2021. február 1., hétfő

14. Fejezet: A végsőkig

 Rebecca úgy érezte, menten elájul. Egyre nehezebben kapott levegőt, térdei remegni kezdtek, és forogni kezdett vele a világ. Közben észrevétlenül próbált hátrálni, hogy elérje az asztalon heverő mobilját. Ha valahogy meg tudná nyitni a híváslistát, visszahívhatná Nate-et, és akkor a parkban lévő fiúk hallanák, hogy bajban van. Próbálta beszéddel elhúzni az időt. Hiszen egyébként is számtalan kérdés vetődött fel zűrzavarral teli fejében. – Megölted Mattet! Megpróbáltad megölni Lolát, Nate-et, és engem is! Vérfarkassá változtattad Lucast! Úristen… és én még pont beléd szerettem… nem… ez nem lehet! Mutasd az arcod! – Rebecca úgy érezte, már nem sokáig bírja elviselni azt az érzést, ami kavargott lelkében. De nem roskadhat magába, nem foglalkozhat a saját nyomorúságával, hiszen a legjobb barátnője életveszélyben van, és úgy tűnt, ezzel nincs egyedül. A csuklyás ugyanis kést húzott elő kabátja belsejéből, és lassan elindult vele Rebecca felé. Közben másik kezével megfogta és hátrahúzta csuklyáját, ezzel felfedve oly régóta rejtegetett arcát. – JASPER! – ordított fel Rebecca és zokogva a földre vetette magát. Az utolsó, apró reménye is szertefoszlott. – Hát tényleg te vagy az! Miért? Miért? – úgy tűnt, a lány önkívületi állapotba került. A földön heverve, a valóságtól sokkolva zokogott, és már az sem érdekelte, hogy egy késsel néz farkasszemet. Üvöltését a parkban álló Adam is meghallotta. – Mi történt? – kíváncsiskodott Nate, mikor látta, hogy Adam a lányok kollégiumát nézi és erősen koncentrál valamire. – Maradjatok itt – azzal a fiú pillanatok alatt átrohant az ösvényen és eltűnt a bejárati ajtó mögött. – Csak azért kezdtem el járni veled, hogy aztán fájdalmat okozzak neked és így Lexi végignézze, hogy szenvedsz! De időközben… beléd szerettem – magyarázta Jasper. Közben karon ragadta Rebeccát és felsegítette őt a padlóról. – Most viszont meg kell halnod. Nem akarom, hogy a többiek megtudják, ki vagyok valójában – mondta, és még utoljára megcsókolta a lányt, aki viszonzásul szembeköpte őt. – Azzal sajnos elkéstél – mondta az ajtóban álló Adam. Mire Jasper hátrafordult, a fiú ott termett mögötte és a hátába döfte ezüst tőrét. Jasper fájdalmasan felordított és elengedte Rebeccát. Próbálta kihúzni hátából a tőrt, de Adam még mélyebbre nyomta azt. – Ha nem maradsz nyugton, megforgatom benned úgy, hogy elérje a szívedet is – fenyegette Adam. Jasper úgy tűnt, mozdulni sem képes az állandó fájdalomtól. Rebecca még mindig zokogva a telefonjáért nyúlt, és amíg Adam Jasperrel volt elfoglalva, tárcsázta Adriannát, és elmondta neki, hogy sürgősen menjen oda, mert elfogták a vérfarkast. – Engedj el! – üvöltött Jasper. Valószínűleg sejtette, hogy Rebecca Adriannával beszélt, és nem fűlött a foga egy ötszáz éves vámpír erejéhez. – Addig nem húzom ki belőled a tőrt, amíg Adrianna ide nem ér – mondta Adam.

- Mi az? Te félsz ellenem kiállni?
- Nem, de túl sok forog kockán. Most már nem hagyhatunk megszökni.
Jasper még mindig a kezében szorította kését, amit aztán az egyik pillanatban hirtelen mozdulattal Adam nyakába döfött. Adam felnyögött a fájdalomtól, de nem eresztette el a fiút. Továbbra is a hátában tartotta az ezüst tőrt és másik kezét átkulcsolta a nyakán, hogy még véletlenül se szökhessen meg. Rebecca sietve odalépett és kirántotta a kést Adam nyakából. A seb másodpercek alatt begyógyult. – Rebecca… én tényleg szeretlek. Kérlek, ne hagyd, hogy bántsanak! – rimánkodott a lánynak Jasper.
- Te miért bántottad Mattet? Miért kellett megölnöd? Miért csinálod ezt velünk már hónapok óta? – kérdezte a lány meggyötört hangon. Úgy érezte, egy világ dőlt benne össze. Soha nem fogja kiheverni azt, hogy beleszeretett Matt gyilkosába. Hogy oda adta testét, lelkét, és szívét annak az embernek, akinek köszönhető a fiú halála és mindaz a sok szörnyűség, ami az utóbbi hónapokban velük történt. Jasper dühösen emelte rá tekintetét. – Azért, mert Lexi apja megölte a szüleimet! Darabokra szaggatta őket a szemem láttára!
- Mi? Hogyan? Mr. Duncan a légynek sem tudna ártani! – Rebecca értetlenül állt a fiú előtt.
- Lexi apja vérfarkas! Megölte a szüleimet, engem pedig megharapott még évekkel ezelőtt! Megfogadtam, hogy megbosszulom, és nem csupán azzal, hogy megölöm őt. Az túl kegyes lenne. Kiderítettem, hogy van egy lánya. Mi is lehet jobb büntetés annál, hogy végig kell néznie annak az embernek a szenvedését, akit a legjobban szeret a világon? Hamar rájöttem, mivel tudom a kis Lexit a leginkább kínozni. Figyeltem őt, és rájöttem, mennyire fontosak neki a barátai. Elterveztem, hogy sorban megölöm mindet, hogy végül beleőrüljön a fájdalomba! – ahogy Jasper beszélt, egyre dühösebbé vált. Szemében gyilkos kéj csillant, ami azzal a szomorúsággal keveredett, ami szülei halálának felvetésével tört fel benne. Rebecca döbbenten meredt rá. – Lexi apja vérfarkas? Ne nevettes! Ezer éve ismerem Mr. Duncant! - mondta könnyáztatta arccal.
- Azt hitted, engem is ismersz. Duplán tévedtél – vigyorgott Jasper.
- Undorító vagy…
- Igazat mond. Mikor Lexiéknél voltunk, kiderült, hogy az apja vérfarkas, és évekkel ezelőtt megölt egy házaspárt. Lexi még nem állt készen arra, hogy ezt elmondja nektek – mondta csendesen Lexi. Rebecca tátott szájjal meredt rá.
- El sem tudjátok képzelni, milyen volt végignéznem a szüleim halálát! Hogy milyen volt nélkülük felnőni! Hogy… milyen volt minden hónapban átváltozni egy szörnyeteggé… úgy, hogy nem voltak ott nekem a szüleim, nem támaszkodhattam senkire! Bedugtak egy tetves árvaházba. Elvesztettem mindent és mindenkit, amim volt, és akiket szerettem! – hadarta Jasper és könny csillant a szemében. Rebecca még meg is sajnálta volna, ha nem lett volna tisztában azzal, milyen szörnyűségeket követett el a fiú. – Volt választásod. Ezek miatt a szörnyűségek miatt kellett volna jó embernek lenned! Nem kellett volna ugyanolyan gyilkossá válnod, mint amilyen Lexi apja! Azt hittem, megtaláltam végre az igazit… hogy mekkora barom vagyok! – mondta fejét csóválva Rebecca, majd letörölte arcáról újonnan kicsordult könnyeit. Közben Adrianna rohant át a parkon egy táskával a kezében. Az értetlenül és tehetetlenül álldogáló Lucas és Nate egyszerre szólította őt meg. – Várj! Hová mész? Mi történt?
Adrianna megtorpant, és visszafordult. – Gyertek velem, most nem érek rá elmagyarázni!
Végül mindhárman megérkeztek Rebecca szobájába. A fiúk tátott szájjal, döbbenten nézték a szemük elé táruló jelenetet: A könnyáztatta arcú Rebeccát, és Jaspert, akit hátulról tartott sakkban Adam a hátába döfött tőrrel. Adrianna elővett zsebéből egy kis fiolát, Jasperhez lépett vele és szétfeszítette a fiú száját, hogy bele öntse a fiola tartalmát. Jasper próbált felé nyúlni, hogy kitéphesse a lány szívét, de a tőr okozta folyamatos fájdalomtól nem volt hozzá elég ereje. A testébe fúródó ezüst teljesen meggyengítette, és amíg Adam nem húzza ki belőle a tőrt, esélye sincs arra, hogy a seb gyógyulni kezdjen. Egyébként is az ezüst okozta sebek az egyetlenek, amelyek lassan gyógyulnak a vérfarkasoknál. Amint Adrianna a szájába töltötte a furcsa állagú folyadékot, Jasper remegni kezdett, majd ernyedten elengedte magát. – Sisakvirág levéből készített ital. Ettől egy darabig nyugton lesz – magyarázta a lány. Közben kinyitotta táskáját és elővett belőle egy bilincset, hogy aztán ráhelyezze és összezárja Jasper kezén. – Ezüst bevonatú a bilincs. Ez is gyengíti őt.
- Vérfarkas? Jasper a vérfarkas? – hebegte tágra nyílt szemekkel Lucas. Rebecca zokogva bólintott. Nate odasietett a lányhoz és a karjaiba zárta őt. El sem tudta képzelni, min mehet most keresztül testvére.
- MEGÖLÖM! – ordította Lucas, majd Jasperre vetette magát. Miközben a félig ájult fiút fojtogatta, tudatosult benne, hogy jóval több erővel rendelkezik, mint a vérfarkas harapás előtt. – Ne, Lucas! Meg kell tudnunk, hol van Lexi! Adrianna, ültesd az ágyra, kérlek – szólt Adam, és kihúzta a tőrt Jasper hátából. Az fájdalmasan felnyögött. Adrianna odahúzta az egyik széket és leültette rá. – Ez a szemét ölte meg Mattet! – dühöngött könnyes szemekkel Lucas. – Tudom, és meg is fog érte fizetni… csak előtte ki kell vallatnom – mondta Adam, majd vörösen izzó szemekkel Jasper fölé hajolt. – Hol van Lexi?
- Nem tudom. Érte jöttem, hogy elvigyem őt a mesternek – felelt homályos tekintettel Jasper.
- Milyen mesternek?
- Egy alkimista. Az a feladatom, hogy elvigyem neki Lexit.
- Miért?
- Mert nála van a farkasok medálja, és ha elviszem neki Lexit, nekem adja. Előtte viszont be akartam fejezni a tervem. Lexi apja még nem szenvedett eleget. Én csak később akartam feláldozni Lexit, de a mester nem akart tovább várni – mondta a gyengeségtől kissé akadozva Jasper. Adam hipnózisos igézésének köszönhetően minden kérdésre készséggel válaszolt.
- Mit akar Lexitől? – csattant fel dühösen és kétségbeesetten Adam.
- Fel akarja áldozni egy rituáléhoz. Csak ennyit tudok.
- Hol van most? Hova vitték?
- New Orleansba. Egy alagsorba. Ott szokott… kísérleteket végezni.
- Ha nem te vitted el Lexit, akkor ki?
- Nem tudom. Mikor legutóbb találkoztam a mesterrel, leszidott, amiért még nem vittem el neki a lányt. Megjelent egy nő és felajánlotta, hogy majd ő elviszi.
- Ki volt az?
- Nem láttam az arcát.
- Odamegyek – jelentette ki Adam és az ajtóhoz sietett. – Én is megyek – vágta rá Adrianna.
- Mi is! – mondták a többiek.
- Nem, ti nem. Itt maradtok! – parancsolt rájuk vörösen izzó tekintettel Adrianna.- És vele mi lesz? – bökött Jasper felé Nate.
- Megölöm – mondta nemes egyszerűséggel Adrianna, és elindult a fiú felé. Rebecca egy hirtelen mozdulattal felkapta az asztalról a véres pengéjű ezüst tőrt, és gondolkodás nélkül Jasper szívébe döfte. – DÖGÖLJ MEG! – üvöltötte könnyáztatta arccal a lány, miközben végignézte, ahogy Jasper szeméből kihuny a fény. A következő pillanatban teste füstölgő hamuvá vált, melynek szaga betöltötte az egész szobát. Rebecca ledobta a kést és keserves zokogás közepette a földre rogyott. – Így kell ezt csinálni – dicsérte Adrianna, aztán Adammel sietve elindultak. - Hozzátok vissza Lexit! – kiáltott utánuk Lucas.
Adam és Adrianna átvágott a parkon, majd a parkolóban sietve beültek Adam autójába. – Mi van… ha már túl késő lesz? – kérdezte szorongva a fiú, mikor már elhagyták a város határát. - Minden rendben lesz – nyugtatta őt Adrianna, aki idegességében egymás után szívta a cigarettákat. Adam szeméből viszont kicsordultak a könnyei és végigfolytak az arcán. – Lexi nélkül nem tudnék élni… miért nem vigyáztam rá jobban?
- Te megtettél minden tőled telhetőt. Ezért vannak még mindig életben – mondta csendesen Adrianna. Nagyon sajnálta a fiút. Bármit megtenne azért, hogy Adamet boldognak lássa. Remélte, hogy a tőle telhető maximum elég lesz ahhoz, hogy megmentsék Lexit. – Itt fordulj jobbra, hamarabb odaérünk – szólt az egyik kereszteződésnél. Lexi egy gyéren megvilágított szobában ébredt. Beletelt néhány másodpercbe, mire szemei hozzászoktak a félhomályhoz, amit a plafonra szerelt, ide-oda himbálózó lámpa szolgáltatott. Lexi próbálta megmozdítani kezeit, de azok az ágyhoz voltak szíjazva. Nem tudta hol van, és azt sem, hogyan került oda. Abba pedig belegondolni sem mert, hogy mi fog vele történni. Könny csordult ki a szeméből, miközben körülnézett a helységben. A szemközti falon az ajtó mellett különféle csipeszek, ollók, szikék és kések lógtak, a sarokban egy régi szekrény állt, ami egykor fehér lehetett, de mára már foltokban lepattogzott róla a festék és kosz lepte be. A polcain fiolák és üvegek egész gyűjteménye sorakozott. Volt ott mindenféle formájú és méretű, némelyik csupán színes vagy áttetsző folyadékot tartalmazott, de olyan is akadt, amiben különféle belső szervek úszkáltak fura oldatokban. Lexi undorodva fordította el a fejét. Ekkor vette észre, hogy nem ő az egyetlen fogoly a hátborzongató szobában. Jobb oldalán egy másik, vékony, meggyötört arcú lány feküdt, aki eltakarta Lexi elől a harmadik fogoly arcát. Lexi léptek zaját hallotta a folyosóról, majd az ajtóban kattant a zár és belépett rajta egy fekete csuklyába öltözött férfi. Lexi felordított volna kínjában és félelmében, de szája be volt tapasztva. Kétségbeesetten rángatózott, de a szíjak fogságából nem tudott szabadulni. Itt a vég… most már semmi és senki sem mentheti meg, gondolta. – Végre eljött az idő – szólt a férfi érdes, mély hangján, amitől Lexinek a hideg futott végig a hátán. A férfi közelebb lépett hozzá, majd megállt fémkeretes ágya mellett. – Oly sokat vártam erre a pillanatra… és most itt vagy. Már semmi sem állhat a tervem útjába. Most leveszem a tapaszt a szádról, de ha kiabálni próbálsz, megbánod. Habár… amúgy sem hallaná senki.
A férfi letépte Lexi szájáról a tapaszt, a lány pedig könnyes szemekkel, a rémülettől összeszorult torokkal préselte ki magából a szavakat. – Mit akar tőlem?
- Csupán az életed – hangzott a felelet. – De ne félj, nem fog fájni… annyira. Hamar túl leszel rajta.
- Miért csinálja ezt? Ki maga? A vérfarkas?
- Nem. Én alkimista vagyok, akit tizenöt évvel ezelőtt megátkozott egy ostoba boszorkány… de most véget vetek az egésznek. Újra normális életet élhetek. Újra kimozdulhatok az emberek közé… lehet családom.
- Miről beszél? – Lexi úgy érezte, idegei már nem bírják sokáig. Ha beszéddel kicsit elhúzhatná az időt… nem akar meghalni… újra szeretné látni a barátait és Adamet… a szürke szemeibe szeretne nézni… hiszen még el sem tudott tőle búcsúzni.
- Erről – felelt a férfi, majd lassan hátra vetette csuklyáját. Lexi felordított a látványtól. A férfi szeme sárgán csillogott, akár egy macskáé, arcát vastag, sötétzöld szaruréteg borította, amiről Lexinek egy krokodil jutott azt eszébe. – Tetszem neked? – suttogta hideg hangján a torz arcú férfi.
- Mi… mi maga? – habogta elborzadva Lexi.
- Ember, mint te. Mondtam, hogy megátkoztak. Évek teltek el, míg sikerült kitalálnom az ellenátkot: fel kell áldoznom egy vérfarkas, egy vámpír és egy boszorkány halandó gyermekét. Tudod, nem egyszerű találni ilyen embereket, hiszen ezek a lények nem dicsekednek el a világnak mivoltukkal. Ráadásul még az is feltétel volt, hogy a gyermekük azelőtt szülessen, mielőtt ők átalakultak volna… de most sikerült. Végre visszakaphatom az igazi arcomat. És ebben ti hárman lesztek a segítségemre – a férfi végignézett a foglyokon, majd izgatottan az ajtóhoz sietett, résnyire kinyitotta és így szólt: - Hozzátok be.
Néhány másodperc múltán két szélesvállú férfi lépett be a szobába. Kifejezéstelen arccal fogták közre a harmadikat, egy fiatal, szőke fiút, aki Lexi számára félelmetesen ismerős volt. – Liam… - suttogta döbbenten. A meggyötört arcú fiú felemelte fejét és a lányra nézett. Ettől mintha még jobban elsápadt volna. – Lexi…
- Mit keresel itt? – habogott Lexi.
- Tegnap hoztak ide… nem tudom, mit akarnak… megfenyegettek, hogy ha nem teszem azt, amit mondanak, akkor megölik a családomat.
- Mit akar tőle? Engedje el! – nézett a torz arcúra Lexi. – Eszem ágában sincs. A rituáléhoz egy boszorkány is kell, aki elmondja az ellenátkot.
- Mi? Miről beszél? Liam nem boszorkány! – ellenkezett a lány, majd várakozva Liamre pillantott.
- De… az vagyok – mondta a fiú lesütött szemekkel.
- És képes vagy segíteni ennek az őrültnek? – csattant fel indulatosan Lexi. – Meg fogunk halni!
- Hát nem érted? Megöli a családomat, ha nem teszem meg, amit kér! Nem tudtam, hogy téged is elfogtak… nem akarok bántani senkit – Liam sosem érezte még ennyire tehetetlennek magát. Bármit is tesz, valaki így is-úgy is az életével fizet érte. Vagy a családja, vagy ez a három ártatlan, köztük Lexi. - Nekem ez nem megy…
- Hát, akkor máris búcsút mondhatsz a családodnak.
- Azt sem tudja, hol laknak! Soha nem fogja megtalálni őket! – ellenkezett Liam.
- Tévedsz. Már megtaláltam őket. Az embereim napokkal ezelőtt becsempésztek egy bombát a házatokba, ami csak arra vár, hogy működésbe lépjen. Csak egy telefonhívásba kerül, és az egész ház a levegőbe repül a családoddal együtt.
- Rohadj meg! – kiabálta Liam. Próbált kiszabadulni a két férfi fogságából, de azok csak még szorosabban fogták őt. Közben Adam és Adrianna elérték New Orleanst. A fényárban fürdő városon átautózva mindketten azért fohászkodtak, hogy időben odaérjenek. Az egyik piros lámpánál várakozva Adam idegesen ordítozni kezdett. – Ez nem igaz! Menjünk inkább gyalog, gyorsabban vagyunk úgy!
- És ha meglátnak? – Adriannát kevésbé izgatta a lebukás veszélye, de tudta, hogy Adam mindig is nagyon ügyelt arra, hogy vámpírlétük titokban maradjon az emberek előtt.
- Nem érdekel. Csak az a fontos, hogy megtaláljuk és megmentsük Lexit – Adam amint tudott, lehúzódott autójával az útról, majd mindketten kipattantak belőle és ijesztő gyorsasággal rohanni kezdtek a hatalmas épületek között.
A kollégiumban maradt Rebecca, Nate és Lucas közben egyre kevésbé bírta a tudatlan, idegőrlő várakozást. A még mindig zokogó lány egyszerre volt feldúlt legjobb barátnője és Jasper miatt. El sem tudná képzelni az életét Lexi nélkül, akivel kisiskolás koruk óta legjobb barátnők, ugyanabba a középiskolába és főiskolára jelentkeztek, hogy együtt maradhassanak… és most Lexi életveszélyben van, amiben az ő immár halott, vérfarkas pasija is közrejátszott. Szörnyen érezte magát amiatt, hogy szívét-lelkét kitárta annak az embernek, aki el akarta tenni mindnyájukat láb alól, és aki megölte Mattet… a fiút, akit azóta sem volt képes elfelejteni… akibe úgy érezte, örökké szerelmes marad. Bár Jasper képes volt enyhíteni a fájdalmán, és képes volt benne újra fellobbantani a szerelem lángját, közben még mindig nagyon sokat gondolt Mattre. Eszméletlenül hiányzott neki a fiú, minden egyes nap, amióta meghalt… és ő mit sem sejtve odaadta magát a gyilkosának. Lucas szintén nagyon rosszul érezte magát. Fel-alá járkált a szobában és remegő kezeit tördelte. Nate nyugtató teát készített nővérének, hogy csillapítson a lány stresszén, aki nyilvánvalóan még mindig sokkos állapotban volt. – Idd meg, jót fog tenni – nyújtotta felé a bögrét. – Köszönöm – hálálkodott elhaló hangon Rebecca, majd megtörölte könnyáztatta arcát. Pirosra duzzadt szemekkel nézett testvérére, aki aztán leült mellé és a vállára tette a kezét. – Minden rendben lesz – próbálta nyugtatni a lányt, de közben valójában ő is nagyon aggódott és félt.
Az alagsori szobában ezalatt Liamet arra kényszerítették, hogy a három vaságyon fekvő fogoly köré rajzoljon egy kört hamuval a padlóra, majd a két férfi berángatta őt a körbe, és az alkimista is belépett mellé, hogy aztán a kezébe nyomjon egy poros, fekete, vastag könyvet az egyik oldalnál kinyitva. – Ott van, amit fel kell olvasnod. Kezdj hozzá! MOST! – dörrent rá a férfi. Közben a két nagydarab férfi kilépett a körből, amiben így már csak ők ketten maradtak a három leszíjazott fogollyal. Liam összerezzent és kelletlenül elkezdte felolvasni a könyvbe írott, latin szöveget, amit a szobában lévők közül senki sem értett. Mit tegyen? Ha meg is menti Lexiéket, azzal kell fizetnie, hogy a családját felrobbantják. Bármilyen hirtelen mozdulatot tenne, bárhogy sebesítené meg a jelenlévő három férfi egyikét is, a családja nem élné túl… Miközben olvasott, a hamuval rajzolt kör fellángolt körülöttük, Lexi pedig keserves zokogásba kezdett. A mellette fekvő lány közben elájult, feje aléltan oldalra billent, így Lexi megpillantotta a harmadik ágyon fekvő, csontsovány, szőke fiút, aki épp akkor kezdett ébredezni. A látvány egyenesen sokkolta őt, úgy érezte, ő is másodperceken belül elájul. Már káprázik is a szeme, közeleg a vég… Nem, ez nem lehet… hallucinálok, gondolta a lány, majd végül így szólt. – Matt?
A szőke fiú Lexi felé fordította arcát és meggyötört szemeiben könny csordult. – Lexi? – kérdezte hitetlenkedve.
- Úristen, MATT! – Lexi teljesen megfeledkezett arról, hogy perceken belül mind meghalnak. – Te élsz? Azt hittük, meghaltál! Ez nem lehet! Láttuk a holttestedet! – habogta a lány, aki a fiú láttán önkívületi állapotba került.
- Az nem az enyém volt… engem elraboltak. Az egészet úgy csinálták, mintha meghaltam volna akkor, közben azóta is itt tartanak fogságban.
- A többiek nem fogják elhinni! Rebecca, Lucas… olyan boldogok lesznek! – Lexi nem tudott betelni halott barátjuk láttán. Közben Liam tovább mormolta a latin szöveget.
- Jól vannak? Annyira aggódtam, hogy bajotok esett, vagy meghaltatok akkor, ott az erdőben…
- ELÉG! – reccsent rájuk a torz arcú férfi. – Most úgyis meghaltok, fölösleges ez a nagy öröm!
- De ő miért? Az apám vérfarkas, de az övé? – Lexi értetlenül nézett a férfire, de helyette Matt válaszolt. – Anyám boszorkány.
- Ahogy a boszorkány olvassa az átkot, ti egyre csak gyengültök és gyengültök, míg meg nem haltok, én pedig magamba szívom belőletek az életet, és visszakapom végre rég áhított arcomat! – vágott közbe az alkimista, majd Liamre dörrent, aki időközben elcsendesedett. – FOLYTASD!
Közben a körülöttük lobogó lángoktól egyre inkább felforrósodott a levegő. Lexinek el kellett ismernie, hogy a férfi igazat beszél. Egyre gyengébbnek érezte magát, egyre nehezebben kapott levegőt, és a szemét is egyre kevésbé tudta nyitva tartani. Valószínűleg Mattel és a másik lánnyal is ez történt, aki időközbe magához tért és élettelen nyöszörgésbe kezdett. Adam és Adrianna befordultak az egyik sarkon, és lassan elindultak a lepukkant, leomló vakolatú panelek előtt. – Mindjárt itt lesz! A cím, amit Jasper mondott – szólt Adam. Belülről gyötörte a mellkasát szorító érzés, hogy már elkéstek, de aztán gyorsan elhessegette efféle gondolatait, mert ez nem történhet meg… Lexi előtt áll még az egész élet, nem halhat meg, hiszen oly sok együtt töltött pillanat vár még rájuk…
Közben a lány eszméletét vesztette a vaságyra szíjazva, és többé már nem mozdult. A legyengült Matt a lányra nézett és nyöszörögni kezdett. – Ne… Lexi…
Liam tovább mormolt latinul, és Matt arra lett figyelmes, hogy egyre gyengülő teste egyszer csak új erőre kap, könnyebben jutott levegőhöz, elmúlt a fáradékonysága és elevenebbé vált. – Mi ez? Mi történik? – kérdezte rémülten a torz arcú férfi, majd a torkához kapott. – Nem kapok levegőt! – habogta.
Liam tovább kántált, egyre csak gyorsabban és intenzívebben, miközben a lángok körülöttük már a plafont nyaldosták. Az alkimista térdre rogyott, és jajveszékelve rángatózni kezdett a padlón. – Mi történik, mester? – kiáltott az egyik csatlósa a tűzön túlról. A körön kívül álló két férfi ugyanis a hatalmas lángoknak köszönhetően már semmit sem látott a történésekből. Liam továbbra is latinul harsogott, de immár egy másik átkot, nem pedig azt, amire az alkimista utasította. A férfiben ekkor tudatosulhatott, hogy Liam már nem az ő utasításait követi. Próbálta elérni a fiút, felé nyúlt, de mielőtt ez megtörténhetett volna, orra bukott és nem mozdult többé. Liam megvetően a haldokló férfire nézett. – Senki sem mondta, hogy ne húzz ujjat egy boszorkánnyal?
A lángok egyik pillanatról a másikra köddé váltak, mintha nem is léteztek volna. A padlón már csak a hamu emlékeztetett rájuk. A két férfi ekkor megpillantotta a földön heverő, halott mesterüket. Dühösen elindultak Liam felé. Ekkor kicsapódott az ajtó és megjelent mögötte Adam, nyomában Adriannával. Egy szempillantás alatt felmérték a terepet, és mire a két férfiban tudatosult, hogy nem várt vendégeik érkeztek, már mindketten véres, átharapott torokkal hevertek a földön. Adam Lexihez rohant, és azért fohászkodott, hogy még életben legyen. Egy mozdulattal letépte róla a szíjakat és a karjába vette őt, majd megharapta saját csuklóját és a lány szájához érintette. Adrianna odasietett hozzájuk és megfogta Lexi csuklóját. – Érzem a pulzusát. Adam, nem halt meg! – szólt, mire a fiú mellkasát szorító érzés enyhülni kezdett. Lexi pislogni kezdett, majd kinyitotta a szemét. Adam szorosan magához ölelte, majd megcsókolta őt. – Szeretlek! – mondta könnyes szemekkel, megkönnyebbülten. – Én is téged – felelte aléltan, de boldogan Lexi. Egy pillanatra azt hitte, a Mennyországban van. Hiszen Adam karjaiban volt, és szürkén csillogó szemeibe nézett… de aztán körülnézett és látta a szobát, a foglyokat, a halottakat, Liamet, és Adriannát. – Nem haltam meg?
- Nem! – mondta nevetve Adam. Hirtelen minden olyan könnyűnek tűnt. Minden rendben volt már. Miközben Adam felsegítette Lexit, Adrianna kiszabadította a másik két foglyot. Lexi azonnal Matthez botorkált és szorosan magához ölelte őt. – Eszméletlenül hiányoztál – mondta örömkönnyekkel a szemében. – Ki ez a srác? Olyan ismerős… - kérdezte töprengő kifejezéssel az arcán Adam. Fényképen ugyanis már látta Mattet, akinek külseje azóta drasztikusan megváltozott. A fotóról ismert sportos, jó testfelépítésű, jóképű fiú helyett egy beesett arcú, sovány srác állt előtte. – Ő Matt! Kiderült, hogy nem halt meg! Itt volt bezárva egész idő alatt! Az egészet megjátszották, mintha az ő holttestét találtuk volna meg az erdőben! Nem értem, hogy lehet, hogy nem derült ki az azonosításnál, hogy az nem Matt volt…
Adam szélesen elmosolyodott. – Rebecca mérhetetlenül boldog lesz, ami rá is fér… - mondta, majd elkomorult. – Mi történt? – kapta fel a fejét rémülten Lexi, miközben elindultak az alagsor kijárata felé. Matt lábai azonnal remegni kezdtek, ahogy a padlóhoz értek. Adrianna a saját csuklójába harapott, hogy vérét adja a fiúnak, aki értetlenül nézett rá. – Nagyon gyenge vagy, igyál. Ettől megerősödsz – mondta a lány. – Csak csináld, amire kért - bíztatta Lexi, majd ismét Adrianna felé fordult. – Mi történt Rebeccával?
- Kiderült, hogy Jasper a vérfarkas – mondta Adrianna, miközben Mattet támogatva tovább indult a folyosón. Lexit egyenesen letaglózta a hír, szóhoz sem jutott a döbbenettől. – Rebecca… Istenem, annyira odáig volt érte…
- Micsoda? – Matt féltékenyen nézett Lexire, aki viszont Adamre pillantott. – És mi lett vele? – a lány remélte, hogy Jasper elnyerte méltó büntetését. – Rebecca végzett vele… de az autóban mindent elmesélek majd, csak tűnjünk el innen – azzal Adam kinyitotta az épület ajtaját, és kiléptek a szabadba.
Egy kisbuszba ülve haladtak Silverwood felé. Adam nem számított arra, hogy hatan lesznek, az ő sportkocsijába ennyi ember viszont nem fért volna el, ezért Adrianna az utcán vámpírmódra rávett egy férfit, hogy adja nekik a saját autóját. Útközben Adam beszámolt Lexinek mindarról, ami elrablása óta történt, és arról is, amit Jaspertől megtudtak. A lány lesújtva vette tudomásul, hogy valóban apja miatt történt velük az a sok borzalom, de végül örült, hogy Jasper meghalt, Matt pedig életben van. Ez mindenért kárpótolta őt. Elképzelni sem tudta, Rebecca min mehet keresztül. Azt viszont igen, hogy a lány elmondhatatlanul boldog lesz, ha meglátja Mattet. Adam megkérte Lexit, hogy mondja el, mi történt, mióta eltűnt. A lány beszámolt arról, hogy mikor Lucashoz indult elvesztette az eszméletét, aztán az alagsorban ébredt fel egy ágyhoz szíjazva, majd arról is, hogy egy alkimista fel akarta áldozni őket azért, hogy visszakapja normális arcát, és hogy Liamet akarta felhasználni arra, hogy végezzen velük. – Boszorkány vagy? Nem is sejtettem – pillantott a fiúra Adrianna. Liam csak bólintott, de nem szólalt meg. Még mindig a történtek hatása alatt állt, és családjáért aggódott. – Nagyon bátor volt. Egy átkot kellett felolvasnia latinul, de ő az egyik pillanatban belekezdett egy másikba, amitől az a szörnyeteg megfulladt – dícsérte a fiút Lexi.
- Mi történt azóta, mióta eltűntem? – kérdezte kíváncsian Matt, Lexi pedig nagy levegőt vett és hosszú beszámolóba kezdett, amit csak akkor fejezett be, amikor megérkeztek a kollégium parkolójába. Az épület bejárata előtt állva mindannyian izgatottan várták, hogy szembesítsék a többieket az örömteli hírrel: Matt életben van, és Lexit is sikerült megmenteni. A harmadik fogolytól még útközben megkérdezték hol lakik, és hazavitték. Adrianna kitörölte az emlékezetéből a szörnyű emlékeket, mielőtt tovább indultak. Szobájába lépve Lexi megpillantotta barátait, akik aggódva ültek az ágyán. – Lexi! – kiáltott fel Rebecca és széles mosoly terült szét az arcán, miközben barátnője nyakába vetette magát. Nate és Lucas szintén így tettek. Ölelkezés közben Lexi boldogan így szólt: - Van egy hatalmas meglepetésem. Készüljetek fel, mert el fogtok ájulni! – mondta izgatottan, majd Adam, Adrianna és Liam után belépett az ajtón Matt, széles mosollyal beesett arcán. Rebecca és Lucas egy hosszú pillanatra megdermedve álltak és bámultak a fiúra. Lexi tudta, hogy hozzá hasonlóan ők sem hisznek a szemüknek. A következő pillanatban mindkét fiatal torkaszakadtából felordított és Mattre vetette magát, de úgy, hogy végül mindhárman a földön kötöttek ki. Nate szája is boldog vigyorra nyílt, mindannyian úgy érezték, mintha belecsöppentek volna egy tündérmese happy endjébe. – Ezt nem hiszem el! Hiszen meghaltál! Hogy… ez hogy? Mi történt? – habogott Rebecca, miközben ömlöttek szeméből az örömkönnyek. Lucas szintén zokogásba kezdett, de hosszú idő óta most először nem a bánattól, hanem a boldogságtól. A legjobb barátja itt áll előtte, nem halt meg! Annyit szenvedtek a hiánya miatt, azt hitték, már sosem láthatják újra… ha léteznek csodák, akkor ez biztosan az. – Csont sovány vagy, öreg – jegyezte meg elkomorodva. – Viccelsz? Azt sem tudom, mikor laktam jól utoljára – csóválta a fejét barátja, mire Lexi azonnal neki látott, hogy összedobjon valami finomat a fiú számára. – Segítek – ajánlkozott Adrianna, és követte a lányt. El kell mondanod mindent! Láttunk a holttestet… - kezdte Lucas. Mindenki feszülten hallgatta Matt beszámolóját arról, hogy azon az éjszakán leütötte valaki, és később az alagsorban ébredt fel. Elvették a mobilját és megkötözve tartották fogva egy sötét szobában hónapokon keresztül. A többiek tudták, hogy az utóbbi időben nekik is kijutott bőven a rosszból, de az semmi sem volt ahhoz képest, amit a fiú egyedül, bezárva élt át elrablása óta. – Hogyhogy nem őrültél meg? – kérdezte őszintén Nate. – Én beleőrültem volna félévnyi rabságba.
- Arra gondoltam, hogy egyszer még újra láthatom a barátaimat, hogy minden jóra fordul majd… hogy senkinek sem esett baja azon az éjszakán, és ez a gondolat erőt adott. De voltak nagyon nehéz időszakok… amikor úgy éreztem, feloldozás lenne a halál.
A többiek szomorúan, együttérzéssel néztek a fiúra, majd Lucas megfogta a kezét és a szemébe nézett. – Mostantól minden rendben lesz. Élsz, és itt vagy velünk. Rendbe fogsz jönni.
Matt bólintott, de nem tudott megszólalni. Nem volt az az érzelgős típus, de ebben a pillanatban minden vágya teljesült. Újra a barátaival van, akik örülnek neki, akik törődnek vele, akik nem felejtették el őt. Könny szökött a szemébe, majd lecsordult az állán. Megölelte Lucast, majd Rebecca a nyakába vetette magát. Matt könnyednek szánt hangon megszólalt. – Lányok, éhen halok!
Amíg lezuhanyozott, Lexi és Adrianna készítettek neki Makarónit, és zöldséglevest. – Farkaséhes vagyok! – mondta Matt, miközben vizes haját törölte egy törölközővel. Miközben jóízűen evett, Lexi elmesélte a többieknek, miért rabolták őt el, és hogyan menekültek meg. – Liam, nem is tudom, hogy hálálhatnánk meg – hálálkodott Lucas. Nate is csodálattal nézett a fiúra. – Az anyját… boszorkány vagy! Nekem vannak a legvagányabb barátaim! – szólt, mire mindenki elnevette magát. Hajnalig fent maradtak és ünnepelték Matt hazatérését. Rebecca úgy érezte, ennél jobban semmi sem kárpótolhatta volna őt a Jasperrel történtek miatt. Bármennyire is fájt neki az, amit a fiú velük tett, és a tudat, hogy végig csak kihasználta és átverte őt, Matt láttán képtelen volt bánkódni. Hajnali öt órakor a csapat végül nyugovóra tért. Matt Lucassal aludt, mivel a fiú Jasper halálával ismét szobatárs nélkül maradt. Bár a gyilkos ágyában egyikük sem akart aludni. Adam és Lexi a folyosón búcsúzkodtak. – Annyira jó lenne veled tölteni az éjszakát, de most Rebecca mellett a helyem. Szüksége van rám – mondta a lány. – Tudom, de ne aggódj. Lesz még számtalan alkalmunk együtt tölteni az éjszakát – súgta a fülébe Adam, majd szenvedélyesen megcsókolták egymást. – Ma nagyon féltem, hogy elveszítelek. Soha többé nem akarok így érezni – mondta a fiú.
Lucas és Matt képtelen volt aludni. Hiszen fél évet kell bepótolniuk. Lucas szendvicseket készített, Matt ugyanis újra megéhezett. Amíg evett, Lucas leült az ágyra és rágyújtott egy cigarettára. – Mindennap azt kívántam, hogy bárcsak itt lennél, és most… itt vagy. Nem hiszem el – mondta. Matt kíváncsian nézett rá. – Látom, hogy Lexi már továbblépett, és nagyon boldog az új pasijával. Ugye neked is sikerült?
- Igen, de csak nemrég. Nagyon nehéz volt túljutnom Lexin, és látni őt egy másik sráccal, de most úgy érzem, sikerült újra szerelmesnek lennem. – Kibe? – kíváncsiskodott Matt. Bár Lucas nem mert volna erről beszélni másoknak, Matt előtt nem voltak titkai. Ő volt az egyetlen, aki tudta, hogy a fiúkhoz is vonzódik. – Nate az… - bökte ki végül. Matt elkerekedett szemekkel nézett rá. – Rebecca öccse? De ő a csajokat szereti, nem?
- Én is azt hittem, de nem – mosolyodott el Lucas. – Hú, úgy látom, zajlottak az események, amíg távol voltam – vigyorgott Matt. – Na, és volt már valami?
- Nem, te disznó! Mindig csak a szexen jár az eszed – nevetett elvörösödve Lucas.
- A szex az élet egy igen szerves része. Nagyon fontos – mondta komoly arccal Matt, majd ismét elnevette magát. – Csókolóztunk… többször is. Ennyire még sosem kívántam senkit – vallotta be még mindig vörös arccal Lucas. Jó érzés volt, hogy ismét van az életében valaki, akivel bármit megbeszélhet. – Akkor meg? Vágj bele! – bíztatta Matt.
- Nate még nem áll készen arra, hogy járjunk… fél, hogy mit szólnak majd a többiek. Neki ez még teljesen új. Szerintem még magának is fél bevallani az igazságot – komorodott el Lucas. – Adj neki időt. Ha szeret, rá fog jönni, hogy érted érdemes belevágnia.
- És most, hogy újra itt vagy, mi lesz veled és Rebeccával? Mielőtt azt hittük, hogy meghaltál, láttam, hogy eléggé élveztétek egymás társaságát.
- Te kukker! És még én vagyok a disznó! – Matt nevetve megdobta egy párnával barátját, majd komolyra fordítva a szót felsóhajtott. – Nem tudom, ő mit érez irántam… de tudod, hogy nekem mindig is bejött… nagyon. Emlékszel, mennyit tepertem nála, hogy elérjek valamit.

2020. december 26., szombat

13. Fejezet: Elrabolva

Adrianna óvatosan felsegítette Lucast a földről és az autóhoz kísérte. A vérzést sikerült csillapítania, de a mély harapás nem gyógyult be. Lucas arca sápadt zöld volt. Mielőtt beszállt az autóba, a lába elé hányt. Nate tehetetlenül, lesújtva kullogott mögöttük. Egyszerűen képtelen volt feldolgozni és elfogadni azt, ami Lucassal történt. Beszálltak az autóba és Adrianna azonnal elindult. – De Adamnek is begyógyult a sebe, amikor a nyaralónál megharapta a vérfarkas – erősködött Nate. Kell lennie valami megoldásnak, győzködte magát. – Adam vámpír, Lucas viszont ember, Nate…
Lexi közben az egész házat átkutatta édesapja után, de nem találta sehol. Próbálta telefonon elérni, de Mr. Duncan mobilja az éjjeliszekrényén csörgött. Bárhol is volt, nem vitte magával. – Hol lehet? – dühöngött a lány tehetetlenül.
- Lexi… - kezdte Adam tétován, de Lexi leintette őt. – Nem, nem akarom hallani!
- Akkor mi legyen?
- Nem tudom… Már az egész házat végig jártam és az udvaron is voltam. Nincs semmi, ami arra utalna, hogy apának baja esett. Várok, amíg haza nem ér – sóhajtott Lexi. Adam nem akarta még jobban felzaklatni a lányt saját igazának hangoztatásával, ezért csak átkarolta őt és a fülébe súgta – Akkor várunk. Menjünk le a konyhába, csinálok neked egy teát, ami megnyugtat.
- Jó, menjünk. Legalább addig is telik az idő – bólintott a lány és elindultak.
Adrianna nem a kollégiumba, hanem a saját lakására vitte Lucast és Nate-et. A házban aztán ketten az ágyhoz segítették Lucast és lefektették rá. A fiú arca falfehér volt, sebe állapota semmit sem javult. Nate megsemmisülten ült mellette és fogta a kezét. Már az sem érdekelte, Adrianna meglátja-e, vagy sem. – Szerencsére vannak itthon gyógynövényeim, amikkel csillapíthatjuk a fájdalmán és a sebet is gyógyíthatjuk. Hozom is őket, addig vetkőztesd félmeztelenre. Találsz ollót a konyhaszekrény fiókjában, azzal vágd le róla a ruhát. Akkor nem kell emelgetnie a karját. És engedj hidegvizet. A lavórt a fürdőben találod. Sietek – fordult a lány Nate-hez, majd elindult a gyógynövényekért a raktárba. Nate örült, hogy tehet valamit Lucasért. Mindent megtett, amire Adrianna kérte. Mikor a lány visszatért a szobába, már Lucas homlokát vizes ruházta. Adrianna leült mellé és nekilátott, hogy fertőtlenítse Lucas sebét, ami elég kellemetlen érzés volt a fiú számára. Fel-felszisszent, amikor Adrianna hozzáért a jódos pamaccsal bőréhez. – Nyugi, csak a seb környékét fertőtlenítem – csitította a lány, majd Nate-hez fordult. – Megkérhetnélek, hogy amíg ellátom a sebét, készíts neki egy csésze gyógyteát? A konyhaszekrény balszélső polcán megtalálod a hozzávalókat.
- Persze – bólintott Nate, és kiment a szobából. A konyhában aztán nekilátott a teafőzésnek, de bármennyire is próbált erős maradni, nem tudta visszatartani könnyeit. Hogy csillapítsa zokogását, ökölbeszorított kezébe harapott és nekidőlt a gáztűzhelynek. Inkább őt harapta volna meg azaz átkozott vérfarkas… Adrianna közben különféle gyógynövények leveleit helyezte Lucas sebére. – Ezek segítik a gyorsabb gyógyulást és a fájdalmat is csökkentik – magyarázta. – Ráteszek egy kötést, holnap pedig kicserélem a növényeket frissre. – Köszönöm – nyöszörgött Lucas, és behunyta a szemét. Úgy érezte, egy árnyalatnyival enyhült a fájdalom, de ennek ellenére továbbra is elviselhetetlen volt. Nate egy bögre gőzölgő teával a kezében tért vissza. Óvatosan átadta Lucasnak, aki bal kezével elvette tőle a bögrét. A jobb kezét meg sem bírta mozdítani, annyira fájt vállán a seb. – Ettől gyorsan elalszol. Idd meg az egészet! – mondta Adrianna, majd betakarta a fiút és kiment a szobából. Nate Lucas fájdalommal teli szemeibe nézett és bűnbánó hangon így szólt: Miattam van ez az egész…
Lucas meggyötörten nézett rá. – Ez nem igaz – mondta, de Nate tovább erősködött. – De ha én nem küldtelek volna el, nem lettél volna egyedül! Akkor…
- Elég! Ennyi erővel bárkit okolhatnánk. Erről nem tehet senki. Én mentem el, én maradtam kint sokáig. Észre sem vettem, hogy telihold van.
Nate úgy döntött, nem vitatkozik a fiúval. Nem akarta még jobban felzaklatni őt. Miután Lucas kiitta a bögre teljes tartalmát, perceken belül elnyomta őt az álom. Nate kivette kezéből a bögrét és hátrasimította a fiú szemébe lógó hajfürtjeit. – Nagyon szeretlek – suttogta és puszit nyomott Lucas homlokára. Adriannát a konyhában találta. A lány az asztalon ült és épp cigarettázott, a másik kezében pedig egy üveg whisky-t tartott. – Kérsz? – nyújtotta Nate felé az üveget. A fiú észrevette, hogy Adrianna szemei vörösek. Biztosan sírt, gondolta. Elvette a felé nyújtott üveget és elkeseredett arccal beleivott. – Szerintem még ez sem fog segíteni…
- Tudom… de egy próbát megért – Adrianna az ablak felé fordult és kibámult a csillagos égboltra. – Szerintem csak reggel mondjuk el a többieknek. Még mindig telihold van, nem lenne jó ötlet, ha Rebeccáék vagy Lexiék autóba szállnának. Jobb, ha mindannyian biztonságban maradnak.
- Egyetértek – bólintott Nate. Adrianna tovább fűzte a szót. – Beszéltem az előbb Rebeccával, a koliban van Lolával, mindketten jól vannak – mondta, majd hirtelen elsírta magát. Nate megsemmisülten nézte őt. Sosem látta sírni Adriannát addig az éjszakáig. A lány mindig irigylésre méltóan erős és magabiztos volt. Nate letette az üveget az asztalra és magához ölelte őr. Adrianna viszonozta az ölelést, de nem szólt egy szót sem. Képtelen szavakba önteni azt, amit akkor érzett, és tudta, ezzel Nate sincs másképp. Hosszú, hosszú perceken keresztül ölelték egymást és csendesen zokogtak a másik vállán.
Közben Adam készített egy teát Lexinek, amibe titokban nyugtatót is tett. Miután a lány megitta, felmentek a szobájába és leültek az ágyra. Lexi feltett szándéka volt reggelig virrasztani és várni édesapját, de aztán Adam ölébe hajtva fejét végül elnyomta őt az álom. Mikor reggel kinyitotta a szemét, riadtan nézett körbe. Beletelt néhány másodpercbe, mire elfogta, hogy már reggel van. Adam ott feküdt mellette és még aludt. Lexi óvatosan kimászott az ágyból, hogy fel ne ébressze őt. Belebújt papucsába, és halkan kinyitotta az ajtót. Miközben az apja szobájába igyekezett, azért fohászkodott magában, hogy a férfit ott találja, méghozzá épségben. Mikor benyitott, Mr. Duncan ágya még mindig üres volt. Ekkor a lány zajokat hallott a konyhából, így hát a lépcsőhöz rohant és lesietett rajta. A konyha ajtajából aztán megpillantotta édesapját, aki épp kávét készített. Fáradtan elmosolyodott, amikor meglátta lányát. – Jó reggelt, kicsim. Kérsz kávét?
Lexi egy pillanatra elfelejtett mindent. Bólintott, de aztán a valóság fejbe kólintotta. – Hol voltál egész este? Halálra aggódtam magam! – csattant fel.
Mr. Duncan láthatóan zavarba jött és nem tudta, mit feleljen. – Hát, én…
- Még a végén Adamnek lesz igaza, és kiderül, hogy tényleg te voltál az a szörnyeteg, aki ránk támadt az éjjel!
- Téged nem bántottalak! – védekezett az apja. Lexinek leesett az álla. – Szóval… tényleg te voltál az? Vérfarkas vagy?! – hüledezett, miközben leült az asztalhoz. Úgy érezte, mintha egy borzalmas filmben lenne. Ez az egész nem lehet valódi… Először a szerelméről derül ki, hogy vámpír; most pedig az apjáról, hogy vérfarkas. Mi jöhet még? Hogy a legjobb barátnője egy sellő? Torkig volt már a titkokkal, és ellentmondást nem tűrő arckifejezéssel várta apja magyarázatát. A férfi leült vele szemben; fáradtan, magába zuhanva sóhajtott, majd Lexi szemébe nézve így szólt. – Az egész évekkel ezelőtt történt… amikor édesanyád meghalt.
Lexi fájdalmasan emlékezett arra a napra. Nyár volt, ők pedig első ott alvós iskolai kirándulásukon vettek részt Rebeccával. Nagyon jól érezték magukat, amíg az utolsó előtti nap reggelén váratlanul megjelent édesapja és hazavitte őt. Azt mondta, az anyukája már nem fog hazajönni, mert ő már a Mennyországban van. Később, mikor már idősebb volt, többször is kérdezte apját a tragédiáról, de az csak annyit mondott, hogy édesanyja autóbalesetben vesztette életét. Most megtudhatja, mi történt pontosan. Feszülten és tartva attól, amit hallani fog, várta a folytatást. Apja vett egy mély lélegzetet, mielőtt belekezdett mondanivalójába. – Amíg te a kiránduláson voltál, mi anyáddal elmentünk piknikezni. Meg akartam lepni őt, és nagyon jól éreztük magunkat. Úgy terveztük, az estét is sátorban töltjük kint, a szabadban. Anyád nagyon szerette volna, de… akkor ugyanúgy, ahogy a mostani nyáron veletek is történt, megtámadott minket egy vérfarkas. Megölte édesanyádat, engem pedig megharapott. Nagyon nehéz ezzel együtt élnem, de mára már sikerült meg tanulnom kontrollálni magam, mikor átváltozom. Nem akartam bántani Adamet az éjjel – fejezte be bocsánatkérőn.
Lexit teljesen lesokkolta édesanyja halálának valódi oka. Ennek tudatában még jobban gyűlölte a vérfarkasokat… de apja egy volt közülük. – Azt mondtad, autóbalesetben halt meg!
- Olyan kicsi voltál, hogy mondhattam volna el, hogy az édesanyádat meggyilkolta egy vérfarkas?
- És te azóta is titkolod előttem, hogy mi vagy?
- Biztosan feltűnt, mikor még itthon voltál, hogy havonta elmentem üzleti útra. Hát, nem oda mentem… hanem hogy ne lásd, ha átváltozok. Tegnap is el akartam menni, de olyan hirtelen jött az ötlet, hogy meglátogatsz, és annyira hiányoztál. Nem volt szívem lemondani. Úgy terveztem, este elmegyek, de már késő volt…
- Ha előbb tudok erről, talán segíthettél volna! Te tudtad, mi végzett Mattel, mégis hagytad, hogy egész nyáron ezen emésszem magam! És… mi van, ha te voltál az? – Lexi elszörnyedt, de apja felháborodva tiltakozott. – Hogy gondolhatsz ilyet, kicsim? És mit kerestem volna abban az erdőben? Elég messze van innen. Ne nevettess!
- Ne haragudj… egyébként nekem is el kell mondanom valamit, apa – azzal a lány beszámolt neki rettegésben töltött életükről, a zaklatásokról, az ő és a barátai felé intézett támadásokról. Apja elborzadva hallgatta őt. – Én azt hittem, az csak egy egyszeri eset volt! Hogy azon az éjszakán véletlenül egy vérfarkas rejtekhelyén sátoroztatok le, és megtámadott benneteket! Amíg itthon voltál, nem adtad semmi jelét ennek az őrületnek!
- Akkor kezdődött, amikor beköltöztünk a kollégiumba!
- Ha ezt tudom, vissza sem engedtelek volna! – mondta dühösen a férfi és járkálni kezdett fel alá. Lexi kétségbeesetten nézett rá. – Ha tudsz valamit arról, miért kínoz minket egy vérfarkas, el kell mondanod!
Közben lefőtt a kávé, de ez pillanatnyilag egyiküket sem érdekelte. Mr. Duncan váratlanul felzokogott, kezébe rejtve arcát. Lexi elképedve és bűntudatosan figyelte őt. Hiszen elég baja van szegénynek, ő pedig még tetézi is őket azzal, hogy rázúdítja szemrehányásait, gondolta. Felállt és az asztalt megkerülve apjához lépett, hogy megölelje őt. Miután sikerült lenyugtatnia a férfit, az nagy nehezen kibökte. – Szerintem miattam van…
- Micsoda? – kapta fel a fejét Lexi, aki nem akart hinni a saját fülének. Mi jöhet még?
- Az első átalakulásom utáni években nagyon nehéz volt kordában tartani a farkas ösztöneimet, és… egyik átváltozásom alatt megöltem egy házaspárt! A gyereküket pedig megharaptam… ha túlélte… mi van, ha így akar bosszút állni rajtam? Azóta emészt a bűntudat! Én sem vagyok különb, mint aki rám és anyádra támadt! Egy szörnyeteg vagyok! – azzal ismét zokogni kezdett. Lexit letaglózta a hír. Nem elég, hogy az apja vérfarkas, még gyilkos is. De úgy tűnik, ez a kettő elválaszthatatlan egymástól. Mikor összeszedte magát, csendesen így szólt: - Nem vagy szörnyeteg, apa…
- Nem mehetsz vissza az iskolába! – mondta eltökélten apja.
- Persze, amíg itthon ücsörgök, lemészárolják az összes barátomat! Ott legalább együtt vagyunk!
- de kicsim… - kezdte Mr. Duncan, de Lexi türelmetlenül félbeszakította. – Adam vámpír! Eddig is megvédett, ezután is megfog! Nekem a barátaim mellett a helyem, apa!
Mr. Duncan megkövülten meredt lányára. Úgy tűnt, nem tud napirendre térni mivolta felett. Ekkor megjelent a konyha ajtajában Adam, kezében mobiljával. – Lexi… mennünk kell.
- Miért? Mi történt? Ugye… senkinek sem esett baja? – kérdezte a fiú telefonjára meredve rémülten a lány.
- Lucas…
Lexi és Adam az autóban ültek Silverwood felé tartva. A lány az egész utat végigzokogta, csapkodott, ordítozott, torkaszakadtából bömbölt. Adam ugyanis elmondta neki, amit a telefonban megtudott Adriannától: hogy Lucast megharapta egy vérfarkas. Adam hiába próbálta megnyugtatni a lányt, nem járt sikerrel. Végül elővett a kesztyűtartóból egy doboz cigarettát, amit még Nate felejtett ott pár nappal azelőtt. Kivett belőle egy szálat, a lány szájába nyomta és meggyújtotta. – Tudom, hogy csak bulikban gyújtasz rá, de szívd el, amíg meg nem nyugszol.
A módszer hatásos volt. Amíg Lexi a cigarettát szívta, addig legalább nem tudott kiabálni és a zokogása is csendesedett. Néhány perc múltán a lány halk hangon megszólalt. – Igazad volt. Apa vérfarkas… és April tudta! Azt mondta, van egy közeli vérfarkas ismerősöm! Apára gondolt! De honnan tudhatta?
- Nem tudom – töprengett Adam, aki akaratlanul is hallotta Lexi és édesapja beszélgetését, így nem lepődött meg, amikor a lány zaklatottan beszámolt neki a konyhában elhangzottakról.
- Ne haragudj rám, amiért hallottam az egészet. Nem akartam, csak hát tudod… a túl jó hallásom miatt van – magyarázkodott a fiú, de Lexi nem haragudott rá. – Amúgy is elmondtam volna.

Lucas három napig nyomta az ágyat. A vele történtek az egész társaságot megviselték. Lexi, amikor Adammel megérkeztek Adrianna lakására, azonnal Lucas nyakába vetette magát és hosszú percekig el sem engedte a fiút. Adrianna, Nate és Adam kissé féltékenyen nézték az egykori szerelmesek ölelkezését, Lucas pedig fülig elpirult. Bár már Nate-et szerette, Lexi mindig is nagyon fontos marad a számára. – Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy ez velünk történt meg – csóválta a fejét szomorúan a sarokban álló Rebecca, aki fél órával Adamék előtt érkezett meg Lola társaságában. – Segítünk mindenben. Tudod, hogy melletted vagyunk! – mondta Lexi, mikor elengedte a fiút. Az hálásan mosolygott rá. Adrianna kiment a konyhába, Adam pedig követte őt. – Megkértelek, hogy vigyázz rájuk… - kezdte a szemrehányást, mire Adrianna feldúltan szembefordult vele és tekintetét a fiú arcába fúrta. – Próbáltam, oké? De elkéstem. Mire megtaláltuk… elég bajom van anélkül is, hogy lecsesznél!
- Micsoda? Hogy kit ölj meg legközelebb? – élcelődött Adam.
- Már rájöttem, hogy hiba volt! Igazad volt. Emiatt és Lucas miatt is bűntudatom van. Ráadásul őrülten szeretem őt, viszonzatlanul! Tudom, hogy nem lehet köztünk semmi, mert ő Nate-et szereti! – zúdította problémáit kétségbeesetten a fiúra Adrianna.
- Honnan tudod? – csodálkozott Adam.
- Láttam őket csókolózni, de ők nem tudnak róla – Adrianna elfordította könnyes arcát, de Adam magához húzta és megölelte őt. – Sajnálom, Ade. Hidd el, nagyon sajnálom… ahogy azt is, hogy mostanában csak bántottalak, mikor szükséged lett volna rám.
- Nem, Adam. Igazad volt, és talán kemény voltál velem, de legalább észhez tértem. Köszönöm, hogy őszinte voltál. Nem lett volna szabad ártatlanokat ölnöm.
- Erre valók a barátok – mosolygott Adam.
A többiek sokat segítettek Lucasnak jelenlétükkel. Amíg az ágyat nyomta, Adrianna végig vele volt és vigyázott rá. Nate is a lány lakásán maradt, és csak akkor hagyta magára Lucast, ha órára kellett mennie. Lexi, Adam, Rebecca és Lola is meglátogatták a fiút, ahányszor csak tudták. Elvitték neki kedvenc könyveit, édességekkel halmozták el, és próbálták jobb kedvre deríteni. Tudták, hogy mindez kevés, hogy segítsen Lucasnak megbirkózni a helyzettel, és bosszantotta őket, hogy nem tehetnek többet. Nem is sejtették, mennyit segítettek a fiúnak már csak azzal is, hogy mellette voltak. Barátokkal az oldaladon sokkal könnyebb átvészelni a problémákat, még a legnehezebb időkben is. A harmadik este Adrianna és Nate egy kis fűvel próbálta feloldani Lucas hangulatát, aminek következtében átnevették az egész éjszakát. Lucas nem sokat aludt aznap éjjel, amiért hálás volt barátainak. Ugyanis akárhányszor lehunyta a szemét, újra és újra lejátszódott benne a borzalmas éjszaka; tisztán, élesen, mintha valaki filmként vetítené le elméjében a jeleneteket. – Köszönöm, hogy itt maradhatok, amíg Lucas jobban nem lesz. Remélem nem zavarok – mondta Nate, mikor Lucas Adrianna gyógyteájának köszönhetően végül elaludt. A lány megfogta Nate kezét és rámosolygott. – Ugyan már, ez csak természetes. Egyébként meg örülök a társaságnak.
Lucas kedd délelőtt mászott ki először az ágyból a támadás óta. Adriannának köszönhetően a sebe szépen gyógyult, és úgy tűnt, már sokkal jobb színben van a különféle gyógynövényeknek, bodzateának és a lány további kúráinak köszönhetően. – Hogy érzed magad? – kérdezte aggódó hangon Nate, amikor Lucas felállt, és bizonytalan léptekkel elindult a mosdóba. Nate ott állt mellette, hogy támogassa őt, de erre végül is nem volt szükség. Mozgás közben Lucas már nem érezte azt a csontig hatoló fájdalmat a vállában, amit a harapás óta érzett. – Már sokkal jobban – mosolygott, majd megölelte Nate-et. – Köszönöm, hogy végig itt voltál velem – hálálkodott. Nate fülig elpirult, miközben viszonozta az ölelést, de olyan erővel, hogy Lucas felnyögött fájdalmában. – Oh… bocsi – szabadkozott, de Lucas csak mosolygott. Mikor elengedték egymást, Adrianna lépett be a szobába. – Látom felálltál. Hogy érzed magad? – kérdezte.
- Sokkal jobban. Köszönök mindent, nélküled még mindig elviselhetetlenül fájna a vállam.
- Ugyan, örülök, hogy segíthettem. Csinálok reggelit, de előtte leveszem a kötésed, hogy lezuhanyozhass.
Délután Adrianna elvitte a két fiút a kollégiumba. Mikor a parkolóban kiszálltak az autóból, a lány feléjük fordult. A nap sápadt fényében megcsillantak vörös hajfürtjei, miközben beszélt. – Biztos, hogy jó lesz így? Nálam is maradhatnál, jobban tudnék figyelni rád.
Lucas a fejét csóválta. Hálás volt a lánynak mindenért, de úgy érezte, ideje folytatni addigi életét. Ideje visszatérni a normális kerékvágásba, még akkor is, ha már semmi sem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. – Megleszek. Muszáj visszarázódnom a valódi életbe. Még ha nehéz is.
Adrianna bólintott, s közben elindultak a parkon át a fiúk kollégiuma felé. A liftből épp akkor szállt ki Jasper, amikor ők befelé igyekeztek. – Hiányoltalak, haver. Csak úgy eltűntél – nézett a fiú Lucasra. – Adriannánál voltam pár napig – mondta tömören Lucas, majd Jasper intett nekik és elindult az épület kijárata felé. Rebeccához igyekezett, aki épp a szobájában szépítkezett. A tükör előtt állt egy szempillaspirállal a kezében, miközben Lexi beszámolóját hallgatta az Adammel töltött szenvedélyes éjszakájáról. Miután elkészült sminkjével, izgatottan leült az ágyra barátnője mellé. – Annyira örülök nektek! Ideje volt már, hogy megtörténjen – mondta. Lexi csillogó szemekkel sóhajtott. – Jobb volt így, hogy nem kapkodtunk el semmit.
Arról, amit édesapjáról és édesapjától megtudott, Adamen kívül még senkinek sem beszélt.
- Hová megyünk? – kíváncsiskodott Rebecca, mikor már egy ideje buszoztak Jasperrel. A fiúnak korábban hosszú perceken át kellett győzködnie őt, hogy most az egyszer ne autóval, hanem tömegközlekedéssel utazzanak. – Majd meglátod – mondta a srác, miközben Rebecca iszonyodva nézett körül a járműben. – Olyan mocskos itt minden. Ha hazaérünk, első dolgom lesz lefertőtlenítenem a kezeim – dünnyögte. Jasper jót kacagott a lányon. Rebecca kibámult az ablakon a színes foltokká mosódó különféle üzletekre, éttermekre és lakóházakra, melyek mellett elhaladtak. Az idő hűvös volt, de kellemes, amikor leszálltak a külvárosban. Rebecca nem értette, miért épp oda vitte őt a fiú. Nem titkolta, hogy a város ezen része nem tartozik a kedvencei közé. Borúlátóan nézett körbe a lepusztult környéken, de mikor Jasper megfogta a kezét, tudta, hogy biztonságban van. Elindultak a zebrán az út másik oldalára. Végül egy mellékutcában álltak meg egy elhagyatott, lelakott és tele graffitizett ház előtt. Rebecca értetlenül meredt a nem éppen csalogató látványt nyújtó épületre, majd elővette táskájából cigarettáját. – Miért jöttünk ide? – kérdezte szájában cigarettával, miközben öngyújtójával babrált.
- Gondoltam jó móka lenne, ha graffitiznénk egy kicsit. Én így szoktam levezetni a stresszt – mondta Jasper, majd érdeklődve várta a lány reakcióját. Közben ő is rágyújtott egy cigarettára. Rebecca először nem igazán lelte örömét a dologban, de aztán, amikor telenyomtak graffitikkel egy, még üresen álló részt a ház falán, azon kapta magát, hogy jól szórakozik. Jasper átkarolta őt hátulról és egy puszit nyomott a nyakára, amitől Rebecca bizsergést érzett a tarkóján. – Az élet szépségei az egyszerű dolgokban rejlenek – súgta a fülébe Jasper. Fél órával később azon kapták magukat, hogy bemásznak a ház egyik törött ablakán, és vetkőztetni kezdik egymást a pókhálós, repedezett falú, bútortalan helységben.
Lexi és Adam úgy döntöttek, megnéznek egy vígjátékot összebújva, ami valljuk be, mindkettőjükre ráfér. Amíg Adam leugrott a boltba pattogatott kukoricáért, Lexi elővette naplóját és leült az ágyra. Úgy érezte, muszáj kiírnia magából a gondolatait és az érzéseit, melyek úgy dúltak benne, akár a tenger fékezhetetlen hullámai.

Kedves naplóm. Nem is tudom, hol kezdjem. Szörnyű hetem volt. Lucast megharapta egy vérfarkas, és fogalmam sincs, hogyan fogja viselni az átváltozást, ha eljön a következő telihold. Gyötör a tudat, hogy amíg ő az életéért küzdött, én kettesben voltam Adammel. Ez volt az első szeretkezésünk, és nem is tudom szavakba önteni, mit éreztem akkor. Mintha helyet cserélt volna egymással az Ég és a Föld, a nap és a hold, a nappal és az éjszaka. Mintha egy másik, szürreálisan tökéletes világba csöppentem volna, ahol nincs senki és semmi más, csak mi ketten egymásba forrva. Sajnos még aznap meg kellett tapasztalnom, hogy az álomvilágom lufija kidurrant, és ismét a keserédes valóságban találtam magam. Szemben állt velünk egy vérfarkas, akiről kiderült, hogy nem más, mint a tulajdon apám. Az is valószínű, hogy rajtam és a barátaimon keresztül akarja valaki megbosszulni az ő egykori kettős gyilkosságát. Hát ezért történik minden borzalom? Ezért halt meg Matt?! Bántsanak engem, de ne a barátaimat! Ártatlanul fizetnek apám bűneiért… Nem tudom, meddig és mit vagyok képes még elviselni, de apám bosszúállója jól halad afelé, hogy elérje a célját: Szörnyen érzem magam, amiért szenvedni látom azokat, akik szeretek. A barátaim fájdalmai láttán minden alkalommal úgy érzem, egy kis részem meghal mélyen belül… Bárcsak véget vethetnék ennek az egésznek és segíthetnék Lucasnak… de hogyan? Annál jobb ötletem sajnos nincs, mint hogy mellette vagyok és támogatom őt.

Lexi lerakta a tollat, mert ekkor megérkezett Adam, kezében pattogatott kukoricával és kólával. – Máris hiányoztál – mosolyodott el a lány, akiben a fiú volt képes tartani a lelket ezekben a gondterhes időkben. Adam látta, milyen komoly volt a lány arca egy másodperccel korábban. Leült mellé az ágyra, és magához húzta őt. – Ne aggódj, valahogy véget vetek ennek az egésznek, amint tudok. És akkor végre minden rendben lesz. Boldogok leszünk.

Lucas és Nate zenét hallgattak, beszélgettek és bort iszogattak, amikor valaki kopogott a kollégiumi szoba ajtaján. Nate jókedvűen, kissé becsiccsentve indult el az ajtó felé, ami mögött Liam állt. – Na, végre! Napok óta kereslek és soha nem voltál itt! – mondta a szőke fiú, miközben beinvitálta magát a szobába. Ekkor pillantotta meg az ágyon ülő Lucast, és kissé megtorpant. – Ne haragudjatok… ha zavarok, inkább visszajövök mások – hadarta apró mosollyal a szája sarkában. Örült, hogy együtt látja a két fiút, mert ez azt jelenti, hogy legalább már szóba állnak egymással. Lucas leplezetlen ellenszenvvel nézett rá, amit Nate is észrevett. – Figyelj, Liam csak egy barát, és tud kettőnkről. Különben is a lányokat szereti – mondta.
- Biztos? – nézett a szóban forgó fiúra Lucas, az pedig bólintott. Ettől fogva Lucas sokkal barátságosabban viselkedett vele.
Teltek-múltak a napok, és a vérfarkas nem jelent meg újra. Ráadásul mióta megharapta Lucast, nem hagyott egyetlen fenyegető üzenetet sem. Vajon feladta? – tűnődött Lexi, mikor egy szombati délelőttön a parkban ücsörgött Lolával. Vagy azt gondolja, innentől Lucas majd elvégzi a piszkos munkát helyette? Mi lesz, ha a fiú első átváltozása alkalmával akaratlanul is bántani fog valakit? Ebbe bele se merek gondolni, csóválta a fejét Lexi, majd a park magasba nyúló fáira meredt. Lola térdén tartott egy magazint és épp rejtvényt fejtett. Szájába vette a tollat, miközben a fejét törte az egyik megoldáson. – Azt mondta Lucas, hogy tizenegykor lenéz hozzánk, de már mindjárt fél tizenkettő és még mindig nincs sehol – aggodalmaskodott Lexi.
- Hívd fel.
Lucas telefonja azonban hiába csörgött, nem vette fel. Ugyanis épp mással volt elfoglalva. Az ágyban feküdtek Nate-el, és felhevülten csókolóztak. Miután az éjjel ismét Liam társaságában iszogattak, mindhárman lerészegedtek, aztán Liam hajnali háromkor elbúcsúzott a fiúktól és visszament a saját szobájába. Mivel Adam Lexinél töltötte az éjszakát, így Nate és Lucas kettesben maradtak és egymást átölelve aludtak el.
A gondolataiba merült Lexi összerezzent, amikor a semmiből előbukkant April megszólította őt és Lolát. – Mizu csajok? Nincs kedvetek egy kávéhoz? Ismerek egy jó helyet a közelben.
- Épp Lucast várjuk – mondta tömören Lexi.
- Na, én fizetek! Ne kéressétek már magatokat!
- Nem tudom, ki vagy, de mehetünk! Már halálra unom magam – pattant fel Lola és táskájába süllyesztette magazinját. – April vagyok, Adam első szerelme – mutatkozott be a lány.
- Muszáj ezt minden alkalommal megjegyezned? – vetette oda ingerülten Lexi és felállt.
- Ne haragudj… de mivel Adam a kapocs köztetek és köztem, máshogy nem igazán tudnám elmagyarázni, hogy ki vagyok – mentegetőzött April. Közben Lola várakozva nézett Lexire, aki nem volt hajlandó elindulni. – mi lesz Lucassal? – akadékoskodott.
- Majdnem háromnegyed órát vártunk rá. Majd írsz neki egy üzit, hogy leléptünk.
Lexi végül lemondóan sóhajtott, és elindult a lányokkal, ugyanis nem akarta Lolát kettesben hagyni Aprillel. Kiderült, hogy a vámpírlánynak nagyon jó a humora, és Lexi megbabonázva hallgatta a lány történeteit az ötvenes évekről. Lola döbbenten vette tudomásul, hogy April is vámpír, de ezt nem tette szóvá. – Ha tehetném, egy napra szívesen visszamennék abba az időbe. Azok a fodros szoknyák, meg az egész hangulat… - mondta ábrándozva Lexi, mikor már a kávézóban ültek egy ablak melletti asztalnál.
- Azért akkor sem volt minden fenékig tejfel. A II. világháborúban történtek nagyon sok országban hoztak változásokat az azutáni években, évtizedekben. És nem feltétlenül jó változásokra gondolok – jegyezte meg sötéte April, majd beleszürcsölt kávéjába.
- Egyébként hogyan jött az ötlet, hogy minket hívj el kávézni? – kíváncsiskodott gyanakvóan Lexi.
- Unatkoztam, és nem ismerek ebben a városban senkit. Ki mást hívhattam volna? Adam biztosan nem fogadta volna el a meghívásom – vont vállat April, majd Lexire pillantva hozzátette. – Amúgy is szimpi vagy. Ne haragudj, amiért olyan rosszmájú voltam az első találkozásunkkor. Csak a féltékenység beszélt belőlem.
- Más szóval egy gonosz ribanc voltál – jegyezte meg Lexi, mire mindhárman nevetni kezdtek. Egészen délutánig beszélgettek, majd Lexi és Lola visszatértek a kollégiumba. Lexi letusolt, majd meglátogatta Adamet és Nate-et, akik épp egy beadandó dolgozat elkészítésén fáradoztak az asztalnál ülve. – Sziasztok. Mit csináltok? – kíváncsiskodott a lány, miután megcsókolta barátját. – Segítek Nate-nek egy dolgozatban – magyarázta Adam. – És neked milyen volt a napod?
- Semmi extra. Csak Lolával és Aprillel lógtam.
- Micsoda? – kapta fel a fejét hirtelen Adam.
- Kezdünk jól kijönni egymással. Nem is mondtam még, hogy múltkor eljött hozzám – azzal Lexi beszámolt a fiúnak April pár nappal azelőtti váratlan látogatásáról.
- Azért légy óvatos. Nem kell mindenkinek elhinni minden szavát.
- Ezzel arra célzol, hogy túlságosan naiv vagyok? – vonta fel a szemöldökét kissé sértődötten a lány.
- Nem. Csak próbálod mindig a legjobbat feltételezni az emberekről – mutatott rá Adam.
- Amikor kiderül, hogy vámpír vagy, ez nem jelentett neked gondot – élcelődött Lexi, majd hozzátette – Ne aggódj. Jóban kell lennem vele. Nem akarom magamra haragítani. Van elég bajunk nélküle is.
- Igazad van – sóhajtott a fiú. – Csak féltelek.
- Adam, most ide szerinted mit írjak? – kérdezte dolgozata fölé hajolva Nate.
- Megyek, megnézem Rebeccát, amíg tanultok. Később még átnézek – búcsúzott Lexi. Szobájába lépve meglepő látvány fogadta: Jasper alsónadrágban feküdt az ágyon, míg Rebecca fehérneműben állt előtte és erotikus táncot lejtett Paris Hilton „Turn It Up” című dalára. A lány Lexi láttán sem zavartatta magát, Jasper viszont a nadrágjáért nyúlt és gyorsan belebújt. – Bocsi a zavarásért – szólt bujkáló mosollyal az arcán Lexi. – Jöhettél volna kicsit később. Azt hittem, tovább maradsz Adamnél – Rebecca az asztalhoz lépett, hogy rágyújtson egy cigarettára. Miközben hátravetette válla fölött a haját, és kifújta száján át a füstöt, Lexinek eszébe jutott Lucas. – Ha Jasper itt van, Nate pedig Adammel, akkor Lucas épp egyedül van. Megyek, meglátogatom. Egyébként is találkoztunk volna délelőtt, de nem jött el… remélem, jól van – azzal a lány elindult az ajtó felé.
- Ez egy remek ötlet, add át neki üdvözletem – mondta Rebecca, majd sietve becsukta az ajtót barátnője után, hogy aztán folytathassa Jaspernek tartott különszámát. – Hol is tartottunk? – nézett nevetve a fiúra.
Lexi kinyitotta a kollégium ajtaját és kilépett a parkba. Már sötétedett, s kissé lehűlt a levegő. Fázósan elindult a fiúk szállásához vezető ösvényen, miközben felidézte magát azt az éjszakát, amelyen először találkozott Adammel ugyanitt, a parkban. Tudta, sosem fogja elfelejteni azt a pillanatot… Amikor először nézett bele azokba a szürkén fénylő szemekbe. Ábrándozásából egy szörnyű gondolat térítette vissza a valóságba. Lépteket hallott a háta mögül. Talán követi valaki? Vagy csak túlságosan paranoiás lett? Gondolta. Megszaporázta lépteit, hogy minél előbb beérjen a kollégiumba, de a gondolat, hogy valaki követi, nem hagyta nyugodni. Nagy kő esett le a szívéről, amikor tudatosult benne, hogy csak April lépked a háta mögött. – A frászt hoztad rám! – sóhajtott Lexi mosolyogva. – Ne haragudj, hogy megijesztettelek – szabadkozott April. Lexi bevárta őt, aztán együtt lépkedtek tovább a fiúkollégium felé. Azonban mielőtt elérték volna a bejáratot, Lexi megszédült és April karjaiba zuhant. Ugyanis a lány egy erős altatóval töltött fecskendőt döfött a hátába, amitől másodpercek alatt öntudatlan állapotba került. April felkapta az ájult lányt és szemvillanásnyi idő alatt eltűnt vele a parkból. Egy órával később Jasper elbúcsúzott Rebeccától. – Nagyon szeretlek – mondta a fiú az ajtóban állva. – Én is – nézett rá Rebecca szerelmesen. – Biztos, hogy nem maradsz még?
- Jó lenne, de muszáj mennem. Találkoznom kell az egyik haverommal, már megígértem neki… de holnap úgyis látlak, cica. Ugye Lexi hamar visszaér? Nem akarlak egyedül hagyni.
- Szerintem nem lesz sokáig, már későre jár.
- Jól van. Akkor jó éjt – azzal Jasper csókot nyomott barátnője ajkaira, majd elindult a folyosón. Rebecca becsukta az ajtót és ledőlt az ágyára. Jasper körül jártak a gondolatai, és arra gondolt, mennyire szereti a fiút. Nem hittem volna, hogy ilyen szintre jut a kapcsolatunk, gondolta, majd írt egy üzenetet Lexinek, hogy mikor ér vissza. Alig várta, hogy megbeszélje vele, mit érez Jasper iránt. Fogalma sem volt arról, hogy barátnője épp ájultan hever egy autó hátsó ülésén. Közben Lucas az ágyán ült gitárral a kezében, és azon fáradozott, hogy megtanulja eljátszani Nate egyik kedvenc dalát. Meg szerette volna lepni valamivel a fiút, és úgy érezte, muszáj lefoglalnia magát valamivel, hogy ne kattogjon folyamatosan a megállíthatatlanul közelgő holdtöltén. Nem akarta érezni azt a fájdalmat, ami az átváltozással jár. Nem akar egyetlen éjszakára sem olyan vadállattá változni, mint amilyen végzett a legjobb barátjával. De nincs mit tenni. Nincs menekvés. Most már egész hátralevő életében együtt kell élnie ezzel az átkozott kórral. Az egyetlen esélye az lenne, gondolta, hogy ha nála lenne az a medál, amiről Adrianna és Adam beszéltek. Amivel akkor változhatna át, amikor csak akar. Tehát soha… de a medálról ezen kívül semmit sem tudnak, így lehetetlen a nyomára bukkanni. Bárhol lehet a világban, ha egyáltalán létezik. A vérfarkas szerint viszont igenis létezik, hiszen ő is azt keresi. Kissé megnyugtató volt Lucas számára a tudat, hogy még nem találta meg. Különben már rájuk támadt volna vérfarkas képében akkor is, amikor nincs telihold. Lucas hiába vette elő hónapok óta a sarokban heverő gitárját, gondolatai csak ekörül a téma körül forogtak. Adam és Nate végül befejezték a dolgozatot, aminek mindketten kimondhatatlanul örültek. – Köszi, hogy segítettél – hálálkodott Nate, hiszen tudta, egyedül hozzá sem kezdett volna a feladathoz.
- Nincs mit – biccentett Adam. Közben elővette telefonját, hogy felhívja Lexit, de a lány telefonja nem volt elérhető. Adam aggódva összeráncolta szemöldökét. – Valami baj van? – pillantott rá Nate. – Lexinek ki van kapcsolva a mobilja…
- Próbáld meg Rebeccát, biztos együtt vannak.
Adam bólintott és kikereste telefonjából Rebecca számát. A lány épp akkor érkezett meg a zuhanyzásból, amikor megcsörrent a mobilja. – Szia Adam, mizu?
- Lexi ott van? Nem tudom őt elérni.
- Nem, átment Lucashoz kb. másfél órája. Én sem tudtam őt elérni…
- Köszi. Megyek, megnézem – azzal Adam sietve elindult Lucas szobájába, ami a folyosó túlsó végén volt. – Ki vagy? – kérdezte Lucas, miután Adam bekopogott hozzá.
- Adam.
Lucas felállt, hogy ajtót nyisson. Adam berontott rajta és körül nézett. – Hol van Lexi?
- Itt nincs. Miért?
- Rebecca azt mondta, itt van! Ugye nem kezdtetek el megint…
- Nem, dehogy! Tudod, hogy én Nate-et szeretem, Lexi pedig téged! Nem találkoztam ma vele.
- Ne haragudj… - szabadkozott Adam. – Csak nagyon aggódom érte. Nem tudom elérni őt. Rebecca azt mondta, másfél órával ezelőtt elindult hozzád – a fiú idegesen járkálni kezdett fel-alá a szobában. Lázasan töprengett, vajon hol lehet a lány, és hogyan találja őt meg.
- A tartózkodási helyét sem tudjuk megnézni akkor… - szólt csalódottan Lucas.
- Nem, mert ki van kapcsolva a mobilja. Most hogy derítsem ki, hol van? – kérdezte inkább magától, semmint Lucastól Adam, miközben tehetetlen dühében a saját hajába markolt.
- Mikor láttad őt utoljára? – kérdezte a szintén aggódó Lucas. Nem tudná elviselni, ha Lexinek baja esne.
- Másfél órája… akkor azt mondta, megnézi Rebeccát, de onnan rögtön el is indult hozzád, csak valamiért nem ért ide… megyek, megnézem a parkban – mondta Adam és sietve elindult. Lucas követte őt. A folyosón összefutottak Nate-tel is, aki feléjük rohant. – Na, meg van Lexi? – kérdezte.
- Nincs – hangzott a felelet kórusban a másik két fiútól. Miközben átkutatták a parkot, Nate felhívta Rebeccát, hogy megtudja, azóta látta-e a nővére Lexit. – Nem, még mindig nincs itt. Lucasnál sem volt? – kérdezte a lány szintén aggódó hangon.
- Nem…
- Átnézem a kollégiumot, megnézem Lolánál is, aztán lemegyek utánatok a parkba. Sietek! – mondta Rebecca és kapkodva felöltözött. Most már kezdett ő is nagyon aggódni legjobb barátnőjéért. Ha nem hancúrozott volna Jasperrel, ez most nem történne meg. Nagyon remélte, hogy Lexinek nem esett baja. A fiúk kollégiuma felé vezető ösvényen Adam a földre pillantva megtalálta Lexi „A” betűt formáló kulcstartóját. Nate és Lucas odasiettek hozzá. – Biztos, hogy az övé? Kérdezte kifulladva Nate. – Igen. Mi vettük egymásnak. Az övén „A” betű van, az enyémen pedig „L” – mondta elkeseredve Adam.
- Mi van, ha a vérfarkas elrabolta őt? – suttogta fájdalmas arckifejezéssel Lucas.
- Lehet, hogy nem most hagyta el, hanem korábban… - próbált más magyarázatot találni Nate. Rebecca közben az ajtóhoz sietett, ám mikor kinyitotta, egy fekete csuklyába öltözött alakkal találta szemben magát. Felordított és hátrálni kezdett. A csuklyás alak berontott a szobába. Úgy tűnt, kutat valami után. – Hol van? Hol van? – kérdezte mély, eltorzított hangján.
- Micsoda? – Rebecca halálra rémülve pillantott körbe. Remélte, hogy talál valamit, amivel megvédheti magát. Már bánta, hogy az ezüst tőrt az autójában hagyta. – Lexi! Hol van? – azzal a férfi mindkét kezével megragadta Rebeccát, és rángatni kezdte őt. – Nem tudom, eltűnt! Mi is őt keressük!
- Ne hazudj!
Ekkor Rebecca elkerekedett szemekkel a férfi csuklójára meredt, amin kissé felcsúszott a kabát ujja. – Nem… ez nem… ez nem lehet! – habogta falfehérre vált arccal.
- Mi van? – ordított rá a csuklyás.
- A… a tetoválás a csuklódon! A huszonegyes szám! Úristen… te vagy az… Jasper?

2020. november 11., szerda

12. Fejezet: Holdtölte

Lucas a hátán feküdt, s úgy zihált, mintha több száz métert futott volna. Felült az ágyában és megtörölte verejtékező homlokát. A függönyön át beszűrődött az utcai lámpa fénye, narancsszín derengésbe vonva a kollégiumi szobát. Lucas felidézte az álmot, amiből felriadt. Öt nap telt el a történtek óta, és a fiú emlékezetébe kitörölhetetlenül beivódott a hátborzongató látvány, ami azon a reggelen fogadta. Éjjelenként újra és újra felriadt álmából, mikor megpillantotta az ágyban heverő, vérben fürdő szobatársa holttestét. Gondolatban megrázta magát és körülnézett a szobában. Jasper még mélyen aludt a másik ágyon. Lucas az oldalára fordult és türelmetlen mozdulattal kidörzsölte szeméből az álom maradványait, majd a mellette heverő mobiljára pillantott. Fél hét volt. Igaz, első órája csak kilenckor kezdődött, képtelen volt visszaaludni. Nyújtózkodások közepette kimászott az ágyból és a ruhásszekrényéhez lépett. A szekrény belsejébe függesztett tükörből egy kócos, hollófekete hajú, zafírkék szemű, sápadt fiú nézett vissza rá. Komótosan, kissé ügyetlenül öltözködni kezdett, majd megmosta az arcát és megfésülködött. Miközben a haját vasalta, azon tanakodott, mit reggelizzen. Szívesen átnézett volna Nate-hez, mielőtt elindul az iskolába, de tudta, a fiú még mélyen alszik. Végül úgy döntött, tesz egy komótos sétát a parkban. Hűvös volt az idő, de az eső már nem esett, amikor Lucas kilépett a kollégium ajtaján. Felnézett a komor, szürke felhőkkel tarkított égboltra, és gondolataiba mélyedt. Meglepődve tapasztalta, hogy azok nem Lexi, de nem is Adrianna körül jártak… A legutóbbi csókjukra gondolt Nate-tel, amitől egy árnyalatnyival jobb kedvűen folytatta a sétát.
Lexi épp az édesapjával beszélt telefonon, miközben a szekrénye előtt állva azon tűnődött, mit vegyen fel. – Nekem is hiányzol. A hétvégén meglátogatunk Adammel, legalább végre megismeritek egymást – mondta.
- Kíváncsian várom. És kérlek, addig is nagyon vigyázz magadra!
- Úgy lesz, apu. Szeretlek!
- Én is téged, kicsim.
Lexi kinyomta a mobilt és az ágyra dobta, hogy fel tudjon öltözni.
Adrianna a várost átszelő folyó rakpartján állt és némán bámulta a sötéten hullámzó víztömeget. Adammel való vitája óta kerülte a társaságot és fogalma sem volt arról, mihez kezdjen. Tudta, hogy mi lenne a helyes, és bármennyire is nehezére esett beismerni, de Adamnek igaza volt. Nem kellene ártatlan embereket ölnie, akiknek a szerettei most ugyanúgy érezhetik magukat, ahogyan Lexiék érezték, amikor meghalt Matt. Egy fiatal szerelmespár haladt el mellette. Ölelkezve nevetgéltek, Adrianna pedig úgy érezte, jéggé fagy a szíve. Hogyan hagyhatta, hogy Lucassal idáig fajuljanak a dolgok? Hiszen eleinte csak tetszett neki a fiú. Csak le akart vele feküdni… Most pedig képes lenne halhatatlanságát elcserélni egyetlen napra, ha azon az egy napon magáénak tudhatná a fiú szerelmét. Nem, nem szabad ilyesmire gondolnia. Nem szabad effélét éreznie. Nem lett volna szabad szerelembe esnie, hiszen jól tudja: a szerelem csak a fájdalom és a csalódás álruhába bújt párosa. Azt hitte, már megtanulta a leckét, amikor élete szerelmének márványsírja fölött hullatta könnyeit. Ahogy a búsan, magányosan hömpölygő folyót bámulta, eldöntötte magában, hogy lemond Lucasról. Bár azt nem tudja megparancsolni magának, hogy szeressen ki a fiúból, többé nem fogja próbálni megszerezni őt. Nem kell neki senki sem. Olyan lesz, amilyen mindig is volt: az érzelemmentes, lázadó csaj, aki csak kihasználja a pasikat és szórakozik. Akkor legalább nem kell attól tartania, hogy valaki megcsalja, elhagyja, vagy kihasználja őt. A szerelem szívás… gondolta, miközben hátat fordított a folyónak.
Nate a főiskola épületében volt. A padjában ült és várta, hogy elkezdődjön az előadás. Épp a telefonján játszott, amikor meghallotta a három székkel távolabb ülő srácokat, akik az egyik tanárukról beszéltek. – Ja, hallottam, hogy Mr. McCallen a fiúkat szereti… Azóta akárhányszor vele van órám, csak az lebeg a szemem előtt, hogy egy zuhanyzóban lehajol a szappanért – mondta az egyik; egy magas, felzselézett hajú. A többiek nevettek.
- Undorító. Már attól rosszul vagyok, hogy belegondolok, mit csinálhat otthon a pasijával – szólt egy másik.
- Ne is mondd. Az ilyen emberektől kidobom a taccsot – mondta egy kövér, göndör hajú fiú, miközben úgy tett, mintha belehányna a táskájába. Az előttük ülő szőke fiú felpattant a helyéről és dühösen szembefordult velük. – Én meg az olyan emberektől hányok, mint amilyenek ti vagytok!
A három srác erre prüszkölve felnevetett és úgy tűnt, abba sem tudják hagyni. Végül a felzselézett hajú így szólt: - Mi van, te is homokos vagy?
- Nem, de a legjobb barátom az ilyen szánalmas emberek miatt lett öngyilkos! – azzal a szőke fiú beledobta füzetét a táskájába és kiviharzott a teremből. Nate tétovázva bár, de végül szintén felállt a helyéről és a fiú után sietett, akit az iskola épülete előtt ért utol. – Hello… Hallottam az előbbit – kezdte bizonytalanul. Még ő sem tudta igazán, mit is akar mondani. A szőke fiú beleszívott cigijébe, majd kifújta a füstjét és csak azután válaszolt. Eléggé zaklatottnak tűnt. – Gondolom, te is azért jöttél, hogy röhögj egy jót – mondta unottan.
- Nem, dehogy… utálom őket. És sajnálom a barátodat, tudom milyen érzés elveszíteni valakit – szólt Nate, miközben a cigarettája után kutatott zsebében. A szőke fiú mosolyogva felé nyújtott egy szálat a sajátjából. – Tessék… és köszi. Neked is…?
- Igen. Az egyik barátom nyáron halt meg. Mattnek hívták – mondta Nate, elfogadta a cigarettát, majd kezet nyújtott a fiúnak. – Amúgy Nate vagyok.
- Én Liam. És sajnálom… a barátodat.
- Te bemész még az előadásra?
- Nem… úgy sem tudnék figyelni. Szerintem visszamegyek a koliba.
- Te is kolis vagy? Sosem láttalak még – csodálkozott Nate.
- Aha, a 307-ben lakom. Ha van kedved, nézz át valamikor. Örültem – azzal Liam még egyszer kezet rázott Nate-tel, és elindult a kollégium felé.
Alkonyodott. A magas mennyezetű, sötét szobában csak a falra szerelt gyertyatartóban halványan pislákoló gyertyacsonkok szolgáltak világítás gyanánt. A szoba közepén egy fekete köpenybe öltözött, csuklyás alak állt, és lélegzetét visszafojtva várta, hogy a háttal álló, szintén feketébe öltözött férfi megszólaljon. – Uram, ígérem, most már… - kezdte a csuklyás, megunva a várakozást, de a háttal álló férfi fagyos, száraz hangjával azonnal elhallgattatta őt. – Mit ígérsz? Rád bíztam egy feladatot, de képtelen vagy teljesíteni. Szükségem van a lányra. Azt mondtad, elhozod nekem, de csalódást okoztál!
A csuklyás alak összerezzent, és sietve bizonygatta. – Ígérem, elhozom őt. Csak…
- Csak számodra fontosabb a saját gyermeteg bosszúd, mint a nekem tett ígéreted! Mondtam, hogy a lány meg fog halni, de úgy tűnik, neked ez nem elég!
- Azt akarom, hogy mielőtt meghal, veszítsen el mindenkit, aki fontos számára. Azt akarom, hogy az átkozott apja lássa, ahogy a lányát megöli a veszteség fájdalma! Ahogy engem is kis híján megölt annak idején!
- A terved nem járt sikerrel. Rettegésben tartod őket, az igaz, de eddig csupán egyikükkel voltál képes végezni!
- Velük van két vámpír is. Az egyik ötszáz éves! Nincs könnyű dolgom, uram.
- Nekem pedig nincs több vesztegetni való időm!
Léptek hangja szűrődött be a folyosóról, majd kinyílt a nagy, dísztelen ajtó és a sötétbe burkolózó jövevény sziluettje kirajzolódott a folyosóról beszűrődő tompa fényben. – Majd én elhozom neked a lányt – szólt női hangon az idegen.
Nate egyedül volt. Az ágyában feküdt és zenét hallgatott fejhallgatóján. Közben az aznap történteken tűnődött. Azon, ahogy azok a fiúk viselkedtek. Képtelen volt felfogni, hogyan lehetnek ilyen gonoszak, és hogyan ítélhetnek el valakit olyasmi miatt, amiről nem tehet. Hiszen már 2016-ot írunk, hogy lehetnek ilyen előítéleteik? Ha egy tanárról így beszélnek, akkor vele hogyan viselkednének? Valaki kopogott az ajtón, de Nate a zenétől ezt nem hallotta. Az ajtó kinyílt és belépett rajta Lucas. Nate szíve egy pillanatra megállt, amikor meglátta körvonalait a sötétben. Lekapta fejhallgatóját és felkapcsolta a kislámpát, miközben gyorsan felült. – Nyugi, csak én vagyok az. Bocsi, hogy megijesztettelek – mondta Lucas. Nate megkönnyebbülten felsóhajtott. – Semmi baj.
- Miért nem néztél át hozzám, ha egyedül vagy? – kérdezte Lucas, miközben leült az ágy szélére.
- Gondolkodtam – mondta Nate halkan. Lucas érdeklődve nézett rá. – És min?
- Kettőnkön… - Nate zavartan piszkálta a takarót. Egymásra néztek, aztán Lucas megfogta Nate kezét. – Én is. Lexi óta nem éreztem ilyet senki iránt. Csak rád tudok gondolni… azt hiszem, beléd szerettem – vallotta be. Nate szíve nagyot dobbant, hiszen mindenét odaadta volna, hogy hallhassa Lucas szerelmi vallomását, most mégis mérhetetlenül szomorú volt. Tudta, örökre bánni fogja, amit mondani készül. Lucas feszülten várta válaszát.
- Lucas… te vagy a legjobb barátom, de más nem lehet köztünk… - bökte ki végül Nate, aztán Lucas csalódottan csillogó szemeibe nézett. Mikor a fiú megszólalt, hangja szomorúan csengett. - Miért? Te nem érzel irántam mást?
- Nem…
- Hazudsz – Lucas ökölbe szorította kezét.
- Én a lányokat szeretem…
- Akkor miért csókolóztál velem? Nem is egyszer!
- Nem tudom. Sajnálom…
Lucas cipőjét bámulva csendes zokogásba kezdett, ám amikor Nate a vállára tette a kezét, felpattant az ágyról és az ajtóhoz sietett. – A sajnálatoddal nem sokkra megyek! – mondta búcsúzóul, majd becsapta maga után az ajtót. Nate belemarkolt hajába, hogy leküzdje a torkában szorító gombócot, de végül nem sikerült neki. Hangosan felzokogott és a földhöz vágta fejhallgatóját, ami darabokra tört a padlón.
Adam elbúcsúzott Lexitől és Rebeccától, aztán visszaindult a fiúk kollégiumába. – Elmegyek letusolni. Sietek – mondta Rebecca és magára hagyta Lexit, aki az ágya fölötti polcon pakolt. Egy-két perc múltán újra kinyílt, majd becsukódott a szoba ajtaja. – Itt felejtettél valamit? – kérdezte szórakozottan Lexi. Azt hitte, Rebecca az. Mikor megfordult, Aprillel találta szemben magát. Sosem volt még kettesben a lánnyal, de próbálta leplezni félelmét. – Mit keresel itt?
- Ti mindannyian annyira vendégszeretőek vagytok. Esetleg megkínálhatnál valamivel – mosolygott April. Egy vörös színű, pánt nélküli felsőt viselt fekete latex nadrággal és magas sarkú cipővel. Hosszú, hullámos haja a vállára omlott. – Már megbocsáss, de semmi okom megkínálni bármivel is azt, aki nyíltan el akarja szedni a pasimat.
- Beszélnünk kell. Nagyon fontos, úgyhogy elfogadnék egy kis alkoholt – mondta April, és közben helyet foglalt az asztalnál. – Nyugi, nem foglak bántani – tette hozzá, látva Lexi gyanakvó pillantását, aki végül elővett két poharat és egy üveg vodkát, letette őket az asztalra és ő is helyet foglalt. Miután mindkét poharat teletöltötte, megkérdezte. – Miről akarsz beszélni?
April kiürítette a poharát, s csak azután válaszolt. – Nem akarom elvenni tőled Adamet. Szeretem őt, és az a legfontosabb, hogy boldognak lássam. Nem erőltethetem rá magam. Ha téged szeret, nem tudok mit tenni. Nem vagyok gonosz, bármennyire is meglepő.
- Ezt örömmel hallom – mondta kissé meglepetten Lexi, majd kíváncsian fészkelődni kezdett a helyén. – Tényleg nem ismersz erre felé vérfarkasokat? Egyikük nyáron megtámadt minket, megölte az egyik barátunkat és minket is megakar. Beleértve Adamet is, amiért segít nekünk. Úgyhogy ha tényleg szereted őt, áruld el, ha tudsz valamit.
- Elárulnám, de nem tudok segíteni. Én még csak most érkeztem a városba, annyit sem tudok, mint amennyit te.
- Akkor miért mondtad legutóbb, hogy nekem van közeli vérfarkas ismerősöm?
- Nem értem, miért játszod meg magad – csóválta a fejét April.
- Miért játszanám? Kérlek, mondd már el, miről beszélsz!
- Oh… hát tényleg nem tudsz róla! Akkor viszont nem szóltam egy szót sem.
- Ne csináld ezt, mondd el, amit tudsz! – csattant fel türelmetlenül Lexi. Ekkor érkezett meg a zuhanyzásból Rebecca. – Hát te meg ki vagy? – pillantott Aprilre.
- April, Adam első szerelme, mosolygott a vámpír-lány, majd felállt. – Most mennem kell, szép álmokat! – azzal egy szempillantás alatt eltűnt a két lány szeme elől.
Mikor Adam a szobájába ért, úgy tűnt, Nate már mélyen alszik. Adam levette kabátját és kibújt cipőjéből. Épp a pólójától vált meg, hogy zuhanyozni induljon, amikor megakadt a tekintete a Nate ágya mellett heverő gyógyszeres fiolán. A fiúhoz rohant és szorongva kitapintotta a pulzusát. Az alig volt érezhető. Adam kapkodva a saját csuklójába harapott, hogy aztán Nate szájába csepegtesse a vérét. Rövid idő múltán Nate kinyitotta szemét és homályos tekintettel Adamre nézett, aki megkönnyebbülten felsóhajtott, majd dühösen felcsattant. – Normális vagy? Miért csináltad ezt? – mutatta fel a kezében szorongatott fiolát – Ha nem jövök, már halott lennél!
- Az volt a célom – dünnyögte Nate.
- Miért akarnál meghalni? – nézett rá megenyhülve Adam.
- Mindegy, nem számít.
- Ha az egyik barátom meg akarja ölni magát, az igenis számít!
- Nem akarok róla beszélni – makacskodott Nate.
- Akkor áthívom Rebeccát, és majd vele kell megbeszélned! Biztosan az első dolga lesz értesíteni a szüleidet – sóhajtott Adam és a telefonjáért nyúlt. A hatás nem maradt el.
- Ne! Nem tudhatják meg!
- Titkoljam el, hogy meg akartad ölni magad? És ha újra megpróbálod és nem lesz ott senki, hogy megmentsen?
- Jó, megígérem, hogy több ilyen nem lesz! Csak ne szólj róla senkinek, kérlek!
- Komolyan gondolod az ígéreted? – kérdezte Adam vörösre vált szemekkel. Nate lassan bólintott.
- Akkor jó. Mondd el, mi bánt – kérte Adam immár ismét eredeti szemszínével.
- Beleszerettem egy olyan emberbe, akibe nem lett volna szabad – bökte ki kelletlenül Nate, miközben felállt, hogy a hűtőhöz lépjen üdítőért.
- Kibe?
- Lényegtelen…
- Ki az, Nate? – faggatta tovább Adam.
- Lucas! Most örülsz? Nyugodta cserélhetsz szobát valakivel, ha undorodsz tőlem! – borult ki Nate.
Adam egy pillanatra meglepődött, Lucasra gondolt volna utoljára, de aztán megütközve nézett Nate-re. – Nem akarok másik szobatársat! És semmi okom arra, hogy undorodjak tőled.
- Hát pedig mindenki undorodik attól, hogy ha két fiú szereti egymást!
- Nincs abban semmi rossz – nyugtatta Adam.
- Nincs? Ma is hallottam a csoporttársaimat, hogy beszéltek az egyik tanárunkról, amiért meleg!
Adam felállt és karon ragadta Nate-et. – Ide figyelj! Mindig is voltak és lesznek ilyen idióták! Egy percig se figyelj rájuk, ereszd el a füled mellett. Tudom, hogy nehéz, de nem szabad, hogy megkeserítsék az életed! Úgy élj, ahogy neked jó, és ne úgy, ahogy másoknak megfelel! Azok az undorítóak, akik ilyet mondanak rád, vagy bárki másra, aki meleg. Ugyanolyan értékes vagy, mint bárki más. És sokkal értékesebb, mint ők! – mondta Adam, aztán magához ölelte Nate-et, aki kimondhatatlanul hálás volt a fiú szavaiért és támogatásáért.
Másnap reggel Lexi bepakolt egy-két ruhát, telefontöltőt és pár apróságot táskájába. Úgy tervezték Adammel, hogy még délelőtt elindulnak Lexi otthonába, hogy meglátogassák az édesapját. Indulás előtt Adam átkopogott Lucashoz, aki kissé meglepetten fogadta őt. – Szia. Valami baj van?
- Igen. Beszélhetnénk?
- Persze, Jasper nincs itt. Gyere be nyugodtan.
- Annál jobb. Négyszemközt akarok veled beszélni.
Lucas beengedte a fiút, aki aztán szembefordult vele és kertelés nélkül a lényegre tért. – Tudok rólad és Nate-ről. Nagyon kiborult. Ha tegnap később találok rá, már nem élne. Megpróbálta megölni magát…
Lucasnak meglepődni sem volt ideje Adam első mondatán, annyira letaglózta a folytatás.
- Micsoda? De ugye jól van? Ezt nem hiszem el! – mondta Lucas és idegességében a szekrénybe rúgott.
- Már jól van, ne aggódj. Ezt vele kell megbeszélned. Megígértem neki, hogy erről az egészről nem beszélek senkinek, úgyhogy ne mondd el a többieknek. Csak azért tettem veled kivételt, mert rólatok van szó, és Lexivel mindjárt indulunk meglátogatni az apját. Nem szívesen hagyom itt Nate-et, kérlek, figyelj rá és aludj nála. Vigyázz rá, jó?
- Persze… úgy lesz. És köszi, hogy szóltál – mondta Lucas, aki még mindig nem volt képes felfogni, hogy Nate meg akarta ölni magát. El sem tudná képzelni az életét a fiú nélkül. Adam vállon veregette őt, aztán az ajtóhoz lépett. – Megkértem Adriannát, hogy amíg nem vagyok itt, figyeljen rátok. Ne nagyon mászkáljatok sötétedés után.
Miközben Lola és Rebecca a táncstúdióban izzadtak, addig Lexi és Adam autóba szállt, hogy elinduljanak a lány szülővárosába. – Annyira izgatott vagyok, hogy végre megismerkedsz az apámmal – mondta Lexi, mikor épp elhagyták Silverwood-ot.
- Remélem, szimpatikus leszek a számára.
- Ha kihagyod a bemutatkozásodból, hogy vámpír vagy, tuti, hogy az leszel – nevetett Lexi. Közben lehúzta az ablakot és a hűvös szél hosszú hajába kapott.
- Szeretlek – nézett rá Adam szerelmes pillantással.
- Én is szeretlek – mondta Lexi és szenvedélyes csókot váltottak.
Lucas Nate szobájának ajtaja előtt állt. Nagy levegőt vett, aztán bekopogott. Pár másodperc múltán kinyílt az ajtó és megjelent mögötte Nate. Mikor megpillantotta Lucast, láthatóan zavarba jött. Ezzel Lucas sem volt másképp. Mióta szerelmet vallott a fiúnak, nem látták egymást. Nate reakciója sem könnyítette meg a dolgát, de úgy érezte, félre kell tennie mindent, mert az a legfontosabb, hogy Nate még egyszer ne csináljon butaságot. – Szia, beszélhetnénk? – kérdezte tétován. Nate szótlanul nézett rá. Legszívesebben a nyakába ugrott volna, de nem volt képes arra, hogy bevallja érzéseit. Hiszen ha hangosan kimondja őket, nincs visszaút. Nem tudna megbirkózni mindazzal, ami ezzel jár. Könnyebb gyáván elfojtani magában az érzéseit, mint nyíltan vállalni azokat. Mindenképp szeretett volna beszélni Lucassal, de úgy érezte, még nincs itt az ideje. – Most nem jó…
- Miért? – Lucas benézett a szobába Nate válla fölött és pillantása megakadt az egyik ágyon ülő Liamen, aki épp egy könyvet lapozgatott. – Ő meg ki? – kérdezte féltékenységgel a hangjában Lucas. Nate vállat vont. – Csak egy haverom a suliból.
- Aha, hát akkor én megyek is. A világért sem akarok zavarni – azzal Lucas feldúltan elindult a folyosón. Nate utána akart kiáltani, de nem volt rá képes.
- Ki volt ez a srác? – kíváncsiskodott Liam, miközben felbontott egy csomag chipset.
- Lucas, a legjobb barátom… azt hiszem – Nate leült az asztalhoz és rágyújtott egy cigarettára.
- Összevesztetek? Idegesnek tűnsz – pillantott rá Liam.
- Mondhatjuk…
- Lucas bevágta maga mögött szobája ajtaját. Jasper az ágyon feküdt és épp füvezett. – Kérsz? Úgy látom, rád fér – kínálta vigyorogva Lucast, aki gondolkodás nélkül kivette a kezéből a jointot és beleszívott.
Egy órányi autózás után Lexi és Adam megérkeztek a lány szülővárosába. A kertvárosi részben álltak meg egy kétszintes, fehér kerítéssel szegélyezett családi ház előtt. Ez volt Lexi otthona. – Kicsit izgulok – vallotta be Adam, miközben a házat nézte a kocsi ablakán keresztül. Lexi megfogta a kezét. – Le fogod venni a lábáról. Gyere! – a lány kiszállt az autóból, Adam pedig szintén így tett. Épp becsukta a kaput maga mögött, amikor a bejárati ajtóban megjelent Lexi pirospozsgás, kedves arcú édesapja. A férfinak ugyanolyan hollófekete haja volt, mint Lexinek, annyi eltéréssel, hogy az övét ősz hajszálak szelték át. A lányt megpillantva szélesen elmosolyodott és eléjük sietett. Lexi ugyanígy tett és félúton egymás nyakába borultak. – Nagyon hiányoztál! – szólt elcsukló hangon Lexi.
- Te is nekem, kicsim – mondta Mr. Duncan és homlokon csókolta lányát. Miután elengedték egymást, a férfi Adamre emelte tekintetét, tett egy lépést felé, és kezet nyújtott. – Bizonyára te vagy Adam.
- Igen, Mr. Duncan – mosolygott a fiú.
- Szólíts csak Robertnek. A lányom már nagyon sokat mesélt rólad telefonbeszélgetéseink alkalmával.
- Ennek örülök… azt hiszem – Adam kérdő tekintettel Lexire pillantott, de Mr. Duncan azonnal megszólalt. – Csak is jót hallottam rólad. Gyertek be! Kész az ebéd.
A férfi betessékelte a fiatalokat az ajtón, akik lerakodták holmijukat, majd nekiláttak az ebédnek. – Farkas éhes vagyok – vallotta be Lexi.
Már a desszertnél tartottak, amikor Mr. Duncan kitért egy újabb témára. – Hogy vagy, kicsim? Amikor szeptemberben elvittelek a kollégiumba, annyira letört voltál Matt miatt. Tudom, azóta sokat beszéltünk telefonon, de élőben azért mégis csak más.
- Még mindig szomorú leszek, ha rá gondolok, de Adamnek köszönhetően most már jobban vagyok – mondta Lexi, és megfogta Adam asztalon heverő kezét.
- Ennek nagyon örülök. El ne felejtsem majd elővenni a gyerekkori fotóalbumodat!
- Jaj, apa, ne már! – fogta a fejét Lxi.
- Miért? Engem érdekel – nevetett Adam, mire a lány lesújtó pillantást küldött felé. Ebéd után Lexi körbevezette a fiút a házban, amíg Mr. Duncan a fotóalbum után kutatott. Lexi szobájába lépve Adam figyelmesen körbenézett. A falak babakék színűek voltak, az ajtóval szemközt egy tágas ablakból nyílt kilátás az utcára. Az ablak előtt díszpárnák hevertek a párkányon. – Ott szoktam írni a naplómat, ha itthon vagyok – magyarázta vidáman Lexi. Az ágy feletti falon neki is ugyanaz a kép lógott négyükről, ami Rebeccának. Íróasztala mögött vámpíros fotók és montázsok voltak kiragasztva, amin Adam egy jót mosolygott. Lexi kérdő tekintettel nézett rá. – Csak… már értem, miért vonzódtál hozzám – mondta Adam.
- A filmekben, amiket én szeretek, nem olyan gyönyörűek a vámpírok, mint te – mondta a lány, közelebb lépett Adamhez és megcsókolta őt. A fiú szorosan magához ölelte őt és végigsimított fényes fekete haján.
- Megtaláltam a képeket! – hallották a földszintről Mr. Duncan hangját. Lexi lemondóan sóhajtott és kézenfogva kiléptek a szobából.

Nate és Liam közben úgy döntöttek, lemennek deszkázni a parkba. Előtte beugrottak Liam szobájába a BMX-éjért, ő ugyanis nem tudott gördeszkázni. – Jót fog tenni egy kis mozgás. Már kezdtem bepunnyadni – mondta Nate, mikor már a deszkáján gurult a park egyik ösvényén. Az egyik elágazásnál ismerős arcba botlottak. Lucas épp akkor ugratott fel deszkájával az egyik ösvény mentén álló padra, amikor befordultak a kanyarban. – Tud a gyerek – jegyezte meg Liam. – Igen, tud… - hagyta rá Nate, miközben Lucast bámulta. Mikor a fiú észrevette őket, olyan arcot vágott, mint aki orra esett. Elfordította a fejét és elgurult az ellenkező irányba. Nate komoran sóhajtott, mire Liam együttérzéssel pillantott rá. – Szereted?
- Mi? Honnan veszed? – kérdezte elvörösödve Nate.
- A vak is látja – vonta meg a vállát Liam. Nate végül megadóan mosolygott. – Igen… nagyon.
- És ő?
- Tegnap szerelmet vallott.
- Ne már! – tátotta a száját Liam. – Akkor miert nem álltok szóba egymással?
- Mert azt mondtam, nem érzek iránta semmit, és hogy a csajokat szeretem – Nate keserű képpel leült a padra, amin előtte Lucas deszkázott. Liam a bicaján ülve, megütközve nézett rá. – Te ennyire hülye vagy? Miért?
- Mert én még sosem éreztem ilyet fiú iránt… és félek.
- Figyelj, ne cseszd el, csak mert félsz. Ha szeretitek egymást, együtt kell lennetek!
- Ez nem ilyen egyszerű…
- De az, ha nem bonyolítod!
- Te is hallottad azokat az idiótákat… - ellenkezett Nate.
- Hallottam, és nem fogom hagyni, hogy még egy barátom életét elcsesszék az ilyen seggfejek! Amúgy sem kell mindenkinek tudnia, hogy együtt vagytok, ha nem akarod!
- De még a barátaimnak se lennék képes bevallani… főleg nem a nővéremnek – csóválta a fejét Nate.
- A barátaid támogatni fognak abban, ami boldoggá tesz. Ahogy a testvéred is.
- És ha nem? – nézett a fiúra bizonytalanul Nate.
- Akkor sosem voltak igazi barátok. A tesód pedig ugyanúgy a tesód marad, történjék bármi. Ha megtaláltad azt, aki igazán boldoggá tesz, ne engedd el. Pláne, ha ő is szeret téged!
- Köszönöm… jól esik, hogy…
- Ugyan már! Ne hálálkodj – szakította félbe Liam és a vállába bokszolt. Felettük az égen halványan kisütött a nap, mikor kikerült a szürkén ásító felhők rabságából.

Lexi édesapja korán aludni tért. Lexi és Adam jó éjt kívántak neki, aztán kézenfogva bevonultak a lány szobájába. Lexi elővett a szekrényéből egy térdig érő pólót és fehérneműt, majd az ajtóhoz lépett. – Elmegyek zuhanyozni.
- Rendben, siess.
- Nem csatlakozol? – kérdezte a lány maga is meglepődve merészségén. Adam elmosolyodott és felállt az ágyról. – Csak ha tényleg szeretnéd.
- Szeretném. Gyere! – nyújtotta felé a kezét Lexi. A zuhanyzóban aztán megengedte a vizet. Adam közben a háta mögé lépett, finoman lehúzta felsője pántját és csókolgatni kezdte a vállát. Lexi belepirult a jól eső érzésbe, megfordult és Adam szemeibe nézett. – Csókolj meg! – suttogta vágyakozva. Csókolózás közben kezét a fiú pólója alá rejtette és végigsimított a hátán, aztán lassan levette magáról a felsőt és kibújt farmerjából. Mikor már mindketten levetették összes ruhájukat és meztelenül álltak a zuhany alatt, Adam szenvedélyesen magához húzta Lexit, hátrasimította a lány arcába lógó vizes hajfürtöket és megcsókolta őt.

Lucas fülhallgatóval a fülében rótta a sötét utcákat. Kissé fázott. Zsebre dugott kézzel lépkedett, arra ment, amerre lábai vitték. Közben gondolataiba mélyedt, amelyek Nate körül forogtak. Nem hitte volna, hogy fog még valaha úgy érezni bárki iránt is, mint ahogy Lexi iránt érzett. De most… most úgy érzett Nate iránt, és nagyon elszomorította a tudat, hogy viszonzatlanul érez így. Miért? Miért nem lehet végre boldog? Olyan nagy kérés ez? Úgy tűnik, igen. Mi lesz ezek után? Nem akarta még Nate barátságát is elveszíteni, már pedig úgy tűnt, a fiú szívesebben tölti mással az időt, mint vele és nem igazán vágyik az ő társaságára. Ismét elvesztette a szerelmét és a legjobb barátját is egyszerre. Pedig még csak pár hónapja történt, hogy elveszítette Mattet és Lexit. Semmi sem maradt már, ami mosolyra késztetné őt. Talán neki ez a végzete… a magány.

Lexi az ágyán feküdt. Haja még nedves volt, teste parázslott az őrjítő vágytól. A háttérben hallotta Lana Del Rey Blue Jeans című dalát, ami úgy kúszott a fülébe, mintha egy másik világból szólna. Adam fölé hajolt, ő pedig a fiú puszta tekintetétől bizsergést érzett a tarkóján.
- Gyönyörű vagy – mondta Adam, és megcsókolta őt. Lexi a fiú hajába túrt, másik kezével végigsimított meztelen testén, és a fülébe súgta. – Az idők végezetéig szeretni foglak!
Adam finoman végigcsókolta a lány minden porcikáját. Lexi úgy érezte, szíve pillanatokon belül kiugrik a helyéről és elszabadul börtönéből. Megragadta Adam karját és helyet cserélt a fiúval, hogy apró csókokkal boríthassa be mellkasát. Mintha lángba borult volna az ágy, úgy perzselte testüket a vágy halhatatlan tüze, amikor testben és lélekben is eggyé váltak, amikor nem létezett ezen a világon senki és semmi más, csak ők ketten, a szerelmük, és fülükben a zene gyönyörű dallama.

Nate úgy döntött, beszél Lucassal. Bekopogott a fiú szobájának ajtaján, és várt. Ám nem Lucas nyitott ajtót, hanem Jasper. – Hello, Lucas itt van?
- Nincs, elment valahová – felelt Jasper. – Bejössz?
- Nem, köszi. Nem tudod, hová ment?
- Nem mondta.
- Akkor majd felhívom.
Nate elköszönt a fiútól és csalódottan visszaindult saját szobájába. Közben elővette zsebéből mobilját, de hiába próbálkozott többször is, Lucas nem vette fel. A szobájába lépve idegesen ledobta cipőjét és eldőlt az ágyon. Mi van, ha Lucasnak baja esett? Talán megtudja mobilról a fiú jelenlegi tartózkodási helyét, gondolta, és gyorsan újra előkapta telefonját.

Lexi és Adam összebújva feküdtek a takaró alatt. – Nagyon szeretlek – mondta a fiú. Lexi elmosolyodott. – Én is téged.
Sokszor elképzelte már, milyen lesz az első alkalom Adammel, de a valóság túltett minden várakozásán. Adammel lenni olyan volt számára, mintha a Paradicsomban járt volna. Mintha kóstolót kapott volna a legszebb, legérettebb, legfinomabb gyümölcsből: A tiltott gyümölcsből, aminél nincs édesebb. Puszit nyomott Adam őt ölelő karjára, majd boldogan belemosolygott a párnájába.
- Hallottad ezt? – kapta fel a fejét Adam.
- Én nem hallottam semmit, mi az, Adam? – aggodalmaskodott a lány. Nem akarta, hogy bármiféle borzalom elrontsa ezt az estét. Adam felült az ágyában és felkapta a földről alsónadrágját. Miután belebújt, az ablakhoz lépett és kibámult rajta. – Telihold van – szólt sötéten. – Mit hallottál, kicsim? Van itt valaki? – Lexi is felült, belebújt a pólóba, amit még zuhanyzás előtt készített ki, aztán Adamhez lépett és a karjába kapaszkodott.
- Nyüszítést hallottam a másik szobából.
- Vérfarkasét? – rémüldözött Lexi. A fiú bólintott.
- Apa! – a lány kirohant a szobából, Adam pedig követte őt. Apja szobájába rontva Lexi azonnal megtorpant. Éles fogakkal teli, vicsorgó pofa, szőrös, görnyedt test, hosszú karmokban végződő karok: egy vérfarkassal találta szemben magát. Adam Lexi elé ugrott, az állat pedig azonnal támadásba lendült. Ráugrott a fiúra, ledöntötte őt a lábáról és a mellkasára állva vicsorgott rá. Pofája csak centiméterekre volt Adam arcától, miközben Lexi visongva próbált kiötleni valamit. Végül felkapott az egyik szekrényről egy nagy vázát, és széttörte a vérfarkas fejét. Adam teljes erejéből ellökte magától az állatot, mire az az ablaknak repült. Az ablaküveg darabokra tört, a vérfarkas pedig eltűnt mögötte. Lexi odarohant és kibámulva még látta, hogy a farkasember egyik lábát maga után húzva eliszkol a szemük elől. A lány elfordult az ablaktól és Adamhez sietett. – Jól vagy?
- Persze – mondta Adam és homlokon csókolta a lányt.
- Hol lehet apa?
- Lexi… szerintem ő volt az apád – Adam hangja úgy kúszott Lexi fülébe, mintha valamilyen más nyelven beszélne. – Mit mondtál? – nézett a fiúra, miközben kibújt öleléséből.
- Nézd a ruhákat, amik leszakadtak róla az átalakulás közben. Apád ruhái! – mutatott a földön heverő szakadt ruhakupacra Adam. Lexi egy hosszú pillanatig a ruhákra meredt, majd megrázta a fejét és leült az ágy szélére. – Nem, nem… az nem lehet!
- Kicsim, amikor közelről a szemébe néztem… apád volt az! – erősködött Adam, mire a lány ingerülten felpattant. – Ha az apám vérfarkas lenne, arról tudnék, nem?!
- Nem, ha nem akarta, hogy tudj róla! Ritkán vagy itthon, nem nehéz eltitkolnia előled!
- Ez őrület! Nevetséges – bámult maga elé Lexi. Adam odalépett a lányhoz és próbálta megnyugtatni, de az eltolta őt magától.
Nate elindult Lucas után, aki továbbra is az utcákat rótta. Kezdett igazán fázni, és már lejárta a lábát. Amikor elhaladt egy kávézó előtt, úgy döntött, vesz egy kávét, aztán visszamegy a kollégiumba. Nate épp a campus parkján vágott át, amikor szemben találta magát Adriannával. – Hát te? Hová igyekszel egyedül? – kérdezte a lány. – Lucas már elment egy ideje, utána kell mennem. És te?
- Remek… Gondoltam, rátok nézek, minden rendben van-e. Nem kellene egyedül mászkálnotok sötétedés után! Veszélyes, és most nincs itt Adam a szomszédban, hogy megmentsen!
- Nem vagyunk óvodások! – mondta kissé sértődötten Nate. Adrianna dühösen meredt rá. – Telihold van, ha nem tűnt volna fel!
Nate az égre emelte tekintetét, majd bosszúsan elkáromkodta magát. Adrianna próbálta megnyugtatni őt. – Nyugi. Tudod, hol van?
- Igen, megnéztem telefonról.
- Akkor menjünk! – azzal a két fiatal sietve elindult a parkoló felé Adrianna autójához. Eközben Lucas kávéjával a kezében elindult a legközelebbi buszmegállóhoz. Nem volt se kedve, se ereje visszagyalogolni a kollégiumba. A graffitikkel kimázolt buszmegállóban állva azon tűnődött, vajon Nate még mindig azzal a szőke fiúval van-e. És ha igen, vajon mit csinálhatnak együtt? Pár percnyi várakozás után megérkezett a busz. Lucas kidobta a szemetesbe kiürült poharát és felszállt a járműre. Azon csak néhány ember utazott. Lucas a busz hátsó részébe igyekezett, és leült a legutolsó ülésre. A busz tovább indult, ő pedig zenét hallgatva bámulta az ablakon keresztül a kivilágított várost. Érezte, hogy szemhéja elnehezül; már-már pislogni sem pislogott, majd lecsukódtak szemei. Adrianna és Nate már félúton jártak, amikor a fiú elővette és megnézte mobilját. – A francba! Már nincs ott… - panaszolta.
- Akkor hol van?
- A plázánál.
Adrianna éles kanyart vett és befordult egy mellékutcára. Lucas kinyitotta szemét és riadtan nézett körbe. A busz már üres volt. Épp akkor állt be helyére a végállomáson, amikor felébredt. Az ajtók kinyíltak és a hang bemondta a végállomás nevét. Lucas magában mérgelődve leszállt a járműről és zsebre dugott kézzel körülnézett. A környék elhagyatott volt, az autóbusz állomáson kívül csak egy benzinkút és egy kis éjjel-nappali üzlet volt a közelben. Lucas megnézte a menetrendet és bosszankodva vette tudomásul, hogy a visszafelé induló utolsó busz három perccel azelőtt elment. Belerúgott az oszlopba, de ezzel csak azt sikerült elérni, hogy megfájdult a nagylábujja. Hívhatna egy taxit, de ezen a környéken nem sok kedve volt várakozni. A kis üzlet előtt egy csapat korabeli fiú bandázott. Hangoskodásukból ítélve nem voltak józan állapotban. Lucas nem vágyott rá, hogy belékössenek, ezért inkább zsebre dugott kézzel elindult visszafelé az autóbusz útvonalán. Majd egy normálisabb környéken hív egy taxit, gondolta. – Mi van szépfiú? – szólt utána az üzlet előtt álló fiúk egyike. A többiek nevettek. – Menj csak vagdosni magad, hülye emo.
Lucasnak már a nyelve hegyén volt a válasz, de aztán vett egy mély levegőt és ökölbeszorított kézzel továbbindult. Csak arra vágyott, hogy lezuhanyozzon és bebújjon a meleg ágyba. Nate közben újra megnézte telefonján Lucas jelenlegi tartózkodási helyét. Miután megtudta, hogy a fiú az autóbusz állomáson van, Adrianna a gázra taposott, hogy oda menjenek. Lucas egy kertvárosi részen haladt át. A fehér kerítéssel szegélyezett családi házak között kissé megnyugodott. Leült egy padra, hogy taxit hívjon. A tekintete megakadt a szemközti ház előtti bokrok egyikén. Abból két, borostyán sárga szempár meredt rá. Aztán kirajzolódott a sötétben a hatalmas fogakkal teli, vicsorgó pofa, Lucas pedig felpattant és azonnal hátrálni kezdett. Tudta, hogy semmi esélye. Nincs hová bújnia és nincs a közelben se Adam, se Adrianna, hogy megmentsék őt. Átugrotta a mögötte lévő alacsony kerítést és az emeletes ház bejárati ajtajához sietett. Türelmetlenül csengetett és dörömbölt, de senki sem nyitott ajtót. A vérfarkas kiugrott a bokorból, és irdatlan sebességgel felé rohant. Már átért az úttesten is… maga mögött hagyta a fehér kerítést… már csak két méterre van… Lucas úgy nézte a másodpercek alatt leforgó történéseket, mintha gyorsan egymás után levetített képkockákat látna. Más ötlet híján előkapta zsebéből az ezüst pengéjű kést, amit mindig magánál tartott, és futni kezdett a ház falának mentén. A vérfarkas egy ugrással utolérte és a földre terítette őt. Lucas úgy érezte, nincs menekvés. Itt a vég… sosem látja újra a barátait, soha nem fog már találkozni Nate-tel. A vérfarkas kitátotta hatalmas pofáját és hegyes fogait a fiú vállába mélyesztette. Elviselhetetlen fájdalom járta át Lucas testét, a fogak belemélyedtek húsába, ő pedig torkaszakadtából ordított, de nem volt senki, aki hajlandó lett volna tudomást venni erről. Minden maradék erejét összeszedve felemelte jobb kezét és beledöfte a kést a szörnyeteg nyakába. Az felnyüszített, és leugrott a fiúról. Ekkor a sötétben kirajzolódott két fényszóró az utca végében. Egyre nagyobbnak és nagyobbnak tűntek, ahogy a hozzájuk tartozó autó őrült sebességgel közeledett, majd egyszer csak lehajtott az útról, átgázolt a kerítésen és a magasba röpítette a vérfarkast. A két fiatal kiszállt az autóból és a fűben heverő Lucashoz siettek. Letérdeltek mellé, miközben rémülten és szörnyülködve meredtek a fiú sebére, amiből ömlött a vér.
- Ne… ne… NEM! – üvöltött fel Adrianna.
- Gyógyítsd már meg! – csattant fel kétségbeesetten Nate, de Adrianna búsan megrázta a fejét. – Nem lehet…
- Miért nem?!
- Természetfeletti lények okozta sérüléseket nem tudok meggyógyítani! – fakadt ki tehetetlenül a lány. Közben levette pulcsiját és a vérző sebre nyomta. – Nagyon fáj… - nyöszörgött Lucas. – Mintha lángolna az egész testem…
Nate-nek könny szökött a szemébe. Adrianna a csuklójába harapott majd odanyomta Lucas szájához. – Talán a vérzést el tudom állítani – magyarázta, s közben csendben fohászkodott, hogy sikerrel járjon. Nate megsimogatta Lucas arcát és fölé hajolt. – Tarts ki. Itt vagyunk, minden rendben lesz. Már nem vagy egyedül.
- Ugye tudod… - fordult Nate felé szomorúan Adrianna. – hogy mit jelent, ha egy embert megharap egy vérfarkas?
Nate arcán tükröződött a felismerés szörnyű mivolta. – Vérfarkassá fogok változni? – suttogta elborzadva Lucas.