeledkezett Adamről és a közelgő első randijukról. A kampusz füvén, az ösvényen füzetekkel, jegyzetekkel és kávéval a kezükben sétáló diákok között az egyik hatalmas fa alatt ott állt egy teljesen feketébe öltözött alak, akinek arcát eltakarta a fejébe húzott kapucni. Lexi mégis úgy látta, mintha a különös idegen őt nézné odalentről. Mire egyet pislogott, az alaknak már nyoma sem volt, ő pedig utólag már nem tudta eldönteni, hogy csak a képzelete játszott vele, vagy tényleg látni vélte-e a rejtélyes fekete ruhást.
Este nyolckor aztán elkezdett készülődni. Letusolt, majd megszárította és hajvasalóval kiegyenesítette a haját. A szekrénye előtt állva egy South Parkos topra és egy szűk szárú farmerre esett a választása, amihez kerekített orrú magas sarkú cipőt vett fel. Már a bőrdzsekijén húzta fel a cipzárt, mikor az ablakban cigarettázó Rebecca rápillantott, és megkérdezte, hová megy.
- Adam akar velem találkozni a fiúk kolija előtt.
- Micsoda?! És ezt csak most mondod? Mikor beszéltél vele? - kérdezte izgatottan barátnője és közben leszállt az ablakpárkányról.
- Miután leléptél az óráról, mellém ült.
- Ez lesz az első randitok és te képes vagy elindulni egy South Parkos felsőben, amin Kenny szokásához híven kinyiffan? - hüledezett Rebecca.
- Miért, mi a baj vele? - Lexi értetlenül nézett a lányra.
- De hiszen ebben még a melleidből sem látszik semmi! - kritizálta tovább Rebecca. - Van egy felsőm, ami tökéletes lesz ehhez a nacihoz és cipőhöz. Várj, megkeresem! - azzal a lány a szekrényéhez sietett és némi kotorászás után előhúzott belőle egy ezüst színű mélyen dekoltált, kövekkel kirakott felsőt.
- Vedd fel! - nyújtotta át Lexinek, aki kicsit ódzkodva vette el tőle a ruhadarabot. Miután felvette, Rebecca nem győzte dicsérni őt. - Csajszi, nagyon szexi vagy!
- De ez olyan kurvás, nem? - aggodalmaskodott Lexi.
- Pont az a lényeg! Na, menj! Aztán mikor visszaérsz, el kell mesélned mindent! Addig fent maradok és áthívom Nate-et filmezni. Ügyes legyél! - mondta Rebecca. Közben kitessékelte barátnőjét a szobából, mielőtt az meggondolhatta volna magát a ruhaválasztás kapcsán. Lexi vett egy mély lélegzetet, majd lámpalázasan elindult a lifthez. A parkban lépkedve azon töprengett, vajon mit akar neki mutatni Adam. A fiú a kollégium bejárata előtti lépcsőn ülve várta őt, s közben a szél ölében hajladozó faágakat nézte. Mikor megpillantotta a felé közeledő Lexit, felpattant és elé sietett.
- Örülök, hogy eljöttél - mosolygott. A lány visszamosolygott rá, és kíváncsian megkérdezte - Mi az, amit mutatni szeretnél?
- Majd meglátod. Gyere velem. - Adam továbbra is mosolyogva megfordult és elindult a kollégium bejárata felé. Lexi értetlenül követte őt. Mit mutathatna a koliban neki Adam? - töprengett. A liftben a fiú a legfelső, hatodik emeletre vezető gombot nyomta meg, majd Lexire pillantott és hosszasan nézte őt.
- Nagyon szép vagy - mondta tömören, de sokatmondón, mire Lexi arca pirospozsgásra váltott. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Adam nem a dekoltázsán legeltette a szemét, mint ahogy azt a legtöbb fiú tenné, hanem végig az arcát nézte, ami nagyon tetszett a lánynak.
- Köszönöm, te is - szaladt ki a száján a bók, mire Adam elvigyorodott.
Miután kiszálltak a liftből, a lépcsőn indultak tovább, ugyanis feljebb már nem közlekedett a lift. A következő pillanatban már a tetőn álltak. A magasból gyönyörű kilátás tárult Lexi szemei elé.
- Reméltem, hogy innen még nem láttad a naplementét - szólt Adam, majd a másik irányba fordult és közben intett a lánynak, hogy ő is tegyen így. A szürkülő eget rózsaszín foszlányok szelték át. A színek összemosódtak, mintha valaki egy ecsettel csak úgy szórakozásból összekeverte volna a vízfesték különböző árnyalatait. Lexi lenyűgözve figyelte, ahogy a nap egyre lejjebb kúszik az égen, a távolban álló több emeletes épületek és lakóházak mögé, majd Adamre függesztette tekintetét. - Ez lélegzetelállítóan szép - szólt letaglózva.
- Szerettem volna, hogy lásd: az ilyen pillanatokért érdemes élni - mondta Adam. Miközben mélyen Lexi szemeibe nézett, egyre csökkent közöttük a távolság, míg végül megfogta a kezét és ajka a lány ajkaira tapadt. Szorosan magához húzta őt, mintha ezzel képes lenne megakadályozni, hogy elmúljon ez a pillanat. Egymás karjaiban állva csókolóztak, s mintha a világ megszűnt volna létezni körülöttük; nem hallották az utcán elhaladó autók zaját, sem az ösvényen sétálva beszélgető kollégisták hangját. Mintha valaki lecsavarta volna a világ hangerőszabályzó gombját. Lexi tincseivel huncutul játszott a szél. A csók után felpillantott Adamre, szenvedélyes pillantást vetett rá, a fiú pedig gyengéden megcirógatta az arcát, miközben viszonozta a pillantást.
- Ez… tényleg olyan pillanat, amiért érdemes élni - mondta kavargó érzelmektől elcsukló hangon Lexi. Furcsán csengett a füle a hirtelen újra érzékelhető zajoktól, s mintha valaki fejbe kólintotta volna, úgy szédelgett. Egy villám cikázott át az égen, majd váratlanul, egyik pillanatról a másikra eleredt az eső. Adam levette bőrdzsekijét és Lexire terítette.
- Ne, rajtam van kabát! - tiltakozott a lány. - Meg fogsz fázni egy szál pólóban!
- Miattam ne aggódj! - mondta Adam, és nem volt hajlandó engedni az ellenkezésnek. Az ajtóhoz rohantak, hogy bemeneküljenek az eső elöl a kollégiumba. Ott lesiettek a lépcsőn, majd beszálltak a liftbe, a földszintre érve átvágtak az aulán, hogy aztán a bejárati ajtón át kilépjenek a parkba és elinduljanak a lányok kollégiuma felé. Adam ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy azonnal menjenek át a lányok szobájába, hogy Lexi átöltözhessen száraz ruhába. Rebecca és Nate filmet nézett a lány ágyán fekve, mikor Lexi és Adam betoppantak a szobába.
- Sziasztok - köszöntek a bőrig ázott fiatalok.
- Hát ti? Jól eláztatok! Csinálok nektek teát - pattant fel Rebecca, aztán testvéréhez fordult – Leállítod addig a filmet?
- Persze - mondta Nate és a laptop után nyúlt.
Közben Lexi levette magáról Adam kabátját, majd a sajátját is. Elővett szekrényéből két törölközőt és az egyiket átnyújtotta Adamnek.
- Köszönöm - mondta a fiú.
Közben a várostól negyven kilométerre egy sötétzöld Mercedes haladt az országúton, benne egy fiatal szerelmespárral.
- Nagyon jól éreztem magam. Köszönöm, hogy elvittél abba a puccos étterembe - szólt az anyósülésen ülő barna, vállig érő hajú, kedves arcú nő, miközben a kezét barátja sebességváltón pihenő kezére helyezte. A testes, ám jámbor tekintetű férfi viszonozta a pillantást és mosolyogva csak annyit felelt, „Szeretlek”. Ekkor valami nekicsapódott az autónak és nagyot puffant a motorháztetőn. Mindketten rémülten kapták a szélvédőre tekintetüket. - Elütöttünk valakit? - rémüldözött a nő. Vőlegénye szintén ijedt tekintettel az arcán azonnal lefékezett és megállt az autóval az út szélén, majd kiszállt, hogy megnézze kit vagy mit ütöttek el. Azonban amikor az autó mögé lépett, sehol egy lelket sem látott a szakadó esőben. Már épp indult volna, hogy visszaüljön kocsijába, amikor valami hirtelen, iszonyú erővel visszarántotta és a földre taszította őt. Egy pillanatig farkasszemet nézett a mellkasán álló, veszetten vicsorgó fenevaddal, s szája néma sikolyra nyílt a rémülettől. Addig még soha nem érzett fájdalom hasított egész testébe, miközben hatalmas fogak vájtak a húsába… a viharfelhők által tarkított égbolt volt az utolsó dolog, amit láthatott, aztán elsötétült előtte a világ és nem mozdult többé. Barátnője a zajokat hallva aggodalmasan kiszállt az autóból és óvatosan megkerülte azt. - David? David? - szólongatta a férfit, szemével az utat pásztázva. Az útmentén álló bokrok mögül neszekre lett figyelmes, aztán a következő pillanatban valami felé repült és a lába előtt zuhant a földre. Torkaszakadtából ordított fel, mikor felfogta, hogy egy vérben ázott, cafatokra tépett emberi kéz az. Rögtön tudta, hogy a kéz nem másé, mint Davidé, ugyanis a csuklóján volt az óra, amit első évfordulójukra vásárolt neki. Lassan hátrálva elindult, hogy visszaszálljon az autóba, amikor két borostyán sárga szempárt pillantott meg a bokor ágain keresztül. Futásnak eredt, de a fenevad elrugaszkodott a földtől, átugrott a bokrok fölött és ledöntötte őt lábáról. A rémülettől eltorzult arccal ordított, de a kietlen útszakaszon ezt senki sem hallhatta. Próbálta lelökni magáról támadóját, de vajmi kevés esélye volt. Egy utolsó, rémült tekintet után szemeiből kihunyt a fény és üvegesen meredtek a semmibe.
Lexi és Adam az asztalnál ültek egy-egy bögre gőzölgő teával a kezükben és szótlanul pislogtak egymásra. Rebecca visszaült Nate mellé az ágyra. - Még van a filmből negyed óra, azt befejezzük, aztán nézhetünk egy másikat, oké? - pillantott az asztalnál ülőkre.
- Persze - bólintott Lexi, bár nem igazán figyelt barátnőjére. Csak nézte a teáját szürcsölő Adamet, és közben a közös csókjukra gondolt.
Valaki kopogott az ajtón, ettől felocsúdott révületéből.
- Gyere be, nyitva van - szólt ki Rebecca. Közben azon tűnődött, vajon ki lehet az. A következő pillanatban már nyílt is az ajtó, mögötte pedig ott állt Lucas.
- Sziasztok - köszönt, miközben körül nézett a szobában. Egy pillanatra elidőzött tekintete az asztalnál ülő Adamen és Lexin. Rebecca felállt az ágyról és egy öleléssel köszöntötte az újonnan érkezőt. Nate kezet fogott a fiúval, aki aztán az asztalt megkerülve Lexihez lépett, hogy megpuszilja.
- Hogy vagy? - kérdezte aggódó tekintettel a lány.
- Megvagyok. És ti?
- Mi is.
Luc Adamre pillantott, majd felé nyújtotta kezét. Őt még nem ismerte. - Lucas vagyok – mutatkozott be.
- Én Nate szobatársa, Adam - felelte Adam, miközben kezet fogtak. Lucas a hírtől mintha megkönnyebbült volna. Lexi kellemetlenül érezte magát, miközben figyelemmel kísérte a jelenetet. Csak hogy mondjon valamit, így szólt:
- És te hogy-hogy nem áztál el?
- Tudod esernyőnek hívják. Leraktam az ajtó előtt - válaszolt mosolyogva Lucas. Adam érdeklődve nézte őt bögréje fölött. Rebecca felpillantott a laptop képernyőjéről és az asztalnál kínos csendben ülő hármasra függesztette tekintetét. Közben azon töprengett, mit lehetne kihozni az éjszakából így, hogy Lucas is jelen van. Ez volt Lexi és Adam első randija, aminek nem épp az ex-pasi felbukkanását szánta volna befejezésül. Végül arra jutott, hogy egyelőre az is elég, ha megtöri a szótlanságot. - Rendeljünk pizzát? - vetette fel. Nate kifejezetten lelkesedett az ötletért és a többiek is rábólintottak, így hát Rebecca a telefonjáért nyúlt és tárcsázta a pizzafutár-szolgálatot.
Ma megcsókolt. Azt hiszem, abban a pillanatban elvarázsoltak. Mintha valamely más világba csöppentem volna. Fogalmam sincs, hogyan írhatnám le azt az érzést puszta szavakkal... Egyszerűen lehetetlen lenne. Soha nem éreztem még ehhez foghatót. Adamnek igaza volt: vannak pillanatok, melyekért érdemes élni. Ez is egy olyan pillanat volt! - írta naplójába Lexi, mikor már az ágyában feküdt.
Az este hátralévő részében végül sikerült kissé oldani a hangulatot, hála Rebeccának. Pizzázás közben végig újabb és újabb témákat hozott fel, beszélgetett Lucassal, aki végül Nate-el és Adammel együtt elbúcsúzott a lányoktól és visszaindult a fiúkollégiumba. Lexi alig várta, hogy elmesélje barátnőjének a randin történteket. Rebecca izgatottan hallgatta beszámolóját és úgy tűnt, nagyon elégedett. - Annyira romantikus! Ez az Adam egy igazi főnyeremény! - mondta ábrándozva.
Lexi éjjel csak forgolódott ágyában. Képtelen volt aludni, ugyanis amint lehunyta a szemét, Adam arcát látta maga előtt és az első csókjukra gondolt. Még mindig idegesség kerítette hatalmába, ha visszaemlékezett arra a pillanatra. Álmában a paradicsomban sétált, míg végül megállt egy hatalmas fa előtt, melyen a legérettebb, legpirosabb almák lógtak. A kezét nyújtotta, hogy letépjen egyet az egyik alacsonyabban lévő ágról, de ekkor hirtelen megtorpant és hátrahőkölt. Egy ezüstösen csillogó bőrű hatalmas kígyó csúszott a fa ágain, majd kissé leereszkedett és fejét a Lexiével szembe fordítva kitartóan meredt a lányra sárgán villódzó szemével. - Erről a fáról nem ehetsz - sziszegte.
- Miért?
- Mert ha megteszed, pokollá válik az életed és azt kívánod majd, bárcsak hallgattál volna rám.
Lexi megtorpant és egy ideig szótlanul nézte a kígyót, ám amikor az tovább csúszott és eltűnt a fa lombjai között, megjelent egy újabb: egy fekete, az előbbinél sokkal rémisztőbb; szeme vörösen izzott, vastag testét körbecsavarta az ágon, fejét lassan mozgatva megszólította az elbizonytalanodó Lexit. - Nyugodtan szakítsd le, nem lesz semmi baj. Tudom, hogy kívánod, csak tessék. Vedd el! - sziszegte. Lexi egy darabig töprengett magában, mitévő legyen, majd végül ismét kinyújtotta kezét és markába zárva letépett a fáról egy gránátvörös, fényesen csillogó almát. Lassan a szájához emelte, majd behunyta a szemét és beleharapott a gyümölcsbe. Az érzés mámorító volt. Lexi azt kívánta, bár örökké tartana. Miután lenyelte a falatot furcsa zajokra lett figyelmes a háta mögül. Megfordult és az alma azonnal kiesett ujjai közül. Százféle gonoszul csillogó szemű, sötét szörnyeteg masírozott felé, kezüket kinyújtva várták, hogy elkaphassák őt. Lexi futásnak eredt, de nem bizonyult elég gyorsnak. A szörnyek utolérték és minden oldalról bekerítették őt, aztán mintha elnyelték volna, komor sötétségben zuhant és zuhant egy végtelennek tűnő szakadék mélye felé. Ekkor kinyitotta a szemét, verejtékező arccal felült az ágyban és belebújt papucsába. Remegő lábakkal az ablak felé indult, majd kinyitotta és kidugta rajta a fejét. Hűsítő volt számára a friss, éjjeli levegő. Másodpercek múltán végül sikerült is lenyugodnia. Becsukta az ablakot és elindult, hogy visszabújjon ágyába, amikor észrevette, hogy Rebecca nincs a sajátjában. Sőt, a szobában sem tartózkodott. Lexin a rémület szorító érzése lett úrrá. Idegesen hátrasimította haját, majd felkapta az asztalról mobilját és hívni kezdte Rebeccát.
- Vedd fel, vedd fel… na, mi lesz már?! - motyogta türelmetlenül. Közben a lány ágyára pillantva fényt látott kiszűrődni a párnák közül. Rebecca lenémított mobiljának kijelzője világított.
- A francba! - bosszankodott Lexi, majd felkapott egy pulcsit a topra, amiben aludt és farmert húzott. Gyorsan felvette tornacipőjét és kirohant a szobából. A csillagok pöttyözte ég alatt átvágott a néma parkon, és meg sem állt Adam szobájáig. Hajnali három is elmúlt, s Lexi kicsit röstelkedve bár, de kopogni kezdett. Néhány másodperc múltán lépteket hallott odabentről, majd nyílt is az ajtó és megjelent mögötte egy fekete, testhez simuló bokszeraalsóban Adam.
- Lexi! Mit keresel itt ilyen későn? - csodálkozott a fiú. Annak ellenére, hogy az éjszaka közepén rángatták ki ágyából, egy kicsit sem tűnt fáradtnak, még a haja is tökéletesen állt. Lexi egy másodpercig tátva maradt szájjal gyönyörködött a fiú izmos, férfias testében, de aztán eszébe jutott miért is van ott és elkeseredett arckifejezéssel, segélykérőn kibökte: - Segíts, kérlek! Rebecca eltűnt! Nem tudom, hol van… nincs az ágyában!
- Próbáltad már hívni? - Adam kilépett a folyosóra és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, hogy ne ébresszék fel Nate-et.
- Igen, de a szobában hagyta a mobilját. Félek, hogy valami történt vele!
- Nem lehet, hogy csak elment zuhanyozni? Vagy a mosdóba?
- Mikor elindultam hozzád, benéztem a zuhanyzóba, de teljesen üres volt. Segíts megtalálni, kérlek! - Lexi könnyei kicsordultak, majd végigfolytak a rohanástól kipirult arcán.
- Egy perc és indulhatunk - Adam visszament a szobába, majd egy-két percen belül valóban visszatért, immár felöltözve.
- Fogalmam sincs, hol keressük - mondta kétségbeesetten Lexi, mikor már elindultak a lépcső felé.
- Nincs idő liftet várni - magyarázta Adam. - És ne aggódj, meg fogjuk találni.
Bár a helyzet kilátástalannak tűnt, a fiú hangja olyan nyugodt és határozott volt, hogy Lexi valamilyen oknál fogva feltétel nélkül hitt neki. A két fiatal átkutatta az egész parkot, de Rebecca nem került elő. Lexi arca kipirult a csípősen hűvös széltől, miközben elbizonytalanodva lépkedtek a park füvén. Adam tekintetét a borús, sötét égboltra emelte, aztán ujjával a fiúk kollégiumának tetejére mutatott.
- Ott van!
Lexi odapillantott, majd a rémülettől elszorult torokkal csak annyit volt képes kinyögni, hogy „ne”...
Rebecca a tető szélén állt háttal Lexiéknek és lassan hátrált egyre közelebb kerülve ahhoz, hogy a mélybe zuhanjon.
- Majd gyere utánam! - szólt hátra válla fölött Adam és rohanni kezdett az épület bejárata felé. Lexi követte őt, de mielőtt elérte a kollégium bejárati ajtaját, Adam már rég a tetőn járt. Mikor kinyitotta az oda vezető ajtót, megpillantotta a tető szélén összekuporodva, reszketve zokogó Rebeccát.
- Jól vagy? - kérdezte, miközben a lányhoz sietett. Az viszont egy szót sem volt képes kipréselni magából, csak kezeit a térdén átvetve, fejét az ölébe hajtva zokogott tovább. Ekkor Lexi is odaért. - Rebecca, mi történt? - rohant a lányhoz aggódó tekintettel az arcán, de az még csak rá sem pillantott az érkezőkre.
- Valószínűleg sokkot kapott. Vigyük a szobátokba és miután megnyugodott, majd elmeséli mi történt - javasolta Adam. Közben felsegítette Rebeccát a földről és támogatva elindult vele a kijárat felé. Lexi a nyomukban lépkedett. A szobába érve aztán leültették az asztalhoz a lányt, Lexi pedig kapkodva neki állt teát készíteni. Mikor elkészült vele, letette az asztalra barátnője elé, majd Adamre pillantott. - Te kérsz valamit?
- Köszönöm, nem.
Mindketten leültek az asztalhoz.
Idd meg a teát, hidd el, jobban leszel tőle - bíztatta a lányt Lexi. Rebecca lassan, szipogva felemelte a bögrét és reszketve belekortyolt. Mikor már úgy tűnt, valamennyire sikerült megnyugodnia, Adam neki szegezte a kérdést.
- Mi történt?
Néhány másodperces hallgatás után Rebecca halkan felelt.
- Nem… nem tudom.
- Mi az, hogy nem tudod? - csattant fel ingerülten Lexi.
- Nem emlékszem! - Rebecca most először a többiekre pillantott.
- Ezt hogy érted? - kérdezte nyugodtnak szánt hangon Adam.
- Emlékszem, hogy felébredtem éjjel és a hűtőhöz léptem, hogy igyak egy kis ásványvizet. Aztán láttam, hogy tárva-nyitva az ablak és a függönyt tépi a szél. Odamentem, hogy bezárjam, és a fiú koli tetején ott állt ő…
- Kicsoda? - faggatta Lexi.
- Matt - felelte maga elé bámulva barátnője. Adam és Lexi némán egymásra pillantottak.
- Becca, Matt… Ő meg…
- Meghalt, tudom - vágott a szavába Rebecca -, de én úgy láttam, ő volt az. Persze ilyen távolságból nem lehettem biztos benne, ezért elindultam, hogy megnézzem. Átvágtam a parkon és felmentem a tetőre. Kinyitottam az ajtót, de ami azután történt, arra nem emlékszem. A következő emlékem az, hogy Adam kiront a tetőre - fejezte be Rebecca. Szavait néma csönd követte. Adam úgy tűnt, gondolataiba merül. Lexi azt kívánta, bárcsak tudná, mi jár a fiú fejében. Vajon ő sejti, mi történhetett? De hiszen ez nem lehetséges… Rebecca majdnem lezuhant a tetőről és nem is emlékszik rá? Lexi végül nem bírta megállni, hogy ezt ne tegye szóvá.
- Amikor megláttunk, épp a tető széle felé hátráltál. Majdnem lezuhantál! Hogy-hogy fogalmad sincs arról, mi történt?!
- Én sem értem! Egyszerűen nem tudom felidézni!
- Úgy tűnt, valaki elől hátráltál… nem emlékszel, ki volt még a tetőn rajtad kívül? - kérdezte tűnődve Adam.
- Nem - rázta a fejét zaklatottan Rebecca.
- Matt biztos nem lehetett az - vetette közbe Lexi.
- Mondtam, hogy ilyen távolságból nem… mintha ő lett volna… de lehet, hogy csak hasonlított rá. Nem emlékszem ki volt ott, mikor oda értem. Azt sem tudom, volt-e ott valaki egyáltalán.
- Jobb lesz, ha most lefekszel és megpróbálsz pihenni. Nehéz éjszakád volt - mondta Adam, miközben felállt az asztaltól.
- Kikísérlek - szólt Lexi és Adammel elindult az ajtó felé.
- Jó éjt. Vigyázz magadra! – búcsúzott a fiú Rebeccától, majd kilépett a szobából. Lexi is így tett. Miután becsukta maga mögött az ajtót, aggódva Adamre pillantott.
- Ugye nem gondolod, hogy Rebecca a nyáron történtek miatt… bekattant? - kérdezte rémülten.
- Nem tudom, mi volt ez az egész… de előbb utóbb ki kell, hogy derüljön - felelt a fiú, majd finoman magához húzta Lexit és csókot nyomott a homlokára.
- Szép álmokat! Tudom, hogy feldúlt vagy, de próbálj meg aludni, kérlek.
- Rendben… és köszönök mindent! - hálálkodott elpirulva a lány, majd Adam mosolyogva sarkon fordult és távolodni kezdett a hosszú folyosón, míg végül befordult a lépcsőhöz vezető kijáraton és eltűnt a lány szemei elől.
Másnap reggel Lexi a tükör előtt állt és sminkelte magát, mikor Rebecca felébredt.
- Hogy érzed magad? - pillantott rá barátnője.
- Mint akit kiütöttek - sóhajtott Rebecca és ülőhelyzetbe tornázta magát az ágyában.
- Kapd össze magad és menjünk el kávézni!
- Nincs kedvem semmihez… - Rebecca visszafeküdt az ágyba, mire Lexi lerakta szemceruzáját és odalépett a lányhoz.
- Nem zárkózhatsz be egész nap. Jót fog tenni egy kis séta és egy finom kávé! - bizonygatta. Rebecca végül egy kis győzködést követően beadta derekát.
Miután mindketten elkészültek, kiléptek a szobából és elindultak a folyosón.
Az ég tiszta volt, csak itt-ott tarkította egy-egy felhő, és a nap is kellemesen melengette a két lány arcát, amikor kiléptek a szabadba.
- Ugye Nate nem tud a tegnap történtekről? - szólalt meg Rebecca, mikor már a kávézó teraszán ücsörögtek és lattéjukat kortyolgatták.
- Nem, és Adam sem fogja neki elmondani.
Rebeccát szemlátomást megnyugtatták ezek a szavak, ugyanis nagyot sóhajtott és a szájához emelte csészéjét.
- Na és a csók óta mi történt közted és Adam között? Éjjel újra megcsókolt, amikor kikísérted a folyosóra?
- Magához húzott és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Meglátod, most hogy kóstolót kapott belőled, csak még többért fog könyörögni! – nevetett huncutul Rebecca.
- Jaj, menj már! - torkolta le barátnője, aki szintén nevetett. - Úgy volt, hogy ez éven is járunk a hip-hop tánciskolába. Szerintem mindkettőnknek jót tenne. Levezetnénk a feszültséget.
- Igen, az jó lenne. Nate mondta, hogy ő is akar majd jönni.
- Szuper! - mosolygott Lexi és ő is belekortyolt kávéjába. - Habár ő a kezdő csoportban lesz, mi pedig már a haladóban… - mielőtt folytathatta volna, megszólalt a Paramore nevű együttes We Are Broken című dala, ugyanis ez volt Lexi csengőhangja.
- Ki lehet az? - tűnődött az ismeretlen számra pillantva mobilja kijelzőjén.
- Vedd fel! - biztatta Rebecca, Lexi pedig elfogadta a hívást.
- Szia, Lexi. Adam vagyok. Most tudatosult csak bennem, hogy még nem is cseréltünk számot. Úgyhogy elkértem Nate-től a tiédet, remélem nem gond.
Lexi elmosolyodott, mielőtt felelt volna. - Persze, hogy nem.
- Nem tudom, hallottál-e róla, de rendeznek egy vásárt a városban. Lenne kedved eljönni velem? - Adam feszülten várta a lány válaszát.
- Igen, hát persze!
- Akkor hatra átmegyek hozzátok, ha úgy jó neked.
- Tökéletes. Köszi, hogy hívtál!
- Már várom. Addig is vigyázz magadra! - búcsúzott Adam. Ahogy Lexi lerakta a telefont, nyomban ujjongani kezdett.
- Adam volt az! Elhívott a vásárba! - számolt be izgatottan barátnőjének, aki erre izgatottan tapsikolni kezdett.
- Van benne valami… amitől még a lélegzetem is eláll - vallotta be Lexi és ismét elmosolyodott, amikor a fiúra gondolt.
- Te fülig bele zúgtál! - szólt szájtátva Rebecca.
- Nem nyilatkozom - felelt Lexi titokzatos pillantással, miközben poénból csitrik módjára megrázta lófarokba kötött haját. A két lány végignevette a kollégiumba tartó visszautat, majd a szobájukba érve az ágyra dobálták szekrényük tartalmát és minden ruhát felpróbáltak. Közben fotókat készítettek magukról, melyeken hol vicces képet vágtak, hol csábító tekintettel pillantottak a kamerába. Közben kedvenc dalaikat hallgatták, párna csatáztak és őrültek módjára ugráltak az ágyon. Végül kifulladva hanyatt feküdtek és hosszú perceken keresztül képtelenek voltak abbahagyni a nevetést.
- Mindig eléred, hogy nevessek - szólt Rebecca a plafont bámulva.
- Erre való egy barátnő, nem? - Lexi a lány felé fordította arcát. Rebecca szintén így tett és egymás szemeibe néztek.
- De. Na meg arra, hogy segítsen kicsípni a randikra. Úgyhogy bízd rám magad. Döglesztően fogsz kinézni! - kacsintott Rebecca. Négy óra előtt elindultak zuhanyozni, aztán Rebecca hajsütővassal begöndörítette Lexi haját és segített neki ruhát választani. Egy kényelmes, de nőies szettben állapodtak meg, aztán a smink következett. Rebecca vadítóan füstös szemeket varázsolt barátnőjének. Felturbózta a szempilláit is, bár beavatkozás nélkül is extra hosszúak és dúsak voltak; az ajkaira pedig színtelen szájfényt kent fel.
- A fülbevalót majdnem kihagytam! - kapott észbe Rebecca, aztán berakott Lexi fülébe egy mélykék, csillag mintájú fülbevalót.
- Na, gyerünk, nézd meg magad!
Lexi a tükör elé lépett és be kellett ismernie, tetszik neki, amit lát. Rebecca mögé lépett és a fülébe súgta: - Vedd le a lábáról!
Délután hat óra előtt pár perccel kopogtak a lányok szobájának ajtaján. Lexi izgatottan felpattan ágyáról, hogy ajtót nyisson. Ám a túlsó oldalán nem az állt, akire számított.
- Zavarok? - kérdezte a küszöbön álló Lucas ajakpiercingjét piszkálva. Lexi meglepődve, szótlanul nézett az ujjatlan halálfejes trikót, fekete csőgatyát és tornacsukát viselő fiúra, aki nem is időzíthetett volna rosszabbul.
- Igazából… épp indulni készülök - bökte ki végül.
- Hová mész? - Lucas abban reménykedett, talán elkísérheti a lányt. Megigazította a fejére kötött kendőt és tett egy tétova lépést volt barátnője felé.
- A vásárba - hangzott a felelet.
- És kivel?
- Velem jön - szólt egy férfihang Lucas háta mögött. Adam volt az. Luc megfordult, s mikor meglátta a fiút, arcára fagyott a felismerés szomorú maszkja. Lexi… egy másik sráccal randizik. A féltékenység, mint gyorsan ható méreg áradt szét Lucas testében, s szívétől kezdve az ujjai hegyéig mindenét átjárta. Mintha újra elveszítette volna Lexit. Igaz már hónapokkal ezelőtt szakítottak, de a lánynak azóta nem volt senkije és ő, Lucas mindig próbált kézzel-lábbal kapaszkodni a remény utolsó sugaraiba, melyek most mintha végleg kicsúsztak volna kezei közül. Látta, hogyan csillognak Lexi szemei, amikor a másik fiúra pillant és ezt képtelen volt elviselni.
- Akkor… én nem is zavarok tovább - szólt, majd Lexire pillantva hozzátette: - Gyönyörű vagy, mint mindig - aztán kikerülve Adamet elsietett a folyosón.
- Ne haragudj, én nem… - kezdte Lexi, de Adam közbe vágott.
- Nincs miért magyarázkodnod. Tisztában vagyok azzal, hogy mi volt köztetek, de már egyszer elmondtad, hogy nem érzel iránta többet, mint barátság. Az ő érzéseiről pedig igazán nem te tehetsz…
Lexi sóhajtott, majd elindult bőrdzsekijéért. Adam segített felvennie és közben köszönt az ablakban ülve cigarettázó Rebeccának.
- Szia, jobban vagy már?
- Igen, miattam ne aggódjatok, még egyszer nem megyek ki a tetőre felügyelet nélkül még akkor sem, ha Obamát vélem ott látni - viccelődött a lány ironikusan.
- Ezt örömmel hallom, de a biztonság kedvéért szóltam Nate-nek, hogy jöjjön át hozzád. Úgyis ő is egyedül van - mosolygott Adam, majd Rebecca rémült arckifejezése láttán hozzá tette. - Ne aggódj, nem mondtam neki semmit a tegnap éjjelről.
Rebecca szemmel láthatóan fellélegzett. - Köszi!
Adam a szekrényében matató Lexihez fordult. - Megvárjuk hogy Nate ide érjen, aztán mehetünk. Rendben?
- Persze, addig ülj le nyugodtan! Kérsz valamit inni? Tea, kávé, energiaital, kóla?
- Egy energiaitalt elfogadnék - mosolygott Adam.
- Lexi, nekem is dobj egyet! - szólt Rebecca. Közben elnyomta a csikket és lemászott az ablakpárkányról, hogy ő is helyet foglaljon az asztalnál.
- Biztos, hogy nem akarsz velünk jönni? - Lexi aggódó tekintettel nézett barátnőjére.
- Dehogy megyek! Nem leszek randi gyilkos!
A következő pillanatban Nate rontott be az ajtón égnek meredő hajtincseivel és három tasak pattogatott kukoricával a kezében. - Hali, mi a szitu?
- Mi már itt sem vagyunk - szólt Adam, miután megitta a maradék energiaitalt és felállt az asztaltól.
- Jó mulatást! - búcsúzott Nate, miközben ledobta magát az egyik ágyra.
- Érezzétek jól egymást! - szólt Rebecca huncut mosollyal az arcán.
Lexi és Adam már a parkban jártak, mikor a lány a szobából kilépésük óta először megszólalt.
- Mivel megyünk?
- A kocsimmal. Ott áll a parkolóban - mutatott a fiú egy fekete sportkocsira.
- Hűha… ez nagyon vagány! Nem is tudtam, hogy van autód! - álmélkodott Lexi a csúcsjárgányt bámulva.
- Sok mindent nem tudsz még rólam, ahogy én sem rólad. Erre való a ma este is: hogy jobban megismerjük egymást, és persze hogy jól érezzük magunkat együtt - mosolygott a lányra Adam, aztán az autót megkerülve kinyitotta neki az ajtót.
- Köszönöm.
Miután mindketten beszálltak, becsatolták öveiket és kihajtottak a parkolóból. Adam berakott egy lemezt a CD-lejátszóba és felcsendült egy Papa Roach-dal.
- Jaj, ezt imádom! - szólt Lexi.
- Milyen zenéket szeretsz? - érdeklődött Adam.
- Nagyon vegyes az ízlésem, de leginkább a rockot szeretem és az olyan zenéket, amikre lehet táncolni. Imádok táncolni! És te?
- Én is leginkább rockot, de mióta Nate a szobatársam, sok pop-punkot is hallgatok - nevetett Adam.
Ahogy mosolyogva egymásra néztek, átjárta őket a melegség. A vásárt a városi vidámparkban rendezték meg és úgy tűnt elég sok embert érdekel, ugyanis Adamnek majdnem tíz percbe telt, hogy parkolóhelyet találjon a közelben. A vidámpark éjszakai díszében pompázott, minden szerkezet ki volt világítva. Volt, amely sápadt fénybe burkolózott, mások viszont a szivárvány összes színében pompáztak és vibráltak. Az emberek vidáman, hangosan nevetgélve nézelődtek, hot-doggal a kezükben sétáltak, vagy épp fagyijukat nyalták; voltak, akik dodzsemeztek, vagy a többi játékon pörögve-forogva sikítoztak. Amerre szem ellátott, minden üres területen sátrak álltak különböző árucikkeket kínálva.
- Mit kérsz? - fordult Adam Lexihez.
- Vattacukrot! - felelte izgatottan a lány.
Adam elmosolyodott és elindultak a vattacukros bódéhoz. Ott aztán akkora vattacukrot kaptak, hogy még a fejüket is eltakarta, miközben a kezükben tartották.
- Köszönöm! Megkóstolod az enyémet? - nevetett Lexi és meg sem várva a választ letépett egy darabot a kék vattacukrából és váratlanul Adam szájába nyomta.
- Hé, ez nem ért! Még a kérdést sem volt időm felfogni! - méltatlankodott nevetve a fiú.
- Úgy látszik, vissza kell adnod, hogy egyenlíts - kacsintott Lexi. Adam szabad kezével elkapta és magához húzta a lányt, aztán a körülöttük villódzó fény kavalkád közepette megcsókolta őt. Lexi tágra nyílt szemekkel, meglepődve bámulta a fiút, s szíve olyan gyorsasággal vert, mintha épp most szállt volna le a hullámvasútról. Pedig még fel sem ült rá.
- Azóta erre vártam, mióta megcsókoltalak a tetőn - súgta füleibe Adam, mikor szája szabaddá vált. Lexi csak ekkor vette észre, hogy a leeresztett kezében tartott vattacukor a földet súrolja, de ez most a legkevésbé sem érdekelte őt.
- Én is - felelte. Adam karon ragadt őt és elindultak a dodzsemek felé.
- Gyerünk, üljünk fel mindenre!
Lexi egy rózsaszín kocsit választott, míg Adam egy kékbe ült. Sokat nevettek, miközben mindvégig szándékosan egymásnak ütköztek. Ezután felültek a hullámvasútra, ahol menet közben vicces képeket készítettek egymásról telefonjaikkal, majd a többi játékot is kipróbálták.
- Szeretném, ha felülnénk az óriáskerékre is. Az olyan romantikus! - szólt Lexi a hatalmas szerkezetre függesztve tekintetét.
- Rendben, de csak egy feltétellel.
- Na és mi lenne az? - vonta fel szemöldökét a lány.
- Amikor felérünk a tetejére, megcsókolsz.
Lexi elpirult, ugyanis ennél romantikusabb ötlet eszébe sem juthatott volna, viszont egyben eléggé lámpalázas is lett, ugyanis ő még egyszer sem kezdeményezett csókot. Mind a két alkalommal Adam csókolta meg őt.
- Szállj fel velem, és meg tudod, megcsókollak-e vagy sem! - mondta végül.
Mindketten beálltak az óriáskerékre váró emberek sorába, majd mikor feljutottak rá, helyet foglaltak az egyik ülésen. Ahogy magasabbra jutottak, a lent álló emberek úgy tűntek fokozatosan egyre kisebbnek, a szemük elé táruló kilátás pedig egyre gyönyörűbbnek.
- Annyira szép! - szólt Lexi.
- Az - bólintott Adam, aztán Lexi ujjaival végigsimított a fiú arcán.
- de a szemed… még szebb - mondta, s mikor épp a legmagasabb ponton haladtak át, közelebb hajolt hozzá és megcsókolta őt.
- Tudtam, hogy meg fogsz csókolni - szólt Adam.
- És honnan?
- Láttam a szemeidben.
- Na és mit látsz még? - nézett a fiúra Lexi.
- Azt, hogy bármit megadnál azért, hogy végre boldog légy. De ezt bízd csak rám.
- Félek, hogy ez az egész csak álom… de ha így van, nem akarok felébredni soha!
- Miért álmodnád az életed, ha élheted az álmaidat is? - kérdezte Adam mélyen a lány szemeibe nézve.
Miután leszálltak az óriáskerékről, elindultak körülnézni a különböző vásáros bódéknál. Az egyikben plüss állatokat nyerhettek azok, akiknek sikerült a céltáblát eltalálniuk egy kisebb méretű labdával.
- Nyerj nekem valamit! - szólt Lexi vidáman.
- Rendben, mit szeretnél?
A lány tüzetesen megvizsgálta a kiállított plüssöket, de végül megállapodott annál a hatalmas fehér macinál, amit elsőre pillantott meg. Hogy az övé lehessen, Adamnek háromszor kellett eltalálnia a céltáblát úgy, hogy egyszer sem hibázhatott. A fiú a kezébe vette az első labdát, elhelyezkedett, majd célzott. Lexi nem győzött ámulni ügyességén. Adamnek sikerült mindháromszor eltalálnia a céltáblát, így megnyerte a plüssmacit, amit aztán átnyújtott a lánynak. Lexi ki sem látszott mögüle.
- Jobb lesz, ha inkább én viszem - nevetett Adam. - Menjünk, rakjuk be a kocsiba.
Elindultak a tömegen át, hogy a parkolóba jussanak, amikor a vidámparkban szóló zene és zsibongás ellenére is meghallották a hangos puffanást néhány méterre a hátuk mögött, amit aztán kétségbeesett sikolyok követtek. Adam és Lexi megfordultak, hogy megnézzék, mi történt. Emberek egymást lökdösve, eszüket vesztve, sikoltozva rohantak, amerre láttak. A földön egy egyre terjedő vértócsában fekvő lányra esett pillantásuk. Végtagjai kicsavarodva természetellenes pózban helyezkedtek el, arca vérben úszott. Hideg szél fújt a dermedten álló Lexi és Adam arcába, miközben a holttestre meredtek. Aztán mintha felgyorsultak volna az események. A következő pillanatban Lexi azon kapta magát, hogy Adam épp betuszkolja őt és a maciját az autójába, majd ő maga is beszáll és már haladnak is az úttesten, vissza a kollégiumba.
- Mi volt ez az egész? - fakadt ki könnyek között néhány perc múltán Lexi.
- Megöltek egy lányt. Valaki lelökhette az óriáskerékről, vagy csak baleset volt és ő maga esett ki… nem tudom.
Lexi idegessége nem hagyott alább. Hogy próbáljon megnyugodni, bekapcsolta a rádiót. Abban épp egy hírt jelentettek be.
- A tegnap éjjel eltűnt huszonkét éves Emma Wilson és a huszonöt éves Tyler Williams brutálisan megcsonkított holttestére találtak Fairwoodtól húsz kilométerre található országútszéli erdőben. Egyelőre még nem tudni ki, vagy mi végzett a fiatalokkal, de az esetnek talán köze lehet a nyáron szintén hasonló brutalitással meggyilkolt Matt Dylan halálához.
Lexi egy pillanatig csak mozdulatlanul meredt maga elé, majd ömleni kezdtek könnyei.
- Próbálj megnyugodni! Hé, Lexi… nem lesz semmi baj! - vigasztalta Adam.
- Hogy nyugodjak meg? Az a szörnyeteg, aki végzett Mattel, újabb ártatlanokat ölt meg és egyre közelebb jár a városhoz! Ráadásul az a szerencsétlen lány is a vidámparkban… Hány ember halálát kell még végignéznem?! - zokogott Lexi. A következő pillanatban feltűnt az úttest közepén egy fekete ruhás alak. Arcát kapucni takarta, és mozdulatlanul állt.
- Vigyázz! - kiáltott fel Lexi. Úgy tűnt, lehetetlen elkerülni az ütközést, de az utolsó pillanatban Adamnek sikerült elrántani a kormányt. Az autó kicsúszott az úttestről. Lexin halálfélelem lett úrrá, szemei előtt lepergett élete filmszalagja. A szalagkorlátnak csapódtak volna, ha Adam nem koncentrál minden idegszálával. Végül sikerült megállniuk, mielőtt bekövetkezett volna az ütközés. A fiú Lexire nézett, hogy lássa, nem esett-e baja. A lány most már egész testében remegett.
- Ha nem vezetnél ilyen jól, már nem élnénk - mondta, miközben sűrűn kapkodta a levegőt.
- Vigyázni akarok rád.
Lexi Adam szürkén fénylő szemeibe nézett, majd újabb zokogás közepette átölelte őt.
- Te vagy hónapok óta az egyetlen jó dolog az életemben!
Adam végigsimított a lány hátára hulló hosszú hajfürtökön és közben megpuszilta a homlokát.
- Nekem pedig te. És nem hagyhatom, hogy így érjen véget ez az este!
Lexi felpillantott rá könnyektől csillogó szemeivel. A rejtélyes csuklyás alak már sehol sem volt. Adam és Lexi tovább indultak és meg sem álltak, amíg a városon keresztül haladó folyó partjához nem értek.
- Mikor már úgy vagyok vele, hogy élni sem akarok tovább, mindig mutatsz valamit, ami… - kezdte Lexi, mikor a folyó rakpartján álltak.
- Én mindig ide jövök, ha kiakadok vagy nagyon rossz hangulatom van - mondta Adam.
Lexi arca még mindig nedves volt a könnyektől, de már nem sírt. A csillagos ég alatt állva köveket dobáltak a folyóba. Úgy döntött, Rebeccát nem zaklatja fel a vásárban történtekkel, így hát a gyilkosságot kihagyta beszámolójából, mikor tusolás után mesélt a lánynak randijukról. Terve nem jött be, mert a híradóból Rebecca még aznap este tudomást szerzett a szörnyűségről.
- Miért nem mondtad el?! - Rebecca ideges volt és dühös.
- Nem akartalak még jobban felzaklatni!
- Legjobb barátnők vagyunk, mindent elmondunk egymásnak!
- Ha már itt tartunk, van egy másik dolog is, amit inkább jobb, ha tőlem tudsz meg - szólt lassan formálva a szavakat Lexi. Arca gondterheltnek tűnt, miközben leült az asztal körül álló székek egyikére.
- Mi az? - Rebecca hangjában kíváncsiság és rémület csengett. Lexi beszámolt neki a rádióban hallott kettős gyilkosságról. Rebecca szótlanul, tágra nyílt szemekkel meredt barátnőjére, s lassan ő is helyet foglalt az asztalnál.
- Ezt nem hiszem el… - mondta végül kezeibe temetve arcát.
- Lucas tudja szerinted?
- Nem tudom… de tegnap eléggé sajnáltam, mikor látott téged Adammel. Olyan szomorú volt a tekintete.
Lexi sóhajtott, majd Rebeccára függesztette tekintetét.
- Én is sajnálom - szólt –, de az érzéseimen nem változtathatok…
- Igen, tudom. És az a lényeg, hogy Adammel nagyon jól érzed magad! Gondolkoztál már azon, hogy mikor bújsz ágyba vele? - kíváncsiskodott csillogó szemekkel Rebecca.
- Azért ennyire nem gondolok előre! - méltatlankodott Lexi. - Még csak pár napja ismerem!
- Figyelj, mondok neked valamit, ami magától értetődő. Te tetszel neki. Ő tetszik neked. Mi következik ebből? SZEX!
- Nahát, igazi filozófus lett belőled!
- Neked pedig a Lucassal való szakításod óta nem volt részed egy kiadós szexben! Az pedig mikor is volt? Vagy öt hónapja!
- Négy! - javította ki a fülig elpirult Lexi.
- Oké, ha gondolhatod, várhattok vele az esküvőig - nevetett Rebecca majd felállt, hogy a hűtőhöz lépjen narancsléért. - Sosem értettem azokat, akik az esküvőig várnak a szex-szel. Az új autót is jobb elvinni egy körre, hogy kipróbáld, mielőtt megveszed.
Mikor a két lány már lefekvéshez készülődött, minden előzmény nélkül berontott a szobájukba Lucas. Arca kipirult és kapkodva vette a levegőt. Valószínűleg futva tette meg a szobához vezető utat.
- Lexi! - harsogta, a sötétben ugyanis nem láthatta őt. A lányok sikítva kipattantak az ágyukból, Lexi pedig felkapcsolta az olvasólámpát. Mikor tudatosult bennük, hogy csak Lucas az, hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajtuk. A fiú Lexihez rohant és szorosan magához ölelte őt. - Annyira megijedtem! - mondta a lány vállába fúrva arcát.
- Miért? Mi történt? - Lexi arcára aggódó kifejezés ült ki, s közben zavarba is jött, ugyanis ő és Lucas szakításuk óta nem voltak egymással ilyen közelségben.
- Most láttam a hírekben, hogy mi történt a vásárban és aggódtam, hogy talán neked is bajod esett.
- Nem, jól vagyok…
- Lelkileg is? Biztos megviselt, ami ott történt. Biztosan megijedtél! - Lucas mélyen a lány szemeibe nézett. Legszívesebben megcsókolta volna őt, de tudta, Lexi azt nem díjazná.
- Igen, megijedtem… de már jól vagyok. És köszönöm. - Lexi a fiúra mosolygott és igazán hálás volt neki a törődésért.
- És te hogy vagy? Olyan rég beszélgettünk utoljára…
- Én meg vagyok, miattam ne aggódj! - felelte Lucas, de ekkor már elfordította tekintetét.
- Több mint három év után azt hiszed, nem tudom, mikor nem mondasz igazat? - Lexi összefont karokkal meredt a fiúra.
- Kérlek, ne beszéljünk most a problémákról, ne rontsuk tovább a hangulatot!
Lexi Rebeccára nézett, aki időközben elővett a hűtőből egy üveg vodkát és három poharat, majd pillantása visszasiklott Lucasra, majd ismét Rebeccára- - Te meg mit csinálsz?! - kérdezte megütközve.
- Próbálom emelni a hangulat színvonalát - vont vállat Rebecca.
- Nem emeljük túl gyakran a hangulat színvonalát mostanság? - kérdezte Lexi a vodkás üvegre meredve.
- Ó, a tavalyi évhez képest ez semmi. Gondolj vissza! - felelt Rebecca. Közben hátravetette haját, majd elővett táskájából egy doboz cigarettát és megkínálta belőle a jelenlévőket. Ezután mindhárman leültek az asztalhoz és mindenkinek töltött a vodkából, amit aztán narancs ízű üdítővel ittak meg.
- Mint a régi szép időkben. Tavaly is mindig ebben a szobában ittunk, csak akkor még velünk volt Matt is… - sóhajtott Rebecca.
- Most is velünk van… itt bent - szólt halkan Lexi és a szívére mutatott.
- Igazad van. Csak olyan jó lenne, ha újra beszélhetnék vele, vagy láthatnám. Olyan egyedül érzem magam, mióta ő nincs. Ő volt a szobatársam és gyerekkorom óta a legjobb barátom… - Lucas hangja elcsuklott, s hogy ne kelljen a lányokra néznie, felemelte poharát és kiitta tartalmát.
- Nem vagy egyedül… itt vagyunk neked mi! - mondta könnyes szemmel Lexi és megfogta a fiú asztalon heverő kezét.
- Akkor miért nem hívtatok át egyszer sem? - Lucas hangjában nem volt szemrehányás, csak a puszta szomorúság.
Lexi és Rebecca bűnbánó pillantást váltottak, majd a fiúhoz fordultak.
- Ne haragudj ránk. Az egész az én hibám. Csak… tudod, itt volt Adam is és nem akartam, hogy rosszul érezd magad - szólt Lexi.
- Úgy látom, hamar sikerült tovább lépned. Három és fél éven nem lehet csak úgy túltenned magad!
- Lucas, nekem mindig is fontos maradsz… - kezdte a lány, de ő sem tudta, mit mondhatna még.
- Tudod, mióta szakítottunk, nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád - vágott a szavába Lucas.
- Az érzéseimet nem én irányítom! Nem tudok az ellen tenni semmit, hogy már nem érzek úgy irántad! Viszont amint elkezdtem így érezni, rögtön elmondtam neked, nem hazudtam, nem áltattalak, nem csaptalak be! Mindig őszinte voltam veled! Arról pedig nem tehetek, hogy megtetszett valaki más... - mondta könnyes szemmel Lexi, majd kért egy cigarettát Rebeccától és kiült az ablakba, hogy elszívja. Az éjkék égen megsárgult faleveleket táncoltatott az őszi szél. Lucas felállt az asztaltól, elköszönt a lányoktól és mielőtt azok bármit is reagálhattak volna, már becsukódott mögötte a szoba ajtaja. Lexi az ablakból látta, ahogy a fiú átsiet a parkon, hogy aztán eltűnjön a fiúk kollégiumának bejárata mögött. Könnycseppek csordultak a lány arcára, miközben tudatosult benne, hogy Lucassal sosem lehetnek csupán barátok. A közös múltjuk után nem. Pedig nem akarta bántani a fiút, tényleg nem… csak szerette volna tovább élni az életét, de úgy látszik, ezzel akaratlanul is fájdalmat okozott Lucasnak.
Mit tehetsz, ha az a személy, akivel még nem is olyan régen őrülten szerelmesek voltatok egymásba, már semmit nem érez irántad? Mit tehetsz, mikor te még mindig megőrülsz érte és felemészt a vágy, hogy a tiéd lehessen, de ő az ő szerelmét már valaki más élvezi? Nem lehet leírni azt az érzést, amikor rád pillant, és szemében nincs már meg mindaz, ami egykor oly erőssé, oly őrülten boldoggá tett? Tekintetében ott volt a törődés, a szerelem, a vágy. Most pedig csak sajnálatot látsz, ha a szemeidbe néz. És tudod, legbelül tudod, hogy semmit nem tehetsz, az érzéseit ugyanis nem irányíthatod, bármennyire is kényelmes megoldás lenne. Akármennyire is fáj, tudomásul kell venned, hogy valami elmúlt, valami véget ért…
Lucas hanyatt feküdt ágyán, s a plafont bámulva gondolataiba merült. El kellett fogadnia, hogy a lány, akit szeret már tovább lépett. És ha ő igazán szereti ezt a lányt, akkor nem lehet önző. Nem hányhatja a szemére, hogy miért nem őt szereti, hanem örülnie kell a boldogságának. Milyen nehéz ez… Elővette farmernadrágja zsebéből telefonját és nézegetni kezdte a Lexivel készült közös képeket. Mintha ezek a képek egy másik, egy előző életben készültek volna. Már csak képen láthatja, amint csókolóznak, ugyanis talán már soha nem fogja újra érezni ajkain a lány szenvedélyes csókjait. Ahhoz valami csodának kellene történnie, ő, Lucas viszont az utóbbi időben rájött, hogy csodák márpedig nem léteznek… de hogy birkózzon meg azzal a tudattal, hogy egy nyár alatt elvesztette a legjobb barátját és élete szerelmét is? Mi maradt még, ami örömmel tölthetné el? Talán hálát kellene adnia, hogy még mindig életben van… de ezért az életért képtelen volt bárkinek is hálás lenni. Lucas felült az ágyon és felkapcsolta olvasólámpáját. Szobatársa épp hazautazott, így egyedül volt a szobában. Felállt, az éjjeli szekrényhez lépett és elővett az egyik fiókból egy tablettákkal teli fiolát. Lecsavarta a tetejét és pár szemet a tenyerébe öntött belőle, hogy aztán egy pohár víz kíséretében lenyelje őket. Eközben Lexi megitta a maradék vodkát is, és lerészegedve kiöntötte szívét Rebeccának.
- De én nem, én nem tehetek arról… hogy már nem szeretem, Becca… érted?! Nem… - mondta, s közben ide-oda dőlt a székén. Az asztal szélébe kapaszkodva, homályos tekintettel meredt barátnőjére, aki türelmesen végighallgatta őt, majd elvitte letusolni.
- Hidd el, mindjárt jobban leszel, aztán lefekszel aludni. Holnap nem nézhetsz ki másnaposan, hiszen találkozol Adammel! - ha Rebecca azt remélte, ezzel képes felvidítani Lexit, hát tévedett.
- Nem akarok most egy pasira se gondolni! - jelentette ki alkoholmámoros állapotához képest magabiztos hangon a lány.
Kedves naplóm. Újra írok. Rebeccával éppen egy förtelmesen unalmas órán ülünk. Persze ő lefoglalja magát azzal, hogy a körmét festi. Na, de van bőven mesélnivalóm. Vasárnap házibuliban voltunk Nate és Adam társaságában. Mikor a szobájukban ültünk és belépett az ajtón Adam, úgy éreztem, a szívem kihagyott egy dobbanást. Mikor Nate említette, hogy Adamnek hívják a szobatársát reméltem, hogy ő az, de egy pillanatig sem gondoltam, hogy ez valóban így is lehet. Mégis mennyi a valószínűsége ennek? Mikor elhívtam a buliba nagyon lámpalázas lettem, de meg kellett tennem, különben most egy marha nagy idiótának tartanám magam. És még szerencse, hogy ő is ott volt, mert valamilyen hatodik érzék hatására érezte, hogy Rebecca bajban van, és megmentette őt egy erőszakos gyökértől. Amikor Adam szemeibe nézek, úgy érzem egy számomra eddig ismeretlen és talán nem is létező világba csöppenek. Olyankor nincs senki más, csak ő és én. Megszűnik létezni idő és tér, csakis azok a szürke szemek tűnnek valódinak, melyek tekintetében úgy érzem, kicsi vagyok és védtelen. Olyan hatással van rám, ami egyszerre ámulatba ejt és megrémít. Félek… félek attól, hogy ez a fényesen ragyogó szempár sosem lesz az enyém. De nem fogok megfutamodni… érzem, hogy van köztünk valami. Amikor jó éjt kívántam neki, adtam egy puszit az arcára. Valószínűleg nem mertem volna megtenni, ha nem állok valamilyen szinten alkohol hatása alatt. Ő pedig magához húzott, hirtelen és váratlanul, és megölelt. Csak egy ölelés… és mégis, nekem annál sokkal, de sokkal többet jelentett. Azóta úgy vágyom az érintésére, mint egy szomjas kisgyerek a vízre egy forró, nyári napon. Megőrülök, ha még egy napot végig kell csinálnom anélkül, hogy legalább egy percre láthatnám!
- Föld hívja Lexit! - Rebecca hangja távolinak tűnt, de azt már Lexi is fájdalmasan valóságosnak érezte, mikor a lány belecsípett a vállába.
- Au… mi van?! - szisszent fel.
- Én lelépek. Nem bírom tovább. Te jössz?
- Most már kibírom ezt a hátralévő fél órát, de menj csak nyugodtan, a koliban találkozunk.
- Oké. Amikor hátat fordít, kiosonok. - Rebecca elpakolta körömlakkját és szemceruzáját, majd a megfelelő pillanatban kiosont a teremből. Lexi visszahajolt naplója fölé, de egy fél perccel később valaki elfoglalta Rebecca megüresedett helyét. Adam volt az, aki mosolyogva figyelte a lányt, majd mivel az nem nézett fel naplójából, megszólította őt.
- Szia. Remélem nem gond, hogy melléd ültem.
Lexi a fiú hangját hallva összerezzent, majd felkapta a fejét.
- Dehogy, egyáltalán nem! Mizu? - kérdezte. Próbált lazának tűnni, és gyorsan becsukta naplóját, amiben hosszú sorokon keresztül áradozott Adamről.
- Idegőrlő ez az előadás - mosolygott a fiú. Arcát egy sávban megvilágította a hatalmas ablakokon tompán beáradó napfény, amitől szemei még a szokásosnál is fényesebben ragyogtak. Lexi még sosem látott ilyen szürke szemeket, melyek mellett úgy érezte, még az ő zafírkék szemei is elbújhatnak.
- Jaj, ne is mondd. Már azon gondolkodtam, hogy kiugrok az ablakon. Vasárnap óta nem láttalak…
- Azt hittem, valamelyik nap átnézel majd hozzánk Rebeccával. Aggódtam, hogy talán azért nem jöttetek, mert Rebeccát annyira megviselte az a vasárnapi dolog, hogy ki sem akar mozdulni a szobájából.
- Nem, szerencsére azon már túltette magát. Ha gondolod, ma átnézhetünk - mosolygott Lexi.
- Nekem jobb ötletem van. Mi lenne, ha este találkoznánk? Csak te és én. Mutatnék valamit. - ajánlotta Adam. Nyugodtnak tűnt és cseppet sem látszott rajta az a fajta idegesség, ami Lexin mindig úrrá lett, amikor találkoztak. Viszont a lány érezte, hogy Adam feszülten várja válaszát. Ezt most veheti randinak? Hevesen dobogó szívvel, lassan bólintott. - Az jó lenne.
Adam elmosolyodott, majd indulni készült. - Akkor este fél kilenckor várlak a fiúkollégium bejáratánál - mondta, majd mire Lexi tudatáig eljutottak szavai, már el is hagyta az előadó termet.
Csak én vagyok akkora barom, hogy végigülöm ezt az órát? - töprengett szórakozottan, miközben hollófekete hajtincseivel babrált és kibámult az ablakon. Egy pillanatra megdermedt és teljesen megfeledkezett Adamről és a közelgő első randijukról. A kampusz füvén, az ösvényen füzetekkel, jegyzetekkel és kávéval a kezükben sétáló diákok között az egyik hatalmas fa alatt ott állt egy teljesen feketébe öltözött alak, akinek arcát eltakarta a fejébe húzott kapucni. Lexi mégis úgy látta, mintha a különös idegen őt nézné odalentről. Mire egyet pislogott, az alaknak már nyoma sem volt, ő pedig utólag már nem tudta eldönteni, hogy csak a képzelete játszott vele, vagy tényleg látni vélte-e a rejtélyes fekete ruhást.
Este nyolckor aztán elkezdett készülődni. Letusolt, majd megszárította és hajvasalóval kiegyenesítette a haját. A szekrénye előtt állva egy South Parkos topra és egy szűk szárú farmerre esett a választása, amihez kerekített orrú magas sarkú cipőt vett fel. Már a bőrdzsekijén húzta fel a cipzárt, mikor az ablakban cigarettázó Rebecca rápillantott, és megkérdezte, hová megy.
- Adam akar velem találkozni a fiúk kolija előtt.
- Micsoda?! És ezt csak most mondod? Mikor beszéltél vele? - kérdezte izgatottan barátnője és közben leszállt az ablakpárkányról.
- Miután leléptél az óráról, mellém ült.
- Ez lesz az első randitok és te képes vagy elindulni egy South Parkos felsőben, amin Kenny szokásához híven kinyiffan? - hüledezett Rebecca.
- Miért, mi a baj vele? - Lexi értetlenül nézett a lányra.
- De hiszen ebben még a melleidből sem látszik semmi! - kritizálta tovább Rebecca. - Van egy felsőm, ami tökéletes lesz ehhez a nacihoz és cipőhöz. Várj, megkeresem! - azzal a lány a szekrényéhez sietett és némi kotorászás után előhúzott belőle egy ezüst színű mélyen dekoltált, kövekkel kirakott felsőt.
- Vedd fel! - nyújtotta át Lexinek, aki kicsit ódzkodva vette el tőle a ruhadarabot. Miután felvette, Rebecca nem győzte dicsérni őt. - Csajszi, nagyon szexi vagy!
- De ez olyan kurvás, nem? - aggodalmaskodott Lexi.
- Pont az a lényeg! Na, menj! Aztán mikor visszaérsz, el kell mesélned mindent! Addig fent maradok és áthívom Nate-et filmezni. Ügyes legyél! - mondta Rebecca. Közben kitessékelte barátnőjét a szobából, mielőtt az meggondolhatta volna magát a ruhaválasztás kapcsán. Lexi vett egy mély lélegzetet, majd lámpalázasan elindult a lifthez. A parkban lépkedve azon töprengett, vajon mit akar neki mutatni Adam. A fiú a kollégium bejárata előtti lépcsőn ülve várta őt, s közben a szél ölében hajladozó faágakat nézte. Mikor megpillantotta a felé közeledő Lexit, felpattant és elé sietett.
- Örülök, hogy eljöttél - mosolygott. A lány visszamosolygott rá, és kíváncsian megkérdezte - Mi az, amit mutatni szeretnél?
- Majd meglátod. Gyere velem. - Adam továbbra is mosolyogva megfordult és elindult a kollégium bejárata felé. Lexi értetlenül követte őt. Mit mutathatna a koliban neki Adam? - töprengett. A liftben a fiú a legfelső, hatodik emeletre vezető gombot nyomta meg, majd Lexire pillantott és hosszasan nézte őt.
- Nagyon szép vagy - mondta tömören, de sokatmondón, mire Lexi arca pirospozsgásra váltott. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Adam nem a dekoltázsán legeltette a szemét, mint ahogy azt a legtöbb fiú tenné, hanem végig az arcát nézte, ami nagyon tetszett a lánynak.
- Köszönöm, te is - szaladt ki a száján a bók, mire Adam elvigyorodott.
Miután kiszálltak a liftből, a lépcsőn indultak tovább, ugyanis feljebb már nem közlekedett a lift. A következő pillanatban már a tetőn álltak. A magasból gyönyörű kilátás tárult Lexi szemei elé.
- Reméltem, hogy innen még nem láttad a naplementét - szólt Adam, majd a másik irányba fordult és közben intett a lánynak, hogy ő is tegyen így. A szürkülő eget rózsaszín foszlányok szelték át. A színek összemosódtak, mintha valaki egy ecsettel csak úgy szórakozásból összekeverte volna a vízfesték különböző árnyalatait. Lexi lenyűgözve figyelte, ahogy a nap egyre lejjebb kúszik az égen, a távolban álló több emeletes épületek és lakóházak mögé, majd Adamre függesztette tekintetét. - Ez lélegzetelállítóan szép - szólt letaglózva.
- Szerettem volna, hogy lásd: az ilyen pillanatokért érdemes élni - mondta Adam. Miközben mélyen Lexi szemeibe nézett, egyre csökkent közöttük a távolság, míg végül megfogta a kezét és ajka a lány ajkaira tapadt. Szorosan magához húzta őt, mintha ezzel képes lenne megakadályozni, hogy elmúljon ez a pillanat. Egymás karjaiban állva csókolóztak, s mintha a világ megszűnt volna létezni körülöttük; nem hallották az utcán elhaladó autók zaját, sem az ösvényen sétálva beszélgető kollégisták hangját. Mintha valaki lecsavarta volna a világ hangerőszabályzó gombját. Lexi tincseivel huncutul játszott a szél. A csók után felpillantott Adamre, szenvedélyes pillantást vetett rá, a fiú pedig gyengéden megcirógatta az arcát, miközben viszonozta a pillantást.
- Ez… tényleg olyan pillanat, amiért érdemes élni - mondta kavargó érzelmektől elcsukló hangon Lexi. Furcsán csengett a füle a hirtelen újra érzékelhető zajoktól, s mintha valaki fejbe kólintotta volna, úgy szédelgett. Egy villám cikázott át az égen, majd váratlanul, egyik pillanatról a másikra eleredt az eső. Adam levette bőrdzsekijét és Lexire terítette.
- Ne, rajtam van kabát! - tiltakozott a lány. - Meg fogsz fázni egy szál pólóban!
- Miattam ne aggódj! - mondta Adam, és nem volt hajlandó engedni az ellenkezésnek. Az ajtóhoz rohantak, hogy bemeneküljenek az eső elöl a kollégiumba. Ott lesiettek a lépcsőn, majd beszálltak a liftbe, a földszintre érve átvágtak az aulán, hogy aztán a bejárati ajtón át kilépjenek a parkba és elinduljanak a lányok kollégiuma felé. Adam ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy azonnal menjenek át a lányok szobájába, hogy Lexi átöltözhessen száraz ruhába. Rebecca és Nate filmet nézett a lány ágyán fekve, mikor Lexi és Adam betoppantak a szobába.
- Sziasztok - köszöntek a bőrig ázott fiatalok.
- Hát ti? Jól eláztatok! Csinálok nektek teát - pattant fel Rebecca, aztán testvéréhez fordult – Leállítod addig a filmet?
- Persze - mondta Nate és a laptop után nyúlt.
Közben Lexi levette magáról Adam kabátját, majd a sajátját is. Elővett szekrényéből két törölközőt és az egyiket átnyújtotta Adamnek.
- Köszönöm - mondta a fiú.
Közben a várostól negyven kilométerre egy sötétzöld Mercedes haladt az országúton, benne egy fiatal szerelmespárral.
- Nagyon jól éreztem magam. Köszönöm, hogy elvittél abba a puccos étterembe - szólt az anyósülésen ülő barna, vállig érő hajú, kedves arcú nő, miközben a kezét barátja sebességváltón pihenő kezére helyezte. A testes, ám jámbor tekintetű férfi viszonozta a pillantást és mosolyogva csak annyit felelt, „Szeretlek”. Ekkor valami nekicsapódott az autónak és nagyot puffant a motorháztetőn. Mindketten rémülten kapták a szélvédőre tekintetüket. - Elütöttünk valakit? - rémüldözött a nő. Vőlegénye szintén ijedt tekintettel az arcán azonnal lefékezett és megállt az autóval az út szélén, majd kiszállt, hogy megnézze kit vagy mit ütöttek el. Azonban amikor az autó mögé lépett, sehol egy lelket sem látott a szakadó esőben. Már épp indult volna, hogy visszaüljön kocsijába, amikor valami hirtelen, iszonyú erővel visszarántotta és a földre taszította őt. Egy pillanatig farkasszemet nézett a mellkasán álló, veszetten vicsorgó fenevaddal, s szája néma sikolyra nyílt a rémülettől. Addig még soha nem érzett fájdalom hasított egész testébe, miközben hatalmas fogak vájtak a húsába… a viharfelhők által tarkított égbolt volt az utolsó dolog, amit láthatott, aztán elsötétült előtte a világ és nem mozdult többé. Barátnője a zajokat hallva aggodalmasan kiszállt az autóból és óvatosan megkerülte azt. - David? David? - szólongatta a férfit, szemével az utat pásztázva. Az útmentén álló bokrok mögül neszekre lett figyelmes, aztán a következő pillanatban valami felé repült és a lába előtt zuhant a földre. Torkaszakadtából ordított fel, mikor felfogta, hogy egy vérben ázott, cafatokra tépett emberi kéz az. Rögtön tudta, hogy a kéz nem másé, mint Davidé, ugyanis a csuklóján volt az óra, amit első évfordulójukra vásárolt neki. Lassan hátrálva elindult, hogy visszaszálljon az autóba, amikor két borostyán sárga szempárt pillantott meg a bokor ágain keresztül. Futásnak eredt, de a fenevad elrugaszkodott a földtől, átugrott a bokrok fölött és ledöntötte őt lábáról. A rémülettől eltorzult arccal ordított, de a kietlen útszakaszon ezt senki sem hallhatta. Próbálta lelökni magáról támadóját, de vajmi kevés esélye volt. Egy utolsó, rémült tekintet után szemeiből kihunyt a fény és üvegesen meredtek a semmibe.
Lexi és Adam az asztalnál ültek egy-egy bögre gőzölgő teával a kezükben és szótlanul pislogtak egymásra. Rebecca visszaült Nate mellé az ágyra. - Még van a filmből negyed óra, azt befejezzük, aztán nézhetünk egy másikat, oké? - pillantott az asztalnál ülőkre.
- Persze - bólintott Lexi, bár nem igazán figyelt barátnőjére. Csak nézte a teáját szürcsölő Adamet, és közben a közös csókjukra gondolt.
Valaki kopogott az ajtón, ettől felocsúdott révületéből.
- Gyere be, nyitva van - szólt ki Rebecca. Közben azon tűnődött, vajon ki lehet az. A következő pillanatban már nyílt is az ajtó, mögötte pedig ott állt Lucas.
- Sziasztok - köszönt, miközben körül nézett a szobában. Egy pillanatra elidőzött tekintete az asztalnál ülő Adamen és Lexin. Rebecca felállt az ágyról és egy öleléssel köszöntötte az újonnan érkezőt. Nate kezet fogott a fiúval, aki aztán az asztalt megkerülve Lexihez lépett, hogy megpuszilja.
- Hogy vagy? - kérdezte aggódó tekintettel a lány.
- Megvagyok. És ti?
- Mi is.
Luc Adamre pillantott, majd felé nyújtotta kezét. Őt még nem ismerte. - Lucas vagyok – mutatkozott be.
- Én Nate szobatársa, Adam - felelte Adam, miközben kezet fogtak. Lucas a hírtől mintha megkönnyebbült volna. Lexi kellemetlenül érezte magát, miközben figyelemmel kísérte a jelenetet. Csak hogy mondjon valamit, így szólt:
- És te hogy-hogy nem áztál el?
- Tudod esernyőnek hívják. Leraktam az ajtó előtt - válaszolt mosolyogva Lucas. Adam érdeklődve nézte őt bögréje fölött. Rebecca felpillantott a laptop képernyőjéről és az asztalnál kínos csendben ülő hármasra függesztette tekintetét. Közben azon töprengett, mit lehetne kihozni az éjszakából így, hogy Lucas is jelen van. Ez volt Lexi és Adam első randija, aminek nem épp az ex-pasi felbukkanását szánta volna befejezésül. Végül arra jutott, hogy egyelőre az is elég, ha megtöri a szótlanságot. - Rendeljünk pizzát? - vetette fel. Nate kifejezetten lelkesedett az ötletért és a többiek is rábólintottak, így hát Rebecca a telefonjáért nyúlt és tárcsázta a pizzafutár-szolgálatot.
Ma megcsókolt. Azt hiszem, abban a pillanatban elvarázsoltak. Mintha valamely más világba csöppentem volna. Fogalmam sincs, hogyan írhatnám le azt az érzést puszta szavakkal... Egyszerűen lehetetlen lenne. Soha nem éreztem még ehhez foghatót. Adamnek igaza volt: vannak pillanatok, melyekért érdemes élni. Ez is egy olyan pillanat volt! - írta naplójába Lexi, mikor már az ágyában feküdt.
Az este hátralévő részében végül sikerült kissé oldani a hangulatot, hála Rebeccának. Pizzázás közben végig újabb és újabb témákat hozott fel, beszélgetett Lucassal, aki végül Nate-el és Adammel együtt elbúcsúzott a lányoktól és visszaindult a fiúkollégiumba. Lexi alig várta, hogy elmesélje barátnőjének a randin történteket. Rebecca izgatottan hallgatta beszámolóját és úgy tűnt, nagyon elégedett. - Annyira romantikus! Ez az Adam egy igazi főnyeremény! - mondta ábrándozva.
Lexi éjjel csak forgolódott ágyában. Képtelen volt aludni, ugyanis amint lehunyta a szemét, Adam arcát látta maga előtt és az első csókjukra gondolt. Még mindig idegesség kerítette hatalmába, ha visszaemlékezett arra a pillanatra. Álmában a paradicsomban sétált, míg végül megállt egy hatalmas fa előtt, melyen a legérettebb, legpirosabb almák lógtak. A kezét nyújtotta, hogy letépjen egyet az egyik alacsonyabban lévő ágról, de ekkor hirtelen megtorpant és hátrahőkölt. Egy ezüstösen csillogó bőrű hatalmas kígyó csúszott a fa ágain, majd kissé leereszkedett és fejét a Lexiével szembe fordítva kitartóan meredt a lányra sárgán villódzó szemével. - Erről a fáról nem ehetsz - sziszegte.
- Miért?
- Mert ha megteszed, pokollá válik az életed és azt kívánod majd, bárcsak hallgattál volna rám.
Lexi megtorpant és egy ideig szótlanul nézte a kígyót, ám amikor az tovább csúszott és eltűnt a fa lombjai között, megjelent egy újabb: egy fekete, az előbbinél sokkal rémisztőbb; szeme vörösen izzott, vastag testét körbecsavarta az ágon, fejét lassan mozgatva megszólította az elbizonytalanodó Lexit. - Nyugodtan szakítsd le, nem lesz semmi baj. Tudom, hogy kívánod, csak tessék. Vedd el! - sziszegte. Lexi egy darabig töprengett magában, mitévő legyen, majd végül ismét kinyújtotta kezét és markába zárva letépett a fáról egy gránátvörös, fényesen csillogó almát. Lassan a szájához emelte, majd behunyta a szemét és beleharapott a gyümölcsbe. Az érzés mámorító volt. Lexi azt kívánta, bár örökké tartana. Miután lenyelte a falatot furcsa zajokra lett figyelmes a háta mögül. Megfordult és az alma azonnal kiesett ujjai közül. Százféle gonoszul csillogó szemű, sötét szörnyeteg masírozott felé, kezüket kinyújtva várták, hogy elkaphassák őt. Lexi futásnak eredt, de nem bizonyult elég gyorsnak. A szörnyek utolérték és minden oldalról bekerítették őt, aztán mintha elnyelték volna, komor sötétségben zuhant és zuhant egy végtelennek tűnő szakadék mélye felé. Ekkor kinyitotta a szemét, verejtékező arccal felült az ágyban és belebújt papucsába. Remegő lábakkal az ablak felé indult, majd kinyitotta és kidugta rajta a fejét. Hűsítő volt számára a friss, éjjeli levegő. Másodpercek múltán végül sikerült is lenyugodnia. Becsukta az ablakot és elindult, hogy visszabújjon ágyába, amikor észrevette, hogy Rebecca nincs a sajátjában. Sőt, a szobában sem tartózkodott. Lexin a rémület szorító érzése lett úrrá. Idegesen hátrasimította haját, majd felkapta az asztalról mobilját és hívni kezdte Rebeccát.
- Vedd fel, vedd fel… na, mi lesz már?! - motyogta türelmetlenül. Közben a lány ágyára pillantva fényt látott kiszűrődni a párnák közül. Rebecca lenémított mobiljának kijelzője világított.
- A francba! - bosszankodott Lexi, majd felkapott egy pulcsit a topra, amiben aludt és farmert húzott. Gyorsan felvette tornacipőjét és kirohant a szobából. A csillagok pöttyözte ég alatt átvágott a néma parkon, és meg sem állt Adam szobájáig. Hajnali három is elmúlt, s Lexi kicsit röstelkedve bár, de kopogni kezdett. Néhány másodperc múltán lépteket hallott odabentről, majd nyílt is az ajtó és megjelent mögötte egy fekete, testhez simuló bokszeraalsóban Adam.
- Lexi! Mit keresel itt ilyen későn? - csodálkozott a fiú. Annak ellenére, hogy az éjszaka közepén rángatták ki ágyából, egy kicsit sem tűnt fáradtnak, még a haja is tökéletesen állt. Lexi egy másodpercig tátva maradt szájjal gyönyörködött a fiú izmos, férfias testében, de aztán eszébe jutott miért is van ott és elkeseredett arckifejezéssel, segélykérőn kibökte: - Segíts, kérlek! Rebecca eltűnt! Nem tudom, hol van… nincs az ágyában!
- Próbáltad már hívni? - Adam kilépett a folyosóra és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, hogy ne ébresszék fel Nate-et.
- Igen, de a szobában hagyta a mobilját. Félek, hogy valami történt vele!
- Nem lehet, hogy csak elment zuhanyozni? Vagy a mosdóba?
- Mikor elindultam hozzád, benéztem a zuhanyzóba, de teljesen üres volt. Segíts megtalálni, kérlek! - Lexi könnyei kicsordultak, majd végigfolytak a rohanástól kipirult arcán.
- Egy perc és indulhatunk - Adam visszament a szobába, majd egy-két percen belül valóban visszatért, immár felöltözve.
- Fogalmam sincs, hol keressük - mondta kétségbeesetten Lexi, mikor már elindultak a lépcső felé.
- Nincs idő liftet várni - magyarázta Adam. - És ne aggódj, meg fogjuk találni.
Bár a helyzet kilátástalannak tűnt, a fiú hangja olyan nyugodt és határozott volt, hogy Lexi valamilyen oknál fogva feltétel nélkül hitt neki. A két fiatal átkutatta az egész parkot, de Rebecca nem került elő. Lexi arca kipirult a csípősen hűvös széltől, miközben elbizonytalanodva lépkedtek a park füvén. Adam tekintetét a borús, sötét égboltra emelte, aztán ujjával a fiúk kollégiumának tetejére mutatott.
- Ott van!
Lexi odapillantott, majd a rémülettől elszorult torokkal csak annyit volt képes kinyögni, hogy „ne”...
Rebecca a tető szélén állt háttal Lexiéknek és lassan hátrált egyre közelebb kerülve ahhoz, hogy a mélybe zuhanjon.
- Majd gyere utánam! - szólt hátra válla fölött Adam és rohanni kezdett az épület bejárata felé. Lexi követte őt, de mielőtt elérte a kollégium bejárati ajtaját, Adam már rég a tetőn járt. Mikor kinyitotta az oda vezető ajtót, megpillantotta a tető szélén összekuporodva, reszketve zokogó Rebeccát.
- Jól vagy? - kérdezte, miközben a lányhoz sietett. Az viszont egy szót sem volt képes kipréselni magából, csak kezeit a térdén átvetve, fejét az ölébe hajtva zokogott tovább. Ekkor Lexi is odaért. - Rebecca, mi történt? - rohant a lányhoz aggódó tekintettel az arcán, de az még csak rá sem pillantott az érkezőkre.
- Valószínűleg sokkot kapott. Vigyük a szobátokba és miután megnyugodott, majd elmeséli mi történt - javasolta Adam. Közben felsegítette Rebeccát a földről és támogatva elindult vele a kijárat felé. Lexi a nyomukban lépkedett. A szobába érve aztán leültették az asztalhoz a lányt, Lexi pedig kapkodva neki állt teát készíteni. Mikor elkészült vele, letette az asztalra barátnője elé, majd Adamre pillantott. - Te kérsz valamit?
- Köszönöm, nem.
Mindketten leültek az asztalhoz.
Idd meg a teát, hidd el, jobban leszel tőle - bíztatta a lányt Lexi. Rebecca lassan, szipogva felemelte a bögrét és reszketve belekortyolt. Mikor már úgy tűnt, valamennyire sikerült megnyugodnia, Adam neki szegezte a kérdést.
- Mi történt?
Néhány másodperces hallgatás után Rebecca halkan felelt.
- Nem… nem tudom.
- Mi az, hogy nem tudod? - csattant fel ingerülten Lexi.
- Nem emlékszem! - Rebecca most először a többiekre pillantott.
- Ezt hogy érted? - kérdezte nyugodtnak szánt hangon Adam.
- Emlékszem, hogy felébredtem éjjel és a hűtőhöz léptem, hogy igyak egy kis ásványvizet. Aztán láttam, hogy tárva-nyitva az ablak és a függönyt tépi a szél. Odamentem, hogy bezárjam, és a fiú koli tetején ott állt ő…
- Kicsoda? - faggatta Lexi.
- Matt - felelte maga elé bámulva barátnője. Adam és Lexi némán egymásra pillantottak.
- Becca, Matt… Ő meg…
- Meghalt, tudom - vágott a szavába Rebecca -, de én úgy láttam, ő volt az. Persze ilyen távolságból nem lehettem biztos benne, ezért elindultam, hogy megnézzem. Átvágtam a parkon és felmentem a tetőre. Kinyitottam az ajtót, de ami azután történt, arra nem emlékszem. A következő emlékem az, hogy Adam kiront a tetőre - fejezte be Rebecca. Szavait néma csönd követte. Adam úgy tűnt, gondolataiba merül. Lexi azt kívánta, bárcsak tudná, mi jár a fiú fejében. Vajon ő sejti, mi történhetett? De hiszen ez nem lehetséges… Rebecca majdnem lezuhant a tetőről és nem is emlékszik rá? Lexi végül nem bírta megállni, hogy ezt ne tegye szóvá.
- Amikor megláttunk, épp a tető széle felé hátráltál. Majdnem lezuhantál! Hogy-hogy fogalmad sincs arról, mi történt?!
- Én sem értem! Egyszerűen nem tudom felidézni!
- Úgy tűnt, valaki elől hátráltál… nem emlékszel, ki volt még a tetőn rajtad kívül? - kérdezte tűnődve Adam.
- Nem - rázta a fejét zaklatottan Rebecca.
- Matt biztos nem lehetett az - vetette közbe Lexi.
- Mondtam, hogy ilyen távolságból nem… mintha ő lett volna… de lehet, hogy csak hasonlított rá. Nem emlékszem ki volt ott, mikor oda értem. Azt sem tudom, volt-e ott valaki egyáltalán.
- Jobb lesz, ha most lefekszel és megpróbálsz pihenni. Nehéz éjszakád volt - mondta Adam, miközben felállt az asztaltól.
- Kikísérlek - szólt Lexi és Adammel elindult az ajtó felé.
- Jó éjt. Vigyázz magadra! – búcsúzott a fiú Rebeccától, majd kilépett a szobából. Lexi is így tett. Miután becsukta maga mögött az ajtót, aggódva Adamre pillantott.
- Ugye nem gondolod, hogy Rebecca a nyáron történtek miatt… bekattant? - kérdezte rémülten.
- Nem tudom, mi volt ez az egész… de előbb utóbb ki kell, hogy derüljön - felelt a fiú, majd finoman magához húzta Lexit és csókot nyomott a homlokára.
- Szép álmokat! Tudom, hogy feldúlt vagy, de próbálj meg aludni, kérlek.
- Rendben… és köszönök mindent! - hálálkodott elpirulva a lány, majd Adam mosolyogva sarkon fordult és távolodni kezdett a hosszú folyosón, míg végül befordult a lépcsőhöz vezető kijáraton és eltűnt a lány szemei elől.
Másnap reggel Lexi a tükör előtt állt és sminkelte magát, mikor Rebecca felébredt.
- Hogy érzed magad? - pillantott rá barátnője.
- Mint akit kiütöttek - sóhajtott Rebecca és ülőhelyzetbe tornázta magát az ágyában.
- Kapd össze magad és menjünk el kávézni!
- Nincs kedvem semmihez… - Rebecca visszafeküdt az ágyba, mire Lexi lerakta szemceruzáját és odalépett a lányhoz.
- Nem zárkózhatsz be egész nap. Jót fog tenni egy kis séta és egy finom kávé! - bizonygatta. Rebecca végül egy kis győzködést követően beadta derekát.
Miután mindketten elkészültek, kiléptek a szobából és elindultak a folyosón.
Az ég tiszta volt, csak itt-ott tarkította egy-egy felhő, és a nap is kellemesen melengette a két lány arcát, amikor kiléptek a szabadba.
- Ugye Nate nem tud a tegnap történtekről? - szólalt meg Rebecca, mikor már a kávézó teraszán ücsörögtek és lattéjukat kortyolgatták.
- Nem, és Adam sem fogja neki elmondani.
Rebeccát szemlátomást megnyugtatták ezek a szavak, ugyanis nagyot sóhajtott és a szájához emelte csészéjét.
- Na és a csók óta mi történt közted és Adam között? Éjjel újra megcsókolt, amikor kikísérted a folyosóra?
- Magához húzott és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Meglátod, most hogy kóstolót kapott belőled, csak még többért fog könyörögni! – nevetett huncutul Rebecca.
- Jaj, menj már! - torkolta le barátnője, aki szintén nevetett. - Úgy volt, hogy ez éven is járunk a hip-hop tánciskolába. Szerintem mindkettőnknek jót tenne. Levezetnénk a feszültséget.
- Igen, az jó lenne. Nate mondta, hogy ő is akar majd jönni.
- Szuper! - mosolygott Lexi és ő is belekortyolt kávéjába. - Habár ő a kezdő csoportban lesz, mi pedig már a haladóban… - mielőtt folytathatta volna, megszólalt a Paramore nevű együttes We Are Broken című dala, ugyanis ez volt Lexi csengőhangja.
- Ki lehet az? - tűnődött az ismeretlen számra pillantva mobilja kijelzőjén.
- Vedd fel! - biztatta Rebecca, Lexi pedig elfogadta a hívást.
- Szia, Lexi. Adam vagyok. Most tudatosult csak bennem, hogy még nem is cseréltünk számot. Úgyhogy elkértem Nate-től a tiédet, remélem nem gond.
Lexi elmosolyodott, mielőtt felelt volna. - Persze, hogy nem.
- Nem tudom, hallottál-e róla, de rendeznek egy vásárt a városban. Lenne kedved eljönni velem? - Adam feszülten várta a lány válaszát.
- Igen, hát persze!
- Akkor hatra átmegyek hozzátok, ha úgy jó neked.
- Tökéletes. Köszi, hogy hívtál!
- Már várom. Addig is vigyázz magadra! - búcsúzott Adam. Ahogy Lexi lerakta a telefont, nyomban ujjongani kezdett.
- Adam volt az! Elhívott a vásárba! - számolt be izgatottan barátnőjének, aki erre izgatottan tapsikolni kezdett.
- Van benne valami… amitől még a lélegzetem is eláll - vallotta be Lexi és ismét elmosolyodott, amikor a fiúra gondolt.
- Te fülig bele zúgtál! - szólt szájtátva Rebecca.
- Nem nyilatkozom - felelt Lexi titokzatos pillantással, miközben poénból csitrik módjára megrázta lófarokba kötött haját. A két lány végignevette a kollégiumba tartó visszautat, majd a szobájukba érve az ágyra dobálták szekrényük tartalmát és minden ruhát felpróbáltak. Közben fotókat készítettek magukról, melyeken hol vicces képet vágtak, hol csábító tekintettel pillantottak a kamerába. Közben kedvenc dalaikat hallgatták, párna csatáztak és őrültek módjára ugráltak az ágyon. Végül kifulladva hanyatt feküdtek és hosszú perceken keresztül képtelenek voltak abbahagyni a nevetést.
- Mindig eléred, hogy nevessek - szólt Rebecca a plafont bámulva.
- Erre való egy barátnő, nem? - Lexi a lány felé fordította arcát. Rebecca szintén így tett és egymás szemeibe néztek.
- De. Na meg arra, hogy segítsen kicsípni a randikra. Úgyhogy bízd rám magad. Döglesztően fogsz kinézni! - kacsintott Rebecca. Négy óra előtt elindultak zuhanyozni, aztán Rebecca hajsütővassal begöndörítette Lexi haját és segített neki ruhát választani. Egy kényelmes, de nőies szettben állapodtak meg, aztán a smink következett. Rebecca vadítóan füstös szemeket varázsolt barátnőjének. Felturbózta a szempilláit is, bár beavatkozás nélkül is extra hosszúak és dúsak voltak; az ajkaira pedig színtelen szájfényt kent fel.
- A fülbevalót majdnem kihagytam! - kapott észbe Rebecca, aztán berakott Lexi fülébe egy mélykék, csillag mintájú fülbevalót.
- Na, gyerünk, nézd meg magad!
Lexi a tükör elé lépett és be kellett ismernie, tetszik neki, amit lát. Rebecca mögé lépett és a fülébe súgta: - Vedd le a lábáról!
Délután hat óra előtt pár perccel kopogtak a lányok szobájának ajtaján. Lexi izgatottan felpattan ágyáról, hogy ajtót nyisson. Ám a túlsó oldalán nem az állt, akire számított.
- Zavarok? - kérdezte a küszöbön álló Lucas ajakpiercingjét piszkálva. Lexi meglepődve, szótlanul nézett az ujjatlan halálfejes trikót, fekete csőgatyát és tornacsukát viselő fiúra, aki nem is időzíthetett volna rosszabbul.
- Igazából… épp indulni készülök - bökte ki végül.
- Hová mész? - Lucas abban reménykedett, talán elkísérheti a lányt. Megigazította a fejére kötött kendőt és tett egy tétova lépést volt barátnője felé.
- A vásárba - hangzott a felelet.
- És kivel?
- Velem jön - szólt egy férfihang Lucas háta mögött. Adam volt az. Luc megfordult, s mikor meglátta a fiút, arcára fagyott a felismerés szomorú maszkja. Lexi… egy másik sráccal randizik. A féltékenység, mint gyorsan ható méreg áradt szét Lucas testében, s szívétől kezdve az ujjai hegyéig mindenét átjárta. Mintha újra elveszítette volna Lexit. Igaz már hónapokkal ezelőtt szakítottak, de a lánynak azóta nem volt senkije és ő, Lucas mindig próbált kézzel-lábbal kapaszkodni a remény utolsó sugaraiba, melyek most mintha végleg kicsúsztak volna kezei közül. Látta, hogyan csillognak Lexi szemei, amikor a másik fiúra pillant és ezt képtelen volt elviselni.
- Akkor… én nem is zavarok tovább - szólt, majd Lexire pillantva hozzátette: - Gyönyörű vagy, mint mindig - aztán kikerülve Adamet elsietett a folyosón.
- Ne haragudj, én nem… - kezdte Lexi, de Adam közbe vágott.
- Nincs miért magyarázkodnod. Tisztában vagyok azzal, hogy mi volt köztetek, de már egyszer elmondtad, hogy nem érzel iránta többet, mint barátság. Az ő érzéseiről pedig igazán nem te tehetsz…
Lexi sóhajtott, majd elindult bőrdzsekijéért. Adam segített felvennie és közben köszönt az ablakban ülve cigarettázó Rebeccának.
- Szia, jobban vagy már?
- Igen, miattam ne aggódjatok, még egyszer nem megyek ki a tetőre felügyelet nélkül még akkor sem, ha Obamát vélem ott látni - viccelődött a lány ironikusan.
- Ezt örömmel hallom, de a biztonság kedvéért szóltam Nate-nek, hogy jöjjön át hozzád. Úgyis ő is egyedül van - mosolygott Adam, majd Rebecca rémült arckifejezése láttán hozzá tette. - Ne aggódj, nem mondtam neki semmit a tegnap éjjelről.
Rebecca szemmel láthatóan fellélegzett. - Köszi!
Adam a szekrényében matató Lexihez fordult. - Megvárjuk hogy Nate ide érjen, aztán mehetünk. Rendben?
- Persze, addig ülj le nyugodtan! Kérsz valamit inni? Tea, kávé, energiaital, kóla?
- Egy energiaitalt elfogadnék - mosolygott Adam.
- Lexi, nekem is dobj egyet! - szólt Rebecca. Közben elnyomta a csikket és lemászott az ablakpárkányról, hogy ő is helyet foglaljon az asztalnál.
- Biztos, hogy nem akarsz velünk jönni? - Lexi aggódó tekintettel nézett barátnőjére.
- Dehogy megyek! Nem leszek randi gyilkos!
A következő pillanatban Nate rontott be az ajtón égnek meredő hajtincseivel és három tasak pattogatott kukoricával a kezében. - Hali, mi a szitu?
- Mi már itt sem vagyunk - szólt Adam, miután megitta a maradék energiaitalt és felállt az asztaltól.
- Jó mulatást! - búcsúzott Nate, miközben ledobta magát az egyik ágyra.
- Érezzétek jól egymást! - szólt Rebecca huncut mosollyal az arcán.
Lexi és Adam már a parkban jártak, mikor a lány a szobából kilépésük óta először megszólalt.
- Mivel megyünk?
- A kocsimmal. Ott áll a parkolóban - mutatott a fiú egy fekete sportkocsira.
- Hűha… ez nagyon vagány! Nem is tudtam, hogy van autód! - álmélkodott Lexi a csúcsjárgányt bámulva.
- Sok mindent nem tudsz még rólam, ahogy én sem rólad. Erre való a ma este is: hogy jobban megismerjük egymást, és persze hogy jól érezzük magunkat együtt - mosolygott a lányra Adam, aztán az autót megkerülve kinyitotta neki az ajtót.
- Köszönöm.
Miután mindketten beszálltak, becsatolták öveiket és kihajtottak a parkolóból. Adam berakott egy lemezt a CD-lejátszóba és felcsendült egy Papa Roach-dal.
- Jaj, ezt imádom! - szólt Lexi.
- Milyen zenéket szeretsz? - érdeklődött Adam.
- Nagyon vegyes az ízlésem, de leginkább a rockot szeretem és az olyan zenéket, amikre lehet táncolni. Imádok táncolni! És te?
- Én is leginkább rockot, de mióta Nate a szobatársam, sok pop-punkot is hallgatok - nevetett Adam.
Ahogy mosolyogva egymásra néztek, átjárta őket a melegség. A vásárt a városi vidámparkban rendezték meg és úgy tűnt elég sok embert érdekel, ugyanis Adamnek majdnem tíz percbe telt, hogy parkolóhelyet találjon a közelben. A vidámpark éjszakai díszében pompázott, minden szerkezet ki volt világítva. Volt, amely sápadt fénybe burkolózott, mások viszont a szivárvány összes színében pompáztak és vibráltak. Az emberek vidáman, hangosan nevetgélve nézelődtek, hot-doggal a kezükben sétáltak, vagy épp fagyijukat nyalták; voltak, akik dodzsemeztek, vagy a többi játékon pörögve-forogva sikítoztak. Amerre szem ellátott, minden üres területen sátrak álltak különböző árucikkeket kínálva.
- Mit kérsz? - fordult Adam Lexihez.
- Vattacukrot! - felelte izgatottan a lány.
Adam elmosolyodott és elindultak a vattacukros bódéhoz. Ott aztán akkora vattacukrot kaptak, hogy még a fejüket is eltakarta, miközben a kezükben tartották.
- Köszönöm! Megkóstolod az enyémet? - nevetett Lexi és meg sem várva a választ letépett egy darabot a kék vattacukrából és váratlanul Adam szájába nyomta.
- Hé, ez nem ért! Még a kérdést sem volt időm felfogni! - méltatlankodott nevetve a fiú.
- Úgy látszik, vissza kell adnod, hogy egyenlíts - kacsintott Lexi. Adam szabad kezével elkapta és magához húzta a lányt, aztán a körülöttük villódzó fény kavalkád közepette megcsókolta őt. Lexi tágra nyílt szemekkel, meglepődve bámulta a fiút, s szíve olyan gyorsasággal vert, mintha épp most szállt volna le a hullámvasútról. Pedig még fel sem ült rá.
- Azóta erre vártam, mióta megcsókoltalak a tetőn - súgta füleibe Adam, mikor szája szabaddá vált. Lexi csak ekkor vette észre, hogy a leeresztett kezében tartott vattacukor a földet súrolja, de ez most a legkevésbé sem érdekelte őt.
- Én is - felelte. Adam karon ragadt őt és elindultak a dodzsemek felé.
- Gyerünk, üljünk fel mindenre!
Lexi egy rózsaszín kocsit választott, míg Adam egy kékbe ült. Sokat nevettek, miközben mindvégig szándékosan egymásnak ütköztek. Ezután felültek a hullámvasútra, ahol menet közben vicces képeket készítettek egymásról telefonjaikkal, majd a többi játékot is kipróbálták.
- Szeretném, ha felülnénk az óriáskerékre is. Az olyan romantikus! - szólt Lexi a hatalmas szerkezetre függesztve tekintetét.
- Rendben, de csak egy feltétellel.
- Na és mi lenne az? - vonta fel szemöldökét a lány.
- Amikor felérünk a tetejére, megcsókolsz.
Lexi elpirult, ugyanis ennél romantikusabb ötlet eszébe sem juthatott volna, viszont egyben eléggé lámpalázas is lett, ugyanis ő még egyszer sem kezdeményezett csókot. Mind a két alkalommal Adam csókolta meg őt.
- Szállj fel velem, és meg tudod, megcsókollak-e vagy sem! - mondta végül.
Mindketten beálltak az óriáskerékre váró emberek sorába, majd mikor feljutottak rá, helyet foglaltak az egyik ülésen. Ahogy magasabbra jutottak, a lent álló emberek úgy tűntek fokozatosan egyre kisebbnek, a szemük elé táruló kilátás pedig egyre gyönyörűbbnek.
- Annyira szép! - szólt Lexi.
- Az - bólintott Adam, aztán Lexi ujjaival végigsimított a fiú arcán.
- de a szemed… még szebb - mondta, s mikor épp a legmagasabb ponton haladtak át, közelebb hajolt hozzá és megcsókolta őt.
- Tudtam, hogy meg fogsz csókolni - szólt Adam.
- És honnan?
- Láttam a szemeidben.
- Na és mit látsz még? - nézett a fiúra Lexi.
- Azt, hogy bármit megadnál azért, hogy végre boldog légy. De ezt bízd csak rám.
- Félek, hogy ez az egész csak álom… de ha így van, nem akarok felébredni soha!
- Miért álmodnád az életed, ha élheted az álmaidat is? - kérdezte Adam mélyen a lány szemeibe nézve.
Miután leszálltak az óriáskerékről, elindultak körülnézni a különböző vásáros bódéknál. Az egyikben plüss állatokat nyerhettek azok, akiknek sikerült a céltáblát eltalálniuk egy kisebb méretű labdával.
- Nyerj nekem valamit! - szólt Lexi vidáman.
- Rendben, mit szeretnél?
A lány tüzetesen megvizsgálta a kiállított plüssöket, de végül megállapodott annál a hatalmas fehér macinál, amit elsőre pillantott meg. Hogy az övé lehessen, Adamnek háromszor kellett eltalálnia a céltáblát úgy, hogy egyszer sem hibázhatott. A fiú a kezébe vette az első labdát, elhelyezkedett, majd célzott. Lexi nem győzött ámulni ügyességén. Adamnek sikerült mindháromszor eltalálnia a céltáblát, így megnyerte a plüssmacit, amit aztán átnyújtott a lánynak. Lexi ki sem látszott mögüle.
- Jobb lesz, ha inkább én viszem - nevetett Adam. - Menjünk, rakjuk be a kocsiba.
Elindultak a tömegen át, hogy a parkolóba jussanak, amikor a vidámparkban szóló zene és zsibongás ellenére is meghallották a hangos puffanást néhány méterre a hátuk mögött, amit aztán kétségbeesett sikolyok követtek. Adam és Lexi megfordultak, hogy megnézzék, mi történt. Emberek egymást lökdösve, eszüket vesztve, sikoltozva rohantak, amerre láttak. A földön egy egyre terjedő vértócsában fekvő lányra esett pillantásuk. Végtagjai kicsavarodva természetellenes pózban helyezkedtek el, arca vérben úszott. Hideg szél fújt a dermedten álló Lexi és Adam arcába, miközben a holttestre meredtek. Aztán mintha felgyorsultak volna az események. A következő pillanatban Lexi azon kapta magát, hogy Adam épp betuszkolja őt és a maciját az autójába, majd ő maga is beszáll és már haladnak is az úttesten, vissza a kollégiumba.
- Mi volt ez az egész? - fakadt ki könnyek között néhány perc múltán Lexi.
- Megöltek egy lányt. Valaki lelökhette az óriáskerékről, vagy csak baleset volt és ő maga esett ki… nem tudom.
Lexi idegessége nem hagyott alább. Hogy próbáljon megnyugodni, bekapcsolta a rádiót. Abban épp egy hírt jelentettek be.
- A tegnap éjjel eltűnt huszonkét éves Emma Wilson és a huszonöt éves Tyler Williams brutálisan megcsonkított holttestére találtak Fairwoodtól húsz kilométerre található országútszéli erdőben. Egyelőre még nem tudni ki, vagy mi végzett a fiatalokkal, de az esetnek talán köze lehet a nyáron szintén hasonló brutalitással meggyilkolt Matt Dylan halálához.
Lexi egy pillanatig csak mozdulatlanul meredt maga elé, majd ömleni kezdtek könnyei.
- Próbálj megnyugodni! Hé, Lexi… nem lesz semmi baj! - vigasztalta Adam.
- Hogy nyugodjak meg? Az a szörnyeteg, aki végzett Mattel, újabb ártatlanokat ölt meg és egyre közelebb jár a városhoz! Ráadásul az a szerencsétlen lány is a vidámparkban… Hány ember halálát kell még végignéznem?! - zokogott Lexi. A következő pillanatban feltűnt az úttest közepén egy fekete ruhás alak. Arcát kapucni takarta, és mozdulatlanul állt.
- Vigyázz! - kiáltott fel Lexi. Úgy tűnt, lehetetlen elkerülni az ütközést, de az utolsó pillanatban Adamnek sikerült elrántani a kormányt. Az autó kicsúszott az úttestről. Lexin halálfélelem lett úrrá, szemei előtt lepergett élete filmszalagja. A szalagkorlátnak csapódtak volna, ha Adam nem koncentrál minden idegszálával. Végül sikerült megállniuk, mielőtt bekövetkezett volna az ütközés. A fiú Lexire nézett, hogy lássa, nem esett-e baja. A lány most már egész testében remegett.
- Ha nem vezetnél ilyen jól, már nem élnénk - mondta, miközben sűrűn kapkodta a levegőt.
- Vigyázni akarok rád.
Lexi Adam szürkén fénylő szemeibe nézett, majd újabb zokogás közepette átölelte őt.
- Te vagy hónapok óta az egyetlen jó dolog az életemben!
Adam végigsimított a lány hátára hulló hosszú hajfürtökön és közben megpuszilta a homlokát.
- Nekem pedig te. És nem hagyhatom, hogy így érjen véget ez az este!
Lexi felpillantott rá könnyektől csillogó szemeivel. A rejtélyes csuklyás alak már sehol sem volt. Adam és Lexi tovább indultak és meg sem álltak, amíg a városon keresztül haladó folyó partjához nem értek.
- Mikor már úgy vagyok vele, hogy élni sem akarok tovább, mindig mutatsz valamit, ami… - kezdte Lexi, mikor a folyó rakpartján álltak.
- Én mindig ide jövök, ha kiakadok vagy nagyon rossz hangulatom van - mondta Adam.
Lexi arca még mindig nedves volt a könnyektől, de már nem sírt. A csillagos ég alatt állva köveket dobáltak a folyóba. Úgy döntött, Rebeccát nem zaklatja fel a vásárban történtekkel, így hát a gyilkosságot kihagyta beszámolójából, mikor tusolás után mesélt a lánynak randijukról. Terve nem jött be, mert a híradóból Rebecca még aznap este tudomást szerzett a szörnyűségről.
- Miért nem mondtad el?! - Rebecca ideges volt és dühös.
- Nem akartalak még jobban felzaklatni!
- Legjobb barátnők vagyunk, mindent elmondunk egymásnak!
- Ha már itt tartunk, van egy másik dolog is, amit inkább jobb, ha tőlem tudsz meg - szólt lassan formálva a szavakat Lexi. Arca gondterheltnek tűnt, miközben leült az asztal körül álló székek egyikére.
- Mi az? - Rebecca hangjában kíváncsiság és rémület csengett. Lexi beszámolt neki a rádióban hallott kettős gyilkosságról. Rebecca szótlanul, tágra nyílt szemekkel meredt barátnőjére, s lassan ő is helyet foglalt az asztalnál.
- Ezt nem hiszem el… - mondta végül kezeibe temetve arcát.
- Lucas tudja szerinted?
- Nem tudom… de tegnap eléggé sajnáltam, mikor látott téged Adammel. Olyan szomorú volt a tekintete.
Lexi sóhajtott, majd Rebeccára függesztette tekintetét.
- Én is sajnálom - szólt –, de az érzéseimen nem változtathatok…
- Igen, tudom. És az a lényeg, hogy Adammel nagyon jól érzed magad! Gondolkoztál már azon, hogy mikor bújsz ágyba vele? - kíváncsiskodott csillogó szemekkel Rebecca.
- Azért ennyire nem gondolok előre! - méltatlankodott Lexi. - Még csak pár napja ismerem!
- Figyelj, mondok neked valamit, ami magától értetődő. Te tetszel neki. Ő tetszik neked. Mi következik ebből? SZEX!
- Nahát, igazi filozófus lett belőled!
- Neked pedig a Lucassal való szakításod óta nem volt részed egy kiadós szexben! Az pedig mikor is volt? Vagy öt hónapja!
- Négy! - javította ki a fülig elpirult Lexi.
- Oké, ha gondolhatod, várhattok vele az esküvőig - nevetett Rebecca majd felállt, hogy a hűtőhöz lépjen narancsléért. - Sosem értettem azokat, akik az esküvőig várnak a szex-szel. Az új autót is jobb elvinni egy körre, hogy kipróbáld, mielőtt megveszed.
Mikor a két lány már lefekvéshez készülődött, minden előzmény nélkül berontott a szobájukba Lucas. Arca kipirult és kapkodva vette a levegőt. Valószínűleg futva tette meg a szobához vezető utat.
- Lexi! - harsogta, a sötétben ugyanis nem láthatta őt. A lányok sikítva kipattantak az ágyukból, Lexi pedig felkapcsolta az olvasólámpát. Mikor tudatosult bennük, hogy csak Lucas az, hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajtuk. A fiú Lexihez rohant és szorosan magához ölelte őt. - Annyira megijedtem! - mondta a lány vállába fúrva arcát.
- Miért? Mi történt? - Lexi arcára aggódó kifejezés ült ki, s közben zavarba is jött, ugyanis ő és Lucas szakításuk óta nem voltak egymással ilyen közelségben.
- Most láttam a hírekben, hogy mi történt a vásárban és aggódtam, hogy talán neked is bajod esett.
- Nem, jól vagyok…
- Lelkileg is? Biztos megviselt, ami ott történt. Biztosan megijedtél! - Lucas mélyen a lány szemeibe nézett. Legszívesebben megcsókolta volna őt, de tudta, Lexi azt nem díjazná.
- Igen, megijedtem… de már jól vagyok. És köszönöm. - Lexi a fiúra mosolygott és igazán hálás volt neki a törődésért.
- És te hogy vagy? Olyan rég beszélgettünk utoljára…
- Én meg vagyok, miattam ne aggódj! - felelte Lucas, de ekkor már elfordította tekintetét.
- Több mint három év után azt hiszed, nem tudom, mikor nem mondasz igazat? - Lexi összefont karokkal meredt a fiúra.
- Kérlek, ne beszéljünk most a problémákról, ne rontsuk tovább a hangulatot!
Lexi Rebeccára nézett, aki időközben elővett a hűtőből egy üveg vodkát és három poharat, majd pillantása visszasiklott Lucasra, majd ismét Rebeccára- - Te meg mit csinálsz?! - kérdezte megütközve.
- Próbálom emelni a hangulat színvonalát - vont vállat Rebecca.
- Nem emeljük túl gyakran a hangulat színvonalát mostanság? - kérdezte Lexi a vodkás üvegre meredve.
- Ó, a tavalyi évhez képest ez semmi. Gondolj vissza! - felelt Rebecca. Közben hátravetette haját, majd elővett táskájából egy doboz cigarettát és megkínálta belőle a jelenlévőket. Ezután mindhárman leültek az asztalhoz és mindenkinek töltött a vodkából, amit aztán narancs ízű üdítővel ittak meg.
- Mint a régi szép időkben. Tavaly is mindig ebben a szobában ittunk, csak akkor még velünk volt Matt is… - sóhajtott Rebecca.
- Most is velünk van… itt bent - szólt halkan Lexi és a szívére mutatott.
- Igazad van. Csak olyan jó lenne, ha újra beszélhetnék vele, vagy láthatnám. Olyan egyedül érzem magam, mióta ő nincs. Ő volt a szobatársam és gyerekkorom óta a legjobb barátom… - Lucas hangja elcsuklott, s hogy ne kelljen a lányokra néznie, felemelte poharát és kiitta tartalmát.
- Nem vagy egyedül… itt vagyunk neked mi! - mondta könnyes szemmel Lexi és megfogta a fiú asztalon heverő kezét.
- Akkor miért nem hívtatok át egyszer sem? - Lucas hangjában nem volt szemrehányás, csak a puszta szomorúság.
Lexi és Rebecca bűnbánó pillantást váltottak, majd a fiúhoz fordultak.
- Ne haragudj ránk. Az egész az én hibám. Csak… tudod, itt volt Adam is és nem akartam, hogy rosszul érezd magad - szólt Lexi.
- Úgy látom, hamar sikerült tovább lépned. Három és fél éven nem lehet csak úgy túltenned magad!
- Lucas, nekem mindig is fontos maradsz… - kezdte a lány, de ő sem tudta, mit mondhatna még.
- Tudod, mióta szakítottunk, nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád - vágott a szavába Lucas.
- Az érzéseimet nem én irányítom! Nem tudok az ellen tenni semmit, hogy már nem érzek úgy irántad! Viszont amint elkezdtem így érezni, rögtön elmondtam neked, nem hazudtam, nem áltattalak, nem csaptalak be! Mindig őszinte voltam veled! Arról pedig nem tehetek, hogy megtetszett valaki más... - mondta könnyes szemmel Lexi, majd kért egy cigarettát Rebeccától és kiült az ablakba, hogy elszívja. Az éjkék égen megsárgult faleveleket táncoltatott az őszi szél. Lucas felállt az asztaltól, elköszönt a lányoktól és mielőtt azok bármit is reagálhattak volna, már becsukódott mögötte a szoba ajtaja. Lexi az ablakból látta, ahogy a fiú átsiet a parkon, hogy aztán eltűnjön a fiúk kollégiumának bejárata mögött. Könnycseppek csordultak a lány arcára, miközben tudatosult benne, hogy Lucassal sosem lehetnek csupán barátok. A közös múltjuk után nem. Pedig nem akarta bántani a fiút, tényleg nem… csak szerette volna tovább élni az életét, de úgy látszik, ezzel akaratlanul is fájdalmat okozott Lucasnak.
Mit tehetsz, ha az a személy, akivel még nem is olyan régen őrülten szerelmesek voltatok egymásba, már semmit nem érez irántad? Mit tehetsz, mikor te még mindig megőrülsz érte és felemészt a vágy, hogy a tiéd lehessen, de ő az ő szerelmét már valaki más élvezi? Nem lehet leírni azt az érzést, amikor rád pillant, és szemében nincs már meg mindaz, ami egykor oly erőssé, oly őrülten boldoggá tett? Tekintetében ott volt a törődés, a szerelem, a vágy. Most pedig csak sajnálatot látsz, ha a szemeidbe néz. És tudod, legbelül tudod, hogy semmit nem tehetsz, az érzéseit ugyanis nem irányíthatod, bármennyire is kényelmes megoldás lenne. Akármennyire is fáj, tudomásul kell venned, hogy valami elmúlt, valami véget ért…
Lucas hanyatt feküdt ágyán, s a plafont bámulva gondolataiba merült. El kellett fogadnia, hogy a lány, akit szeret már tovább lépett. És ha ő igazán szereti ezt a lányt, akkor nem lehet önző. Nem hányhatja a szemére, hogy miért nem őt szereti, hanem örülnie kell a boldogságának. Milyen nehéz ez… Elővette farmernadrágja zsebéből telefonját és nézegetni kezdte a Lexivel készült közös képeket. Mintha ezek a képek egy másik, egy előző életben készültek volna. Már csak képen láthatja, amint csókolóznak, ugyanis talán már soha nem fogja újra érezni ajkain a lány szenvedélyes csókjait. Ahhoz valami csodának kellene történnie, ő, Lucas viszont az utóbbi időben rájött, hogy csodák márpedig nem léteznek… de hogy birkózzon meg azzal a tudattal, hogy egy nyár alatt elvesztette a legjobb barátját és élete szerelmét is? Mi maradt még, ami örömmel tölthetné el? Talán hálát kellene adnia, hogy még mindig életben van… de ezért az életért képtelen volt bárkinek is hálás lenni. Lucas felült az ágyon és felkapcsolta olvasólámpáját. Szobatársa épp hazautazott, így egyedül volt a szobában. Felállt, az éjjeli szekrényhez lépett és elővett az egyik fiókból egy tablettákkal teli fiolát. Lecsavarta a tetejét és pár szemet a tenyerébe öntött belőle, hogy aztán egy pohár víz kíséretében lenyelje őket. Eközben Lexi megitta a maradék vodkát is, és lerészegedve kiöntötte szívét Rebeccának.
- De én nem, én nem tehetek arról… hogy már nem szeretem, Becca… érted?! Nem… - mondta, s közben ide-oda dőlt a székén. Az asztal szélébe kapaszkodva, homályos tekintettel meredt barátnőjére, aki türelmesen végighallgatta őt, majd elvitte letusolni.
- Hidd el, mindjárt jobban leszel, aztán lefekszel aludni. Holnap nem nézhetsz ki másnaposan, hiszen találkozol Adammel! - ha Rebecca azt remélte, ezzel képes felvidítani Lexit, hát tévedett.
- Nem akarok most egy pasira se gondolni! - jelentette ki alkoholmámoros állapotához képest magabiztos hangon a lány.
Szia!
VálaszTörlésEz a rész is fantasztikus volt,alig várom a folytatást! A történet folytatásáról vannak ötleteim de ezeket egyenlőre még megtartom magamnak. A karakterek formalodása szintén nagyon tetszik, bár Rebecca sosem lesz a kedvencem.
(Néhány helyen Zoe neve helyén a Lexi név ott maradt)
Várom a folytatást :)
Szia! Basszus, pedig kétszer is átnéztem. :( Köszi, hogy szóltál és a kommentet is! :) Nagyon örülök, hogy tetszik és kíváncsi vagyok az ötleteidre, remélem megosztod majd őket. :) Eddig ki a kedvenced? :)
TörlésEddig Zoe és Adam,de Lucas és Nate is szimpatikus. Egyedül Rebecca nem szimpatikus.
VálaszTörlésÖrülök, hogy szimpatikusak, jönnek még más szereplők is. :) Már várom, hogy megosszam a következő fejezeteket, azokban egyre jobban beindulnak az események, remélem tetszeni fognak. :)
Törlés